Sose nézz vissza!

10.

Nem beszéltünk, nem találkoztunk. Nem hagyhattam, hogy ez történjen, és szépen lassan elveszítsem Ryant. Lassan kénytelen voltam beismerni, hogy szeretem.
Ezért egyik nap elhatároztam, hogy felkeresem őt. A múltkori "randink" nála volt, így pontosan tudtam, hol lakik. Elkaptak az emlékek, amint a háza felé vettem az irányt. Nem igazán tudtam, mit szeretnék neki mondani, és ahogy odaértem, még a maradék bátorságom is elszállt, de elszántam magam, és megnyomtam a csengőt. Egy darabig nem történt semmi, végül Ryan nyitott ajtót és azonnal pillangók hada kezdett repkedni a gyomromban. Kócos hajából arra következtettem, hogy nem rég kelt, és lakásban sem volt igazán nagy rend, talán valamilyen buli volt nála.

- Szia. - mondta, miközben alaposan végigmért.

- Szia. - mondtam én is, és már itt kezdett kínos lenni a beszélgetés.

- Gyere be! - lépett félre az ajtóból.

- Figyelj! - kezdtem. - Őszinte leszek. A randink nem volt jó. Közel sem. Jó fejek a haverjaid, de nincs helyük egy randin.

- Ennek ellenére mégis eljöttél. - vágta rá.

- Igen, mert el kell mondanom valamit. Ryan, én sze...

- Ryan! Nem láttad a szoknyámat? - mindketten a lépcső felé kaptuk a fejünket, ahonnan elegánsan tipegett le egy szőkeség.
Nem tudtam beazonosítani, de nagyon ismerősnek tűnt. Aztán Ryan megszólalt.

- Sophie! Mondtam, hogy ne gyere le! - és akkor rájöttem. Ő Sophie. Az a Sophie, akivel Ryan egy régi képen csókolózott, és az a Sophie, akiről Logan és Nick ódákat zengett.

- Óh, te ki vagy? - fordult felém a lány, figyelmen kívül hagyva Ryan erőteljes hangját.

- Lisa. Lisa Brown. Már sokat hallottam rólad.

- Nem csodálkozom. Ryannel van egy nagy adag közös múltunk. - lökte meg játékosan a fiú vállát. Elmosolyodtam, annak ellenére, hogy belül tomboltam. - Gondoltam, meglátogatom, olyan régen nem találkoztunk már. - felelte a csak gondolatban feltett "Mit keresel itt?" kérdésemre. - Ja, és még valami! - dobta át szőke haját a válla fölött. - Szólnál, ha esetleg megtalálod a szoknyám? - bólintottam, mire felszaladt a lépcsőn, és ismét Ryanre irányíthattam a figyelmemet.

- Mit is kezdtél el mondani? - fordult ő is felém.

- Csak azt akartam mondani, hogy én sze... - aztán eszembe jutott Sophie, és változtattam a mondatomon. - Én szeretem a kólát. - Ryan még mindig kérdőn nézett rám, mire magyarázni kezdtem. - Nem volt otthon kóla, a barátaid pedig azt mondták, nálad mindig van. Ezért jöttem át.
Nem tudom, mennyire hitte el, amit mondtam, mindenesetre kinyitotta a hűtő ajtaját, majd megszólalt.

- Szolgáld ki magad! - kivettem a hűtőből az említett üdítőt, majd a bejárati ajtó felé somfordáltam.

- Köszi! - habogtam, majd meggyorsítottam a lépteimet hazáig.

Hamarosan csengettek, mire kikászálódtam az ágyamból, és lesiettem a lépcsőn. Azt hittem apa az, de amikor ajtót nyitottam, Ryan állt ott.  Beengedtem, bár nem igazán tudtam, mit akar.

- Csak mondani akartam valamit; én is szeretem a kólát. - elmosolyodtam, mire magához vonva megcsókolt (!).

Annyira régen vágytam már erre, hogy eszembe sem jutott közben Sophie, vagy az, hogy valószínűleg lefeküdt vele, mielőtt becsengettem volna az ajtaján.
Csak a csókra tudtam koncentrálni, és teljesen hatalmába kerített a szerelem nevű egyszerű, de közben mégis iszonyatosan bonyolult érzés.

Sziasztok! Először is szeretnék bocsánatot kérni a sok kihagyásért, de egyszerűen nem volt ihletem. Most viszont teljes gőzzel (és ihlettel tele) térek vissza, és ígérem, mostantól igyekszem valamilyen rendszert építeni az írásaim köré.🫣Egyébként most sajnos elég nehéz megoldani a részek publikálását, mert az internet elég ingatag, de azért mindig megoldom valahogy.🌐 Szép napot/estét!
L.