James Potter és Marblemaw legendái

A világmindenség, na meg a terepgyakorlat

Az volt a szerencséjük, hogy az autó tulajdonosai maguk is nagy kisállatkedvelők voltak. Odahaza, mint mondták, három törpe pincser várta őket, így hát megértették, miért siettek szeretett kutyuskájuk után, és nem tettek feljelentést.

Otthon James és Sirius a napjuk igencsak cenzúrázott változatát mesélték el, aztán hamar eltűntek James szobájában.

- Rettenetes volt, Ágas – sóhajtott Sirius a fotelben terpeszkedve. – Bezártak! Pedig nem is csináltam semmit.

- Mindjárt megsajnállak – forgatta James a szemét.

Sirius oldalra döntötte a fejét.

- Tudod, érdekes volt. A kutyák, akikkel együtt utaztam, féltek valamitől.

- Mondjuk az altatástól? – vonta fel James a szemöldökét, miközben nekidől az ágytámlának.

- Nem. – Sirius a fejét rázta. – Attól is, de... Inkább más állatoktól. Más lényektől.

- Azok lehetnek az emberek is. Ha állat lennék, félnék az emberektől. De az is igaz, hogy Hagrid is emlegetett vonuló varázslényeket.

Egy ideig csöndben ültek, mindketten a gondolataikba mélyedtek. Aztán James felállt, lement a nappaliba, és keresett egy újságot. Azzal együtt tért vissza. Fellapozták, és összedugták fölötte a fejüket.

- Főként vérfarkasok, banyák és óriások járják az országot – állapította meg James.

- Ebből a cikkből – bökött Sirius az egyik írásra – nekem úgy tűnik, hogy következetesen Északra tartanak.

- Igen. Csak azt nem értem, miért. Nem szokásuk. És mégis mi vonzaná őket éppen oda?

A kérdés megválaszoltaltan maradt, és bár néha még fel-felbukkant beszélgetéseikben, az otthon töltött idő alatt főleg a hülyéskedésre koncentráltak, nem pedig az efféle aggodalmakra. Elvégre, aggódtak ők már eleget, és sejtették, hogy még fognak is.

Amikor vasárnap visszatértek a Roxfortba, ünnepi felfedező körútra indultak vacsora után. Még mindig a harmadik emeleten jártak, már csak néhány terem kellett onnan.

- Tudjátok, mi lesz most, hogy visszajöttünk a szünetről? – suttogta bele Peter a kastély csendjébe.

- Na mi? – fordult hátra felé James. Ő ment legelöl, a pálcájával világított. A láthatatlanná tévő köpenyt magukkal hozták, de nem borították magukra. Térdtől lefelé úgyis kilátszanának. Inkább csak óvintézkedésből volt náluk.

- A tanárok másról se beszélnek majd, csak az RBF vizsgákról.

- De addig is – nézett rá Sirius – itt vagy nekünk te, Féregfark, hogy emlékeztess minket.

Peter sértődötten összefonta maga előtt a karját. Remus elfordította a fejét, hogy elrejtse a mosolyát. James már nem volt ilyen tapintatos.

- Ne vedd magadra, Farki – pöckölte meg Peter orrát. – Sirius összevissza beszél. És mind tudjuk, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap.

Sirius arcát látva James futásnak eredt, barátja pedig utána.

Lépteik zajt vertek a folyosón, de egyikük sem foglalkozott most ezzel. James a folyosó végi, szemközti ajtót célozta meg – úgy vélte, ott már nem kell tartaniuk Fricstől és a járőröző tabároktól és prefektusoktól – és nagy lendülettel nyomta le a kilincset, amikor oda ért. A terembe berontva elvesztette egyensúlyát – és hirtelen úgy érezte, nem csak az egyensúlyát, de úgy egyáltalán, a testsúlyát is.