James Potter és Marblemaw legendái

Részlet Lily Evans naplójából 4/6

1976. január 4.

Ma jöttek vissza a többiek. Nagyon vártam már, mert egész szünetben azt kellett hallgatnom, ahogy Lottie Wilson Hrosht élteti. Márpedig én egyáltalán nem akartam Hroshra gondova tölteni a karácsonyt.

Így hát többnyire egyedül voltam. Nem akartam Perselusszal ünnepelni, még mindig haragszom rá. Arlett és Pandora ugyan mellém ültek az étkezések alkalmával, és mindketten kedvesek is voltak, nem jöttek többet a Griffendél klubhelyiségébe. Csak akkor, amikor Potter meghívta őket.

Itt volt még Peter is, akit mellesleg Potter csak úgy itt hagyott.

- Hova lett? – kérdeztem, amikor gyanússá vált a csend. És az egyedül üldögélő Peter.

- Haza ment. Sürgős ügy.

- De ugye nem...

Nem fejeztem be a kérdést, de Peter értette, a fejét rázta.

- Nem! Semmi ilyesmi.

Hát, manapság sosem lehet tudni. Akármennyire is nem kedvelem, azt nem akarnám, hogy baja essen a családjának.

Szerencsémre karácsonyra anyáék könyvet ajándékoztak (a Narnia Króináki összes részét!), így nem unatkoztam az egyedül töltött idő alatt sem. De azért vártam, hogy visszajöjjenek a többiek. Az előcsarnokban vártam a barátnőimet, és kissé könnyedebbnek éreztem a lépteim, amikor velük együtt sétáltam be a nagyterembe.

1976. január 5.

Sirius Black visszatért. November óta nem láttuk, így hát egyértelmű volt, hogy tanítás után átmegyünk a fiúkhoz, és kikérdezzük őket, mi történt.

Persze én nem szívesen megyek olyan szobába, ahol James Potter életvitelszerűen él, de sajnos a Potter és a Black név mintha egybeforrt volna. Csodálom, hogy még nem vették fel a Pock nevet. Vagy lehetnének Blotter.

A lényeg, hogy be kellett mennünk Potterék szobájába. Ami épp olyan volt, mint a miénk, csak több kviddics poszterrel és kevesebb elhagyatott szoknyával.

- Avassatok be a részletekbe minket is – mosolygott Almira, míg levetette magát Sirius ágyára. – Mindent tudni akarunk!

Sirius olyan arcot vágott, mint aki legszívesebben lelökné az ágyról. Az ablak mellett állt, keresztbe font karral, és morcosan ráncolta a szemöldökét. De minket ezzel nem lehet elijeszteni!

- Tényleg megszöktél? – kérdeztem, mire értetlenül a fiúkra nézett.

- Ezek honnan tudnak mindent?

Almira felsóhajtott.

- Hahó! – lóbálta a kezét. – Aranyvérű vagyok. Nekem is jár a Tiszta lap, amiben nyilván beszámolnak egy ilyen eseményről.

Sirius ledobta magát az ágyra.

- Ja. Tényleg.

- Hű – kerekedett el Felicia szeme. – És többé nem is mész már haza?

- Nem – vont vállat Sirius lazán. – Elegem van belőlük. Megléptem, és már semmi közöm hozzájuk.

Óvatosan Alice is leült az ágy szélére.

- Jamesékhez mentél?
Sirius bólintott, aztán még beavatott minket egy-két részletbe. Kiderült, hogy karácsonykor szökött meg, odakint hóvihart tombolt. Nem volt pénze, és stoppolnia kellett, hogy eljusson a vasútállomásra, de először valami beteg alakok vették fel, akiket megátkozott. Másodjára már egy csinos, huszonéves nő állt meg, akinek kellemes parfüm illata volt. A vonat épp akkor indult, amikor ő odaért, a mozgó jármű mellett futva kellett felkapaszkodnia. Ráadásul jegyet sem tudott venni, az volt a szerencséje, hogy bejött a fiatal kalauzlánynak, és nem büntette meg.