Sose nézz vissza!

11.

Ryan megcsókolt. Megcsókolt! Ezek után minden más lett. Sokszor nálunk aludt, amit apa csak egy-egy szemöldök felvonással jelzett.

Most már igazán kijelenthetem, hogy igazán szerelmes vagyok. Fülig érő szájjal kelek minden nap, és még a reggeli ogre kinézetem sem riaszt vissza a vigyorgástól, ugyanis amint nyugtázom, hogy Ryan itt van, mellettem, egyből elpárolog minden gondom.
Nem volt ez másképp ezen a reggelen sem.

- Majd jövök! - puszilta meg az arcomat Ryan, mielőtt elhagyta volna a lakást.

- Szia! - integettem utána.

A napjaim nagy részt ezzel teltek; reggel elbúcsúztam Ryantől, majd otthon, tűkön ülve vártam, hogy délután betoppanjon az ajtón. A nyári szünet lévén elég sok volt a szabadidőm, amit általában az interneten töltöttem el. Hogy őszinte legyek: Ryan profiljait csekkoltam, és próbáltam kihámozni valamit a zavaros múltjából, ami igencsak nehéznek bizonyult, tekintve, hogy nekem semmit nem mondott el belőle.

Összefoglalom, eddig mit tudtam meg róla; Ryan profilja nagyjából tizenhat éves koráig teljesen átlagos volt, olyan mint az összes többi tininek. A kedvenc előadóival készült fotókat, és a házi bulikban készült képeket osztotta meg.
Aztán történt valami, és teljesen eltűnt a közösségi médiából. Nem posztolt, nem sztorizott, egyszerűen csak eltűnt. Nagy kihagyás után pedig egyik napról a másikra visszatért. Ezeken a képeken már mind egy gyönyörű, szőke, fiatal lány szerepelt vele, aki nem volt más, mint Sophie Miller. Innentől kezdve közös fotók sokasága következett, aztán hirtelen ismét eltűnt. Azóta nem is posztolt semmit.

Bármikor felhoztam a múltját, Ryan egyből elterelte a szót, és valami teljesen másról kezdett el beszélni. Sophie neve pedig totálisan tabunak számított, nyilván nem mertem megemlíteni.
Az elmélkedésemből a csengő hangja szakított félbe.
Mosolyogva nyitottam ajtót. A mosoly azonban nagyon gyorsan leolvadt az arcomról, amikor megláttam, ki áll előttem.

- Bruno? - teljes valójában ott állt ő. Bruno Armstrong. Az exem.

- Lisa. Rég találkoztunk. - felelte érzelemmentes hangon.

- Miért jöttél?

- Csak látni akartalak.

- Figyelj, nekem erre nincs időm. Nem vagyunk már együtt, és nem is leszünk. Ezt a kapcsolatot már lezártuk. - jelentettem ki.

- Csak te zártad le! Én még mindig szeretlek.

- Azok után, amiket tettél, még képes vagy ezt mondani?! Tudod te, milyen fájdalmakat okoztál akkor? - háborodtam fel.

- Higgy nekem! Megváltoztam! Már nem olyan vagyok, mint régen. - gúnyosan felnevettem, de nem volt időm válaszolni, ugyanis Bruno mögött Ryan jelent meg.

- Ő meg ki? - kérdezte idegesen Ryan, mert látta rajtam, hogy én sem vagyok túl vidám hangulatban.

- Öhm... Csak a... Csak a futár. - feleltem végül, mert semmi szükség nem volt arra, hogy Ryan feleslegesen kiboruljon az exemen.

- A... a futár vagyok. - helyeselt Bruno is, bár nem hiszem, hogy Ryan bevette volna, de legalább nem kérdezősködött tovább.

- Szeretne még valamit? - kérdezte végül mégis Ryan, mert Bruno még mindig az ajtóban állt.

- Nem, nem, semmit. Csak a csomagot hoztam el, de már megyek is... viszlát!

- Szerintem bejössz neki. - jelentette ki Ryan, miközben becsukta az ajtót.

- Mi? Dehogy is! Honnan gondolod ezt?

- Láttam, ahogyan rád nézett. Mióta is ő a futárunk? Még sosem találkoztam vele korábban.

- Öhm... nem rég kezdett. - feleltem, remélve, hogy a témát itt lezárjuk.

Sziasztok! Újabb részt hoztam, kicsit talán túl sok történéssel.🫣Remélem, azért tetszik, és szívesen olvastátok. Az elkövetkezendő időszakban sűrűbben várhatóak a fejezetek, szeretnék több időt fordítani az írásra. Használjátok ki a nyári szünetet, pihenjetek és olvassatok sokat!📖❤️Szép napot/estét!
L.