James Potter és Marblemaw legendái

RBF

Amikor eljött a vizsgák első reggele, James különös módon egyáltalán nem izgult. Sőt, ingben és még be nem gombolt nadrágban, Sirius hajkeféjét maga elé tartva énekelte a tükörképének, hogy Oh, let our love survive, és folytatta is volna, ha a kócos Sirius nem szedi ki a fésűt a kezéből.

Amikor mindannyian felöltöztek, és aki akart, megfésülködött, lementek a nagyterembe.

- Kelleni fog az energia a vizsgához – mondta éppen Gwnedolyn a lányoknak, amikor a Tekergők megérkeztek, és leültek melléjük.

- Egy falatot sem bírok legyűrni – tiltakozott Felicia. Száját összezárta, és a fejét rázta, amikor Gwendolyn szedett neki egy kis rántottát.

Alice ölében a tankönyvvel próbált választani valamiféle ehetőnek megítélt ételt, míg Almira éppen Lilynek próbálta felmondani a javító varázslatról szükséges tudnivalókat.

- Úgy érzem, nem tudok semmit – sóhajtott Alice, és szedett magának egy kis müzlit. – Rémes. – Tejet öntött a müzlire, és fellapozta a tankönyvet.

- ... de az erőteljes átkok, például táltostűz okozta károk esetén nem használható. – Almira idegességében előre-hátra ringatózott. – Ó, és embereken és más élőlényeken sem lehet alkalmazni. Meg a varázspálcák...

Sirius Jamesre nézett.

- Hogy lehet ekkora feneket keríteni ennek az egésznek? Ezek csak vizsgák.

James egyetértően beleharapott a szendvicsébe.

- Ezeken a csak vizsgákon múlik, hogy auror leszek-e, vagy sem – pillantott fel Alice rájuk, szemében harag csillant, de aztán már olvasta is tovább a könyvét.

Miután befejezték a reggelit, McGalagony utasítása alapján a nagyterem előtt várakoztak, hogy azt átrendezzék, és bemehessenek vizsgázni.

James ekkor érezte először, hogy izgul. Hirtelen súlya lett a várakozásnak, és annak, hogy mindjárt belefognak valami nagy dologba. Olyanba, amit nem is igazán ő akart, csak amin mindenkinek át kellett esnie.

Remus oldalba bökte, és az előcsarnok felé biccentett. James tett egy lépést hátra, hogy jól odalásson, és megpillantotta az érkező vizsgabiztosokat. Ettől csak rosszabbul érezte magát. Megjöttek hát azok az emberek, akik ítélkezni fognak felette.

Dumbledore a lépcső előtt várta őket, és illendően üdvözölte a bizottsági tagokat, majd felkísérte őket a lépcsőn.

- Miért kell itt várakoznunk? – sóhajtott James, miközben nekidőlt a falnak, és keresztbe fonta a karját. – Még fél óra van a vizsga kezdetéig.

- Hova mennél? – kérdezte Remus, aki éppen előszedte a tankönyvét a táskájából – nagyjából negyedszer –, hogy kikeressen benne egy fogalmat.

- Bárhova. Ki, leginkább.

Sirius mellette leült a földre, és keresztbe vetette a lábát, kezét összekulcsolta a tarkója mögött.

- Gondoljatok arra, hogyha ezen túl vagyunk, végre szünet lesz.

- Én most nem tudok erre gondolni – rázta Peter a fejét. Kezében ő is a tankönyvet szorongatta, de nem nyitotta ki, csak magához ölelte néha, mintha így beszívhatná a tudást.

- Neked sem ezen kéne gondolkodnod – pillantott rá le Remus. – Inkább elmélkedj azon, hogy milyen hatással van a begyűjtő bűbájra, ha a kívánt tárgy messze van.

- Minél messzebb van, annál nehezebb végrehajtani a varázslatot – válaszolta Sirius könnyedén. – Nyugi, Holdsáp, tudok mindent. Ahogy ti is.