Szégyentelenül

29. Emlékek

- Tessék - egy fekete törölközőt dob a fejemre, de arra sincs erőm, hogy levegyem róla.

Mellkasom nehéz, ahogy a levegőt veszem, és minden porcikám sajog az igénybevételtől. Percek telnek el. Hallom ahogy a szobában járkál. Vizet enged, pakolászik, végül helyet foglal mellettem az ágyon. Nyögve felemelem a kezem, hogy levegyem magamról a puha anyagot, de épp csak addig jutok, a plafont tudom ismét bámulni.

- Megmaradsz? - kérdezi magához képest kedves hangvételben ennek ellenére hangja most is karcos és mély, kiráz tőle a hideg.

- Jah - nyögöm, de már csak ez a feladat is meghaladja a képességeimet jelen pillanatban azt hiszem. Köhögni kezdek, amitől mellkasom még élesebben szorít, ettől pedig még inkább köhöghetnékem van, és ezzel el is indul az ördögi kör.

Hirtelen fordít oldalra, amit egészen addig nem értek, amíg meg nem érzem a fémes ízt a számban. Az ágyról lehajolva a szőnyegre köpöm a felgyülemlett vért, miközben próbálok életben maradni.

- Igyál - tol elém egy pohár folyadékot, amibe elég bátran bele is kortyolok. Hiba volt. Ismét fulladás kerülget, ahogy az alkohol végig marja a nyelőcsövemet.

- Szólhattál volna! - förmedek rá, de lepereg róla, mint mindig.

- Szükséged lesz rá - morogja, majd visszafordít a hátamra. - Van egy golyó az oldaladban, nekem meg egy órám arra, hogy összekaparjalak és haza vigyelek. Harapj rá a törölközőre.

Égre emelem a tekintetemet, parancsoló hangnemére, de teszem amit mond. Alig veszem számba az anyagot, megérzem az éles fájdalmat oldalamnál, amitől majd összepisilem magam. El akarok húzódni, de erősen tart az ágyon.

- Ne mozogj, vagy a hullaházban kötsz ki.

Nagy levegőt veszek az orromon keresztül, és próbálok bármi másra gondolni, csak arra nem ami történik. Erősen markolom magam alatt a lepedőt és várom a végét.

~

Lesegít a motorról és felsegít az emeletünkre. Még az ajtóban a kezembe nyom két fiolát.

- Tudod az adagolást - bólintok, ahogy a morfiumra vezetem a tekintetem. Szokás szerint pár napig ez lesz ami életben tart, szó szerint. - Mi lenne, ha abba hagynád az ellenkezést?

- Tessék? - nézek rá bambán, de a mai nap után nem hiszem, hogy ez meglepő. Egy hétig tudnék aludni.

Leveszi a fekete bukósisakot fejéről, így a gyönyörű szikrázó kék szemeivel nézek farkasszemet. A tekintettel ami ellen sose nyerhetek. Frusztráltan fekete tincsei közé túr, és tehetetlen dühvel néz rám. Ha nem lennék sérült, lehet még meg is ütne. Még lehet meg is érdemelném.

- Bele gondoltál már abba mi lesz, ha egyszer nem mentem meg a segged? Ha nem kockáztatok mindent azért, hogy téged életben tartsalak? Ha egyszer túl messze mész a visszaszájalással és nem lesz már neki elég kielégítő egy-egy leckéztető verés, vagy az, hogy bedob a klubbjába a farkasok közé? Hn? - a bőrömön érzem a frusztrációját, de valószínű a fájdalom és az alkohol okozta tompaság miatt az agyam nem tudja rendesen fogni a dolgokat, így csak flegmán megrántom a vállamat. - Egy pillanat alatt az óceán fenekén végzed egy golyóval a fejedben! De nem, te úgy viselkedsz mint a legrosszabb elkényeztetett kis kölykök, és már csak azért is dacolsz! Mert azt hiszed akkor egyszer vége lesz! - már majdnem torka szakadtából ordibál.

- Most az a rész jön, de nem lesz, igaz? Kértem én egyszer is, hogy tegyél értem bármit is? Nem járunk jegyben, vagy ilyesmi! Nem tartozom neked semmivel, és kurvára elegem van belőle, hogy állandóan számon kérsz! Képzeld egyeseknek kurvára nem buli, ha embert kell ölni, nem hoznak lázba ezek a bürokratikus játékok! - Én is felemelem a hangom, sőt ingatagan közelebb is lépek hozzá, és mutató ujjammal idegesen a mellkasát bökdösöm. - Nektek lehet izgalmas ez a gengszter meg ügynökös élet, de én a hátam közepére se kívánom! Képzeld el, egyenesen kurva szar minden nap úgy felkelni, hogy a tükörképedtől hányingered van, és lépten-nyomon hazudnod kell annak a marék embernek is, akik a közeledben maradnak!