Sose nézz vissza!

24.

Reggel az utam az iskolába vezetett. Mostanában nem igazán fektettem nagy hangsúlyt a tanulásra, ami jócskán meglátszott a jegyeimen is.
Talán kínos kimondani, de nincsenek igaz barátaim. Persze vannak olyanok, akikkel jóban vagyok és el tudok beszélgetni velük, ha kell, de a felszínes témáknál mélyebbre sosem szoktunk ásni.

- Jó reggelt! - léptem be az osztálytermembe. Néhányan felém fordultak és intettek, de volt, aki észre sem vett.
A padomhoz indultam, az utolsó előtti padsorba.

- Szia! - mosolygott rám Anna. Ő a padtársam, aki igazán társaságkedvelő személyiség.
Szinte mindenki szereti, kedves, okos és életvidám, van egy hatalmas baráti köre. Én ennek a körnek nagyjából a szélén állok, nem igazán érzem magam odavalónak, de egyébként jóban vagyunk.

- Szia! - köszöntem én is vissza, aztán mindketten elfordultunk, ő a barátaihoz, én pedig a könyvemhez.

Egyáltalán tudtam figyelni az órákon, mert egyre csak Ryan járt a fejemben, és a vele kapcsolatos történtek, például, hogy megölt (!) egy embert.

Éppen az ebédlőben voltam, és a tányérom fölé roskadva ültem, amikor hirtelen Anna hangját hallottam meg.

- Látom, egyedül ülsz. Nincs kedved esetleg velünk lógni suli után? - érdeklődve néztem rá, mire folytatta. - Tudod, csak néhányan átjönnek hozzánk, társasozunk, beszélgetünk, ilyesmi. Na, csatlakozol?

- Végül is... miért ne?! Nem árt egy kis kikapcsolódás. - nem szerettem volna részletezni a dolgot, ezért csak annyit tettem még hozzá: - Elég sokat tanultam mostanában. - ez nem is állhatott volna messzebb az igazságtól, de az igazat mégsem mondhattam el.

Délután tehát Annával és a baráti köre egy részével együtt indultam el az iskolából. A dombon felfelé menet lemaradtam kissé, így volt időm megfigyelni az embereket. Látszott, hogy kik voltak a "kemény mag", akik nélkül az egész csapat sem létezne. És voltak hozzám hasonlóan olyanok is, akik félrehúzódva, igencsak szolidan vettek részt a beszélgetésben.

- Mit isztok? - lépett be a ház ajtaján az egyik osztálytársam, és úgy lépett a hűtőhöz, mintha csak itt lakna.

- Érezd magad otthon! - nevetett fel Anna, majd lerúgta a cipőjét, és ő is a konyhába sietett.

Ryan szemszöge

Az elmúlt néhány napban Lisa rengetegszer keresett. De nem értem rá. Miután William, a főnökünk megtudta, hogy a legutóbbi megbízásunk finoman szólva sem ment elég gördülékenyen, még több munkát hagyott ránk, amolyan büntetés gyanánt.

- Hányszor kérdezzem még meg?! Mit tud? - Logan hangját hallottam, mire feleszméltem a gondolataimból, és a jelenre koncentráltam.

- E-e-esküszöm, h-h-hogy ne-e-em tet-t-tem s-s-semmi ro-ro-rosszat.  - dadogta a férfi, akit még csak pár perce hoztunk ide.

- Aha, én is ezt mondanám. - bólogatott Logan hitetlenkedve, majd újra feltette a kérdést. - Mondja, ön szerint miért került ide?
A férfi a fejét rázta, jelezve, hogy fogalma sincs.

- B-b-bizonyára e-ez va-va-valami t-t-tévedés le-h-h-het.

- Ja, és az is tévedés, hogy kirabolt egy boltot. - nézett rá most Nick is, és közben egy újabb réteg ragasztót tekert a dadogós férfi kezei köré.

Sziasztok! Új hét, új rész, ami most így sikerült. Ígérem, hogy egyre izgalmasabb lesz a történet, ahogy a végéhez közeledünk. Persze ez még nem most lesz!🫣Köszönöm a sok megtekintést, nagyon hálás vagyok Értetek, és ezt nem tudom eléggé kihangsúlyozni!⭐️Szép napot/estét!
L.