Szégyentelenül

16. I see Red

Clay

Vasárnap a szokásosnál később érek vissza. Az egész hétvégém egy nyomiság volt. Alig tudtam az otthoni dolgokra koncentrálni. Folyamatosan Owenen meg a hirtelen viselkedés változásán agyaltam.

Halkan lépek be a szobába, mikor látom, hogy sötét van. Felkapcsolom a villanyt és lepakolok az ágyra. Átpillantok szobatársam területére is, és nyugtalanít amit látok. Szana széjjel vizes palackok meg sörös üvegek, üres gyógyszeres levél az asztalon, az ágyon.

Mi a halál folyik itt?

A fürdőbe megyek, hogy lezuhanyozzak, és legnagyobb meglepetésemre bent találom agonizálásom tárgyát. Bágyadtan támaszkodik a csapnak. Elkerekednek a szemeim, mikor meglátom oldalán a hatalmas lilás-feketés zúzódást. Karja is tele van foltokkal. Törzse másik oldalán pedig egy eléggé rosszul felhelyezett kötés van.

- Mi a kénköves pokol? – hüledezek, mire kómásan felém fordítja a fejét.

Észre se vette, hogy bejöttem? Mennyi gyógyszer lehet benne? Oda lépek hozzá, és még pont időben el tudom kapni, mielőtt összeesik.

- Jesszus Owen, mi a franc történt?

Aggódva cibálom ki a szobába, és az ágyát letakarítva belefektetem.

- Semmi bajom, kialszom – motyogja.

- Jah, látom.

- Viktor volt? – kérdezem óvatosan, de nem válaszol, ami egyértelművé teszi.

Sóhajtok, majd elkezdek összepakolni a szobában. Csendben figyeli tevékenységemet. Miután végzek előveszem a krémeket amiket én kaptam a zúzódásaimra majd mellé ülök az ágyra.

- Szabad? – kérdezem óvatosan. Aprót bólint, majd a hátára fordul.

Amennyire finoman csak tudom bekenem a sérüléseit, bár a hatalmas zúzódásnál ami a hasfalán van, még így is grimaszol, meg erősen szuszog. Kegyetlenül fájhat neki.

Ezután leveszem a hatalmas tapaszt a másik oldaláról. Most az én arcom torzul grimaszba. Elég nagy vágás van rajta. A csípőjétől indul és majdnem egészen a hónaljáig tart.

- Picsába – káromkodom el magam, majd szemügyre veszem. Szerencsére annyira nem tűnik mélynek, és csak egy enyhe gyulladás van körülötte, ami akár még természetes is lehet. Oké, ezzel tudunk dolgozni, nincs para.

Lefertőtlenítem, kis ragasztó kapcsokkal összehúzom a sebet, majd leragasztom neki.

Fogcsikorgatva tűri a procedúrát.

- Miért nem szóltál?

- Megoldottam volna.

- Miattam sérültél meg – suttogom.

Elpakolom a cuccokat, majd visszaülök az ágyra mellé. Szóval csak ezt akarta eltitkolni? Nem tudom, hogy ennek most örüljek vagy nem. Végül is csak a férfiúi egóját akarta megóvni, és nem utál. Ez is valami.

De ha belegondolok, hogy ez az ára annak, hogy én biztonságban legyek. Kurvára nincs ínyemre. Nem úgy volt, hogy érinthetetlen? Erre jön egy Viktor féle kis fasszopó és itt vagyunk.

Mély levegőt veszek, hogy kissé lenyugtassam magam. Az hiányzik még szerencsétlennek, hogy én is kiakadjak.

- Holnap leviszlek a gyengélkedőre, egy normális orvosnak is meg kell néznie – mutatok a vágására. – Nem láttam elfertőződés jelét, de jobb félni, mint megijedni.