James Potter és Marblemaw legendái

Csin-csin!

Így a vizsgák után még a nap is mintha másként sütött volna.

James legalábbis így érezte, amikor szombat reggel kilépett a tölgyfaajtón, és Siriusszal az oldalán elindult Roxmorts felé.

Barátja is hasonlóan gondolhatta, mert orrára napszemüveget biggyesztett, ami ütnivalóan jól állt neki, és ez mellesleg annak a csapat harmadéves lánynak is feltűnt, akik előttük sétáltak, mert újra meg újra hátra fordultak, és nevetgélve összesúgtak.

- Kár, hogy Holdsáp és Féregfark nem jönnek – mondta James, miközben tőlük nem messze az óriáspolip kinyújtóztatta a csápjait. Úgy nézett ki, mintha integetne, így hát James visszaintegetett neki.

- Éjjel telihold – biccentett Sirius. – Peter meg szerintem kialussza a vizsgák fáradalmait.

James nevetett. Petert nem bírták reggel felébreszteni, úgyhogy inkább hagyták, és kettesben mentek le a nagyterembe.

- Jó, de sosem volt még olyan, hogy a vizsgák után menjünk le Roxmortsba hivatalosan. Így sokkal szabadabb az egész. Nem lebeg a fejünk fölött, hogy az időnket vesztegetjük, és tanulni kéne.

- Mert te aztán annyit tanulsz hétvégente!

James elismerte Sirius igazát.

- Ezek már megint mit csinálnak? – kérdezte aztán, mert feltűnt neki, hogy néhány mardekáros a Tiltott Rengeteg felé igyekszik.

- Nem tudom, de remélem, megeszi őket valami bestia – követte Sirius a pillantását. – Utánuk kéne mennünk? Csak mert nincs most hangulatom ehhez.

- Jó, tudod mit? Nem érdekel. Ma nem vagyok hajlandó ezekkel a szarcsimbókokkal foglalkozni – jelentette ki James. – Mi is megérdemlünk egy nyugis napot, amikor csak kóborlunk Roxmortsban, iszogatunk a többiekkel, és a legnagyobb gondunk az, hogy nem tudjuk eldönteni, csokibékát vegyünk vagy kondéros kekszet.

A faluba érve megálltak Zonko Csodabazárjánál, ahol vettek egy-két apróságot, onnan pedig fél tizenegy körül átmentek a Három Seprűbe. James ide beszélte meg a csapatával a találkozót.

A csapattagok többsége már ott volt, Emily és Samuel már szereztek is maguknak egy korsó málnás tündérszörpöt – ez csak névlegesen volt tündéres, méghozzá azért, mert csillogott –, és Brian is ott ült mellettük.

James átevickélt a székek és asztalok között.

- Halihó! – köszöntötte teljes vidámsággal a csapatot. Ledobta magát melléjük, és helyet szorított Siriusnak is. – Hogy van a világ legszuperebb csapata?

Samuel látványosan maga mögé nézett.

- Ez mégis kikről beszél? – nézett aztán értetlenül Emilyre, aki belenevetett a poharába.

- Biztos a Porpicy SC-ről. Minden hétvégén a Három Seprűben ünneplik győzelmüket.

- Nem is volt meccsük a héten.

- Akkor még a múltheti győzelmüket ünneplik.

James, aki tudta jól, hogy a Porpicy SC nem ünnepli hétvégente a győzelmét a Három Seprűben, jót mulatott a beszélgetésen, de azért pontosítani akart.

- Rátok gondoltam, okoskák.

- Nem is sejtettük! – vigyorgott Emily.

Ebben a pillanatban libbent be Lottie.

- Üdv – huppant le melléjük. – Én is málnás tündérszörpöt akarok – nézett Jamesre.

- Azt nem én vettem nekik.