Szégyentelenül

27. Megszoksz vagy megszöksz

Az ébresztő ész veszejtő csipogására ébredek. Fáradtan fordulok kettőt az ágyban, hogy elérjem a telefont és kinyomhassam. Fáradtan megmasszírozom az arcom, és próbálok valami életet lehelni magamba nem sok sikerrel. Azt se tudom végül mikor aludtam el. Azt tudom, hogy még sokáig kint voltunk a teraszon, majd végül visszajöttünk, hogy aludjunk, de onnan én még mindig órákat forgolódtam, aztán úgy igazából másra nem emlékszem.

Visszafordulok jobbra, de nem találom magam mellett Owent. Kitápászkodom az ágyból és a fürdőbe megyek, hogy tusoljak egyet, hátha felébredek tőle. Csodák csodájára ez se sokat segített.

A szokásos szabadidő, pulcsi kombómat veszem fel, majd megnézem a telefonom, amin ezer nem fogadott hívás van Lys-től meg Leótól. Megpróbálom először barátnőmet, de kisípol a telefonja, szóval rögtön utána megpróbálom a szöszit is. Neki alig kell két csörgés, már hangosan bele is köszön a telefonba.

- Már kezdtem azt hinni, hogy elnyelt a föld! – neveti, majd rögtön javasolja, hogy váltsunk át videó hívásra.

- Nem, csak mint látod friss és üde vagyok. Pedig esküszöm életembe nem aludtam ennyit, mint amennyit az elmúlt napokban. Így, hogy nem kell a srácok, suli, vagy meló miatt korán kelni...

- Tudod, hogy imádlak, de ez most engem nem érdekel – neveti a kamerába. Szőke haja szanaszét áll. Kabátban van, szóval valószínű úton van valamerre. – Inkább arról mesélj, hogy tudod tartani az iramot a Királlyal – kacsint.

- Honnan tudod, hogy nem neki kell velem tartania?

- Szivi, rémlik, hogy jártam már a te utcádban?

- Baszki – nyögöm ki, és kezemet az arcomba temetem. Nem tudom, hogy tudja ilyen természetesen kezelni ezt. Én szerintem soha nem fogok tudni hozzá szokni a gondolathoz, hogy ezek ketten szintén...

- Szóóval? – kérdezi elnyújtva a szót. Tipikus Leo.

- Szerinted ha nem kell korán kelnem miért vagyok ilyen mosott szar? – villantok rá egy ezer wattos mosolyt.

- Tudtam! És milyen fancy hotelbe mentetek?

Összeráncolom a szemöldököm, mert nem értem a kérdést.

- Baba, jártam nálatok, nem bántásból, de ez nem az a színvonal.

- Owennél vagyok.

- Elvitt a lakásába?

- Lakásába?

- Van a tengerparton, a villanegyedben egy háza – most az Ő arcára kezd el kiülni az értetlenség.

- Jesszus, hány ingatlanjuk van ezeknek? Nem elég, hogy baszki van egy teljes szigetük, meg mellette az egész város az Övék...

- Hogy milyük? Clay, hol a francban vagy?

- A McGregor...paradicsomban...nem tudom mi az igazán jó szó a helyre. A nagycsaládi villában.

- Hogy mi? – sivít bele a telefonba, amit le kell, hogy halkítsak, mert így reggel nem esik jól az agyamnak ez a frekvencia. – Na most mesélj el minden részletet. Mindent! – követeli, és már érzem, hogy ez egy hosszú beszélgetés lesz.

Megpróbálok Neki olyan részletesen beszámolni, amennyire csak telik a koffein mentes szervezetemtől. Nyilván a gyűrűt meg a tegnap estét kihagyom. Annak megosztására még nem állok készen. Még magam se egészen értem mi történt.

Aztán Ő is elmeséli, hogy Jeremyvel felfedezték egész Párizst, milyen hotelekbe voltak, mennyi gyönyörű helyen jártak. Eszméletlen romantikus karácsony estét töltöttek együtt, és ha nem barátomról lenne szó, azt hinném, fülig szerelmes. De ugye ez az Ő esetében kizárva.