James Potter és Marblemaw legendái

Vattacukor

Green arra kérte őket, várják meg egymást az előcsarnokban. Amikor utolsóként ő is kilépett a nézőtérről, odalépett a tanulóihoz.

- Kérlek titeket, hogy várjatok meg itt. Nekem van egy kis...

- Á, csak nem egy iskolai osztálykirándulás? - kérdezte egy hang. Mr. Marblemaw volt az. Kezet nyújtott Greennek. - Marblemaw. Habár úgy sejtem, ezt már mindennyian tudják.

Továbbra is a fellépőruháját viselte, így öltöny volt rajta, vörös csokornyakkendő, fején cilinder.

- Linda Green vagyok – mutatkozott be a tanárnő, miközben kezet fogott Marblemaw-val.

- Ismerősen cseng a neve – hunyorgott a férfi. - Csak nem Nagy Britannia legkülönlegesebb iskolájában tanít?

A tanárnő kihúzta magát.

- Mindegyik iskola a legkülönlegesebbnek tartja magát.

- Igaz. De a Roxfort méltán teszi ezt, nem igaz? - somolygott Mr. Marblemaw. - Ha már úgy adódott, hogy pont egy ilyen osztályhoz van szerencsém, szívesen bemutatom a diákoknak a csapatunkat. Elárulhatunk néhány kulisszatitkot – kacsintott, és elindult, várva, hogy kövessék.

Green biccentett, a tanulók pedig érdeklődve követték a férfit, aki a színfalak mögé vezette őket. Egy nagy, közös helyiségben tartózkodtak a mutatványosok, akik többsége levetette magát egy kanapéra, és valami frissítő italt vett magához.

- Drága mutatványosaim, hát nem fantasztikus, hogy éppen egy csapat varázslótanoncba futottam bele odakint? - kérdezte Marblemaw, és lendületesen hátra fordult, hogy szembe kerüljön a vendégeivel. Mosolya őszinte derűről árulkodott.

- Varázslótanoncok? - kérdezte a hajlékony nő. Vörös előadóruhája még mindig rajta volt, kiemelve tökéletes alakját. Haja szőkésvöröses árnyalatban játszott, erős sminkje elfedte kellemes arcának vonásait. - Nocsak! - Belekortyolt az üdítőjébe, és hátradőlt a kanapén.

Marblemaw ezután a társulat történetével untatta őket, aztán egy kacsintás kíséretében megmutatta néhány varázslatát, amit a porondon is használt. Jamest nem sikerült elragadtatnia a harmadéves bűbájtan tanagyaggal, és úgy tűnt, a többi tanulót sem.

- Celeste, gyere csak ide – szólt hát a nőnek, aki még mindig égszínkék tütüben pompázott. Marblemaw intett a varázspálcájával, mire a kötéltáncos kötele a levegőbe röppent, de ezúttal csupán vállmagasságig. - Mutasd meg, hogy mi az igazi varázslat!

Celeste fellépett egy kisszékre, onnan pedig a kötélre. Amikor pedig odafönt állt, egyik lábával a levegőbe lépett – majd a másikkal is. Nem esett le.

- Ez csalás – ráncola James a homlokát, és bár mondandóját a barátainak címezte, Mr. Marblemaw is meghallotta.

- De ezt a muglik nem tudják – villantott egy cinkos mosolyt.

Ezek után leleplezte a többi trükköt is, amelyek valóban mind csalásnak bizonyultak.

- Ugyan, gyermekeim! Hiszen a cirkusznak éppen ez a lényege! Csalunk. Minden csak ámítás. És ezt még a muglik is tudják.

- De Green professzor azt mondta, egy mugli előadáson csupán harminc százalék lehet a valós mágia használata – vetette közbe Sirius.

Marblemaw elmosolyodott.

- Látom, remek tanárotok van. Úgy hiszem, megérdemlitek, hogy meghívjalak titeket egy-egy vattacukorra – hunyorgott, ahogyan a gyerekekre szoktak a cinkos felnőttek. - Bohó, elvezetnéd őket a vattacukor standhoz? - fordult a bohóchoz. - Mondd meg Larrynek, hogy én állom.