Sose nézz vissza!

17.

Elegem lett mindenből, tisztáznom kellett az érzéseimet. Szinte a nap minden percében Ryanre gondoltam, és a hiánya lyukat égetett a testembe. Sosem hittem volna, hogy valaha tudok ilyen erős érzéseket táplálni valaki iránt, akiről szinte semmit nem tudok, mert nem hajlandó megosztani velem az életét.
Vajon egy másik életben élhetnénk együtt boldogan?

Ryan szemszöge

A mai egy újabb gyilkos nap. A szó szoros értelmében. Szeretem a munkám, mert kikapcsol. Igen, talán furcsa lehet, hogy az öldöklés valakit lenyugtat, de tényleg így van.

- Csá, haver! - pacsizott le velem Logan, miközben bepattant a fekete terepjárómba.

- Helló! Légyszi ne morzsázz! - utaltam a kezében tartott jókora szemdvicsre és az evési szokásaira.
Ha van valami, amit nagyon védek, az az autóm. Ha már normális emberi érzésekre nem igazán vagyok képes (kivétel ezalól Lisa, de őt is próbálom már elfelejteni), akkor legalább itt van ez a jármű, ami évek óta hűséges társam, és soha nem hagyott még cserben.

Éppen egy elhagyatott raktárhelyiségbe indultunk, ott volt egy lezáratlan ügyünk.
Amikor odaértünk, egy erőteljes lökéssel betörtem a raktár ajtaját, ami hangos nyikorgással dőlt ki a helyéről.

Lisa szemszöge

Apa furcsa viselkedése nem hagyott alább, így a saját problémáimat félretéve elhatároztam, hogy követem, ugyanis reggeli közben megemlítette, hogy fontos találkozóra kell mennie. Amikor rákérdeztem, mit fognak ott csinálni, annyit felelt, hogy munkaügy. De nem tudtam megnyugodni, így nem sokkal azután, hogy elment, én utánaindultam.

Egy hatalmas épület előtt parkolt le végül, én pedig tisztes távolságból követtem őt. Az ajtó helyén csak egy lyuk tátongott, és a törmelékeken átlépdelve könnyen bejutottam a helyiségbe.
De meglepetésemre nem csak apa és én voltunk ott, hanem még rajtunk kívül négyen. Amikor beléptünk, minden szem ránk szegeződött, így jobban meg tudtam vizsgálni az arcokat. Hármat az eddig idegeneknek véltek közül be tudtam azonosítani; Logan, Nick és Ryan. Mindegyikükön fekete egyenpizsama szerű ruha volt, ami kimondva talán vicces is lett volna, de ebben az abszurd helyzetben nem éreztem humorosnak, és elég nyilvánvaló volt, hogy nem egy elhagyatott épületben akarnak pizsamapartit tartani.
De akkor mégis mi történik itt?

- Lisa! - ismert fel Ryan, és közelebb lépett, hogy csak én hallhassam, amit mond. - Mit keresel te itt?

- Ezt én is kérdezhetném... - feleltem, és mélyen a szemébe néztem.

- Mi csak a dolgunkat végezzük.

- Kicsim?! - lepődött meg apa, akinek nem tudom, hogy hogyan, de csak most esett le, hogy én is itt vagyok. - Te követtél? - költői kérdés volt, mindenki tudta, hogy igen. - De hát mi okot adtam rá? - jelentőségteljesen néztem rá, de láttam, hogy nem értette, így elmagyaráztam.

- Apa, amióta benne vagy ebben az egészben, bármi is legyen ez, furcsán viselkedsz, sötét karikák vannak a szemed alatt, fáradt vagy, alig alszol. A munkád, amiről régen mindig ódákat zengtél, mostmár tabunak számít. Nem is beszélsz róla! Hogy ne lennél gyanús? - körbenéztem a teremben, és mindenki csak nézett maga elé.

- Ennél feltűnőbben nem lehetett volna?! - kérdezte cinikusan Logan, akinek még mindig nem értem, mi köze van ehhez az egészhez.

Zavartam forgattam a fejem, és hamar rádöbbentem, hogy nagyon nagyon sok mindenből kimaradtam, és semmit sem tudok. Kérdőn néztem a többiekre, mire Nick megszólalt.

- Ryan, nem mondtad el neki?

Sziasztok! Újabb részt hoztam, így karácsony alkalmából, ahogy megígértem.❤️A részek mostmár remélem tudnak jönni ilyen heti egy - két rendszerességgel, mert nem akarok még több kihagyást. Mégegyszer boldog karácsonyt kívánok Nektek!❄️🎄Egyetek sok bejglit és mézeskalácsot! Szép napot/estét!
L.