James Potter és Marblemaw legendái

Új kezdet

- Új év, új lehetőségek! – James a csapata előtt állt, akik nem díjazták annyira a beszédét, mint illett volna. – Néhány változtatást fogunk eszközölni.

- Ha ezentúl heti öt edzést akarsz, akkor én most azonnal kilépek – szólt közbe Lottie. Karját ellenségesen összefonta maga előtt.

- Nem, éppen csökkenteni akarnám az edzések számát, de ha erről van szó, lehet szó heti ötről is – meredt rá James, mire Lottie olyan csúnyán nézett rá, amennyire csak tudott.

- Kevesebb edzés? – értetlenkedett Emily.

- Igen. A több az kontraproduktív volt – bólintott James.

- Milyen? – értetlenkedett Samuel, de James nem válaszolt neki, helyette folytatta megkezdett beszédét.

- Új stratégiát fogunk kidolgozni. Most úgyis esik a hó, ne menjünk ki, inkább dugjuk össze a fejünket, és ötleteljünk.

Bejelentését csend fogadta.

- Mi van? – kérdezte, miután előrébb húzta a szemléltetőábrát tartó állványt, és letépte róla a legfelső papírt. A többiek némán bámultak rá, aztán Brian törte meg a csendet.

- Úgy érted, nem megyünk ki röpülni?

- Nem. Hideg van.

- Emlékeztetnélek, hogy a szünet előtt addig hajtottál minket odakint a fagyban, amíg Emily leesett a seprűről – vetette közbe Erica.

James legyintett.

- Az csak a kesztyű miatt volt. Nem én tehetek róla, hogy csúszik – vont vállat nevetgélve. – Ne legyetek már ilyen depisek, inkább találjuk ki, hogyan tovább. Halihó, a Hugrabug ellen fogunk játszani nem sokára! Jöhetnek az ötletek!

- Tőlünk? – értetlenkedett Emily.

- Nem, a sunderlandi jércetenyésztőktől – forgatta a szemét. – Naná, hogy tőletek.

Erica lehuppant az egyik padra.

- Ne értetlenkedj már, hogy értetlenkedünk! Egészen eddig semmi beleszólásunk nem volt semmibe, mert te vagy a kapitány.

James vágott egy grimaszt.

- Ja, persze, egy kiállhatatlan zsarnok vagyok, aki hirtelen jó tündérré változott. Ha túltettétek magatokat rajta, akkor várom a tippeket!

Késő estig maradtak, hogy kidolgozzák a Hugrabug elleni stratégiájukat. Amikor végre végeztek, együtt mentek fel vacsorázni, és immáron a szünidőről beszélgettek. A kötetlen eszmecsere jót tett Jamesnek, elterelődtek a gondolatai a problémákról.

Később aztán ismét felrémlettek benne bizonyos gondok, és nem bírta megállni, hogy vacsora után ne a pincék felé induljon el.

Megvárta Georgina Warringtont. Na ugye, hogy neki volt igaza! Az a lány a kezdetektől fogva nem volt neki szimpatikus. Számító disznó!

A lány egyedül érkezett vissza a nagyteremből – hát persze, hiszen a mardekárosokkal nem ápolt túl jó viszonyt. Zsebre dugott kézzel bandukolt, és meglepettnek tűnt, amikor James elé ugrott egy bemélyedésből.

- Á, Georgette! – mosolygott rá. – Micsoda véletlen, hogy épp összefutottunk! Hát nem nagy öröm ez? Gyere csak! – ragadta meg a karját, és behúzta magával a legközelebbi terembe.

Georgina kirántotta a karját a szorításából, de James addigra már magukra zárta az ajtót.

- Mit akarsz, James? – kérdezte a lány fáradtan.