Szégyentelenül

44.Vihar előtti csend

Clay

Semmi különösebb erőfeszítésembe nem telik bejutni a hotelszobába. Az olcsó lakhatás ára a pocsék biztonság. Bár ez azért már egy kicsit szánalmas szint volt.

Bent eszméletlen kupleráj meg dzsuva fogad. Ebből is látszik, valami nagyon nincs rendben a fejében. Elkezdem feltúrni a szobát valami használható információ után. Találok piát, gyanús pirulákat, rengeteg mosatlan, összegyűrt ruhát. Próbálom úgy átnézni a dolgokat, hogy ne nagyon látszódjon, hogy valaki hozzányúlt, bár amekkora rumli van nincs nehéz dolgom. Egyedül az ágy alatti sporttáskában találok használható dolgokat. Pár papír, adás-vételi és ajándékozási szerződés, meg a laptopja. Gyorsan felcsapom a gépet, csatlakoztatom a magammal hozott hard drive-ot, és mindent lementek a gépről. Szerencsére gyorsan meg vagyok vele, nincs sok fájl. Törlöm a digitális nyomaimat, majd a drive-ot a zsebembe csúsztatom.

Még egyszer körbejárom a szobát, találok pár receptre felírt gyógyszert is, ezekről készítek fotókat, még pár levelet is találok, amit az anyjától meg a húgától kapott. Amilyen mázlista vagyok találok ügyvédi levelet is, meg időpont egyeztetési kérelmet egy pszichiátriai klinikától. Gyorsan befotózom ezeket is, majd amilyen csendben érkeztem, távozok is,

Visszaérve Sergejhez, kivételesen üresen találom a lakást. Csak panaszkodnom kellett arra, hogy sose dolgozik. Nem baj, talán jobb is, nyugodtan át tudom nézni az infókat. Átpörgetem a fotókat, majd előkapom a telefont amit Chris-től kaptam. Kifejezetten kérte, hogy ezen kommunikálunk, úgyhogy tárcsázom is az egyetlen számot ami bele van mentve.

- Clay? – hallom is meg pár pillanat múlva a vonal másik oldalán.

- Átküldhetek pár képet, ügyvédi meg orvosi papírok, szerintem te könnyebben és gyorsabban fogsz boldogulni vele.

- Persze, dobd át.

- Chris, tudom már így is sokat kérek, de nem beszéltünk róla. Ha eljuttatlak Titeket Barbarához tudnom kell, hogy a srácokra semmilyen viszonylatban nem fog kihatni.

- Természetesen. Megpróbálok neked is kialkudni valamit, de tudnod kell, Barbara nem fog egyedül süllyedni, ránt majd magával.

- Sejtem. Saját magam miatt nem is aggódok. A srácoknak ne legyen emiatt baja. – kis szünet áll be a beszélgetésbe, majd végül rátérek a kényesebb témára is. – Illetve nem tudom mennyire fog kellemetlenül érinteni, de Franket is rács mögött akarom látni. Ha ennek vége, van egy mappám a részedre.

- Nem furcsább annál, szívesen fogom fogadni.

- Köszönöm. Küldöm a fotókat. Szólok, ha van valami konkrétum.

Sóhajtva vetem le magam a kanapéra, miután elküldtem a képeket. Ahogy a galériában pörgetek, feljönnek a nyáron készült képek. Elrévedve lapozgatom a fotókat, ahogy a srácok szörföznek, hegyet másznak, ezer wattos mosollyal szívatják egymás folyamatosan. Olyan ételeket kóstolnak meg, amihez egyébként soha nem nyúlnának hozzá. Néhány képen hangosan felnevetek. Aztán ott van Owen aki az egyik este a hotel tábortüzénél kipróbált valami törzsi táncot. Megért egy misét. Az alacsony kis akcentussal beszélő faszi addig nyaggatta, amíg be nem állt. Jessel annyira nevettünk, hogy még másnap is fájt a hasunk, de Ollie se tudta visszatartani, bár fegyelmezettebb volt, mint mi, sőt a kis sunyi videóra is vette, míg mi a fűben fetrengtünk.

Egy életnyi zsarolási alap készült a nyáron mindenkiről. Valószínű rólam is.

Ahogy pörgetek lejjebb még több kép kerül elő. A legutóbbi karácsony, amin megleptük Sophiékat és a srácokat is egy nagyon ronda igazi klassikus ocsmány egyen pizsamával. Abban pózolnak a fa előtt. Képek a kollégista időszakból. Egy videó arról amikor valamelyik kicsi megkérdezte, hogy gyerek van e a hasamba mert növesztettem egy kis pocakot a viszgaidőszak alatt. Szerintem életembe nem voltam még annyira zavarban, és nevettem egyszerre olyan jót. De mindenki sírt a nevetéstől. Vagy egy fél óra kellett, hogy mindenki összeszedje magát.