Sose nézz vissza!

14.

A depresszió elég erős szó, de maradjunk annyiban, hogy nagyon szarul voltam az utóbbi napokban. De volt valami, jobban mondva valaki, aki sokszor fel tudott vidítani. Bruno. Elvitt moziba, és vásárolni (amit szegény nem igazán élvezett, de megtette értem), tehát mindent megpróbált annak érdekében, hogy jobb kedvre derüljek, több, kevesebb sikerrel.

De hiába vidított fel számtalanszor Bruno, mert minden pillanatban, amikor elnevettem magam, eszembe jutott Ryan, és bűntudatom lett attól, hogy éppen boldog voltam.

Az iskola aprócska akadálynak tűnt, és teljesen eltörpült a Ryannel kapcsolatos problémáim mellett.
Ennek ellenére igyekeztem minden nap bejárni, és elhitetni mindenkivel, hogy minden oké, amikor sírva léptem ki a lánymosdó ajtaján.
Ezek a napok egy óriási tanulságot vontak maguk után: a szerelem egy kurvára fájdalmas érzés tud lenni, és amíg az egyik pillanatban a fellegekben jársz, addig a másik percben már a legsötétebb verem aljára esel.

Délután a parkot kikerülve mentem haza, mert el akartam kerülni Ryant. De azt hiszem neki is ez juthatott eszébe, mert az lett a vége, hogy szembe találkoztunk az utcán. Ő szokás szerint a barátaival volt, és meg sem látszott rajta a szakítás. Viszont rólam és a kisírt szemeimről üvöltött, hogy eddigi életem legfájdalmasabb részén vagyok túl.
De hála Istennek elég hamar lezavartuk ezt a véletlen találkozást, ugyanis én rápillantottam, de ő ember számba sem vett. Szóval csak nekem volt szar. Jó tudni.

Ryan szemszöge

Szakítás. Jó szó. Kár, hogy túl sok ember ismeri. Köztük például én is.

Az ivás a terápiám. Esténként a közeli bárokban vagy szórakozóhelyeken ittam le magam a sárgaföldig, ha pedig nem volt kedvem az emberekhez, otthon egy üveg whiskey társaságában néztem a naplementét.

A srácok kicsit elveszettek voltak nélkülem. Azt mondták, Sophie óta nem láttak ennyire zárkózottnak.
Nick siettetett a munkával, Logan pedig inkább az "idd ki magadból a fájdalmat" elvet vallotta.

Az őszintét megvallva semmihez sem volt kedvem.

Hiányzott Lisa, és új név került fel az "egyszer meg kell ölni" listámra; Bruno. Gyűlöltem. Nem ismertem a Lisával kapcsolatos múltját, pedig nem lehetett túl fényes, a beszélgetéseikből kiindulva. De az a tény, hogy Lisa ezek után is őt választotta, meghökkentett. Nem csak simán dobott a francba. Brunoért dobott a francba.

Illetve ezt nem mondta ki ilyen nyíltan, de tudok olvasni a szavak között, és amúgy is ez a lényeg.

Találkoztunk, pedig szándékosan kerültem el a parkot, mert nem akartam vele összefutni. Nos, mégis sikerült, és egy nagyon kínos tíz másodperc következett. Próbáltam Nick idióta sztorijára figyelni, és nem nézni Lisára, ami persze csak részben működött. Lisa szemei viszont vörösek voltak, és egészen megsajnáltam, majdnem megkérdeztem jól van-e, de aztán emlékeztettem magam arra, hogy Brunot választotta helyettem, és erőt véve magamon mentem tovább.

Nick közben tovább beszélt valami lányról, aki le akarta őt festeni, de nem igazán figyeltem rá, mert azon járt az eszem, hogy vajon hány százalékát okozhattam én Lisa könnyeinek. Vagy Bruno. Ki tudja?

Sziasztok! Sajnos már nagyon régen volt rész, de igyekszem visszatérni. A napjaim elég húzósak, még a hétvégék is.😕Szóval innen is bocsanát mindenkinek, aki esetleg várta a részeket, és köszönöm mindenkinek, aki ezután a "szünet" után is velem maradt, és elolvasta ezt a részt!🤍De továbbra is érzem a szikrát köztem és a könyv között, megígérhetem, hogy nem fognak eltompulni a fejezetek.📖❤️
Szép napot/estét!
L.