Szégyentelenül

9. Nem minden történhet úgy, ahogy tervezed

Szombat hajnalban a csengő éktelen sivítására ébredek. Nyöszörögve mászom ki az ágyból és átkozom azt, aki a másik oldalon van.

Mégis mi a halál van, hogy rá kell feküdni arra a nyomorult csengőre?

Kicsapom az ajtót, és már kezdeném is az üvöltözést, de meglepetésemre Lysa áll előttem a két lánnyal a karján, halálra vált arccal.

- Úristen, mi történt? – kérdezem, miközben elveszem tőle a két gyereket, akiket készségesen átnyújt.

- Anyám kórházba került – nyögi ki nagy nehezen.

Eközben Randall is megjelenik teljesen felöltözve, kocsi kulccsal a kezében.

- Nincs gáz, csak elcsúszott, elméletileg semmi komoly. Csak tudod, hogy utálja meglátogatni a vény lányt. – Vonja meg a vállát szem forgatva barátom.

- A fenébe Lys, halálra rémisztettél! – leteszem a lányokat, hogy tudjanak indulni

- Tudnál rájuk figyelni pár órát, amíg viszünk neki pár cuccot? Délutánra visszaérünk.

- Persze, nem gond – mondom, majd megölelem, Randallnak meg intek. – Hajrá, kitartást!

- Kösz, jövünk egyel!

Ezzel már el is rohannak. Becsukom az ajtót és a nappaliban kóválygó két csöppségre nézek.

- Hát jó, akkor lányok, reggeli? – kérdezem, mire lelkesen mindketten ugrálni meg sikongatni kezdenek. – Jól van, jól van, csendesebben, Jess még fent alszik – terelgetem őket a konyhába.

- Felébjeszthetem? – kérdi Zoey.

- Kicsit később, még nagyon korán van, rendben kicsi lány?

Gondolkodik kicsit, megrántja a vállát, majd felküzdi magát az egyik székre az asztalhoz. Hátra simítja szeméből hullámos fekete haját, ami szétjött a nagy erőlködésben. Istentelenül aranyosak, ahogy lábat lógatva a kis egyforma szabadidőjükben várnak a reggelire. Esküszöm  hiányzik, amikor még a srácok is ilyen kicsik voltak. A dackorszak ellenére ez az egyik legcukibb része a felnövésünknek. Bezzeg az a két majom már akkora mint a ház.

Csinálok nekik egy-egy szendvicset amit elmajszolnak, majd leülünk a nappaliba. Részemről még döglök egy kicsit a kanapén, míg ők az áthozott játékaikkal játszanak.

Nemsokára Jess is megjelenik a lépcsőn, barna haja kócos, és össze-vissza áll rajta a pizsi, ami annyit jelent ebben a pillanatban kelt, és túl kíváncsi volt mi folyik itt lent. Egyébként mindig pánpillászkodással kezd. Már most.

- Jó reggelt! – köszönök neki, mire hatalmas mosolyt villant rám, majd mellém kucorodik a kanapéra.

Mosolyogva nyomok egy puszit a fejére.

- Sziasztok! – köszön a lányoknak mire Ők is nagy lelkesen ránk másznak egyfajta kicsi a rakást létrehozva.

Nevetve küzdöm ki magam alóluk, és megyek vissza a konyhába, hogy csináljak a húgomnak is reggelit, meg iszom még egy kávét. Ennyi gyerekhez kelleni fog.

Nyugisan telik a nap, Jess és én tanulunk a délelőtt, míg a lányokat leültetjük mellénk rajzolni. Aztán ebédelünk. Úgy néz ki Lilynek nem tetszik amit főztem, mert nem igazán eszik. Sóhajtva takarítom el a maradékot amíg ők kergetőzni mennek a nappaliba, majd fel az emeletre majd vissza. Hogy tudnak egyáltalán ennyi kaja után megmozdulni? Lehet visszajönne az egész, ha nekem most fel alá kéne rohangásznom, meg asztal alatt bújkálnom... hogy mi?