James Potter és Marblemaw legendái

Komoly emberek komoly beszélgetései

Porf-Esek tán nem a legszemrevalóbb település volt, amit James valaha látott, de azért nem találta ellenszenvesnek. Ugyan a város szélén húzódó gyárak füstje rontotta az összképet, mégis kellemes helynek tűnt.

Vagy talán csak azért tűnt annak, mert olyan ember lakott itt, aki közel állt a szívéhez. Akárhogy is, remekül érezte magát, miközben ő és édesapja a házak közt lépkedve a Szivárvány út felé sétáltak.

A huszonhetes számot keresték, és hamar meg is találták. Az majdnem azzal utcával merőlegesen állt, ahonnan ők érkeztek. Jobbra a harmadik.

Olyasmi volt, mint a többi a környéken. Régi stílusú, kissé kopottas.

James örömmel ugrott az ajtóhoz, hogy aztán jó hangosan bekopogjon. Az ajtó hamarosan feltárult. Egy korabeli, szőke lány meresztett rájuk nagy szemeket.

- Miben segíthetek? – kérdezte.

- Á, kitalálom, te vagy Tuney – vigyorgott James. – Az elbűvölő hugicádhoz jöttem.

- Nekem nincsen húgom – közölte a lányt, és készült becsapni az ajtót, ám felcsendült egy bosszús női hang mögötte.

- Petunia! Ugye nem jól hallottam, hogy épp most tagadtad le a testvéredet? Ki keresi Lilyt? – A hang egyre közeledett.

Fleamont nem hagyta, hogy James megszólaljon – pedig neki aztán lett volna mit mondania.

- Fleamont Potter vagyok. A fiam, James, Lilyvel jár egy iskolába.

- Őrülten szerelmes belém – bólogatott James Mrs. Evansra nézve, mire a nő felvonta a szemöldökét, Fleamont meg tarkón legyintette.

- Bocsásson meg, kissé félrement a nevelése – krákogott. – Én fontos ügyben jöttem, őt meg nem tudtam lerázni.

Mrs. Evans furcsállva nézte a kettősüket, aztán arrébb húzódott.

- Kerüljenek beljebb.

- A Tuney kreatív becenév a Petuniához – szólt James a lánynak, amíg áthaladtak az előszobán. – Lilynek is van valami beceneve?

Petunia csak zsémbesen keresztbe fonta a karját, és nem válaszolt. James ezen jót derült. Úgy látszik, az Evans-lányok már csak ilyenek.

A nappaliban aztán megpillantotta azt a lányt is, aki miatt jött. Hallva a léptek zaját, Lily felállt a kanapéról, és tett pár lépést feléjük. Amikor megpillantotta az érkezőket, döbbenten hátrált vissza a heverőhöz.

- Hiányoztam? – vigyorgott rá James.

- Már majdnem annyira, mint Avery. Mit keresel itt?

- El se hinnéd!

Lily figyelmen kívül hagyta a lehengerlő mosolyát, helyette átnézett a válla fölött.

- Anya, mondtam már, hogy ne engedj be minden jött-ment idiótát.

- Lily! Ülj le! Maguk is foglaljanak helyet, kérem – pillantott az érkezőkre. Petunia addigra már messze járt.

James örömmel levetette magát Lily mellé, aki erre a kanapé karfájáig húzódott. Közben Fleamont leült egy fotelbe, Mrs. Evans pedig állva maradt, és karját keresztbe fonva várta, hogy magyarázatot kapjon arra, mit keres itt ez a két idegen.

Fleamont megköszörülte a torkát.

- Nem tudom, ön mennyit tud... Egyáltalán a lánya mennyit tud a jelenlegi helyzetről.

- Jelenlegi helyzetről?

- A világunkat szörnyű veszély fenyegeti! – szólt közbe James.

- Maradjál már csöndbe! – szólt rá az apja, mire a fiú nyögve hátradőlt.