Szégyentelenül

17. Összetörve

Ráharapok kezére, amit sziszegve elkap.

- Itt vagyok Leo, hívj segítséget! – kiabálom, majd kihasználva a lehetőséget átvetem a lábamat Owen felett és legördülök az ágyról.

Utánam akar kapni, de szerencsére egy hajszállal gyorsabb vagyok, és el tudok ugrani előle.

Ekkor a kijelentésemre egy ijedt Leo jelenik meg a szobában maga mögött...Owennel? Hogy mi a franc?

Hatalmas szemekkel kapom vissza tekintetem támadómra, de még mindig ott van az ágyon. Tehát nem csak képzeltem. Vagy...beadott volna valamit? Ismét jeges félelem lesz úrrá rajtam, hogy ez a megmenekültem helyzet csak az agyam egy szüleménye, és igazából még mindig Owen alatt fekszem bedrogozva, kiszolgáltatottan.

Újabb könnycsepp szalad le az arcomon, ahogy próbálom felfogni a helyzetet.

- Clay – lép oda hozzám Leo, és magához húz, egészen addig amíg Owen mögé nem kerülünk. Mármint amögé aki Leoval jött.

Atya úr isten.

Ez az Owen védelmezően áll előttünk széles hátával. Kezei ökölbe vannak szorulva és fújtat, mint egy támadásra kész bika.

- Pont a legjobb résznél – ez a hang késként hatol testembe. Megremegek tőle.

Az ágyról leszálló Owen megtörli a kezét az asztalról levett zsebkendőbe, majd mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga ránk mosolyog. Csak legyen már vége ennek az egésznek. Miért?

- Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő elmegy a betörésével, így túl korán érkeztetek. Igen csak harcias kis játékszered van. – Éhes, vágyakozó pillantással keres engem.

- Egy okot mondj, hogy ne öljelek meg itt és most. – sziszegi Owen.

- Oh, drága bátyám, ha ezt itt és most lejátszanánk, veszítenél, és akkor mindkét kis ribancod az enyém lenne.

Alig jut el a tudatomig, a bátty szó, annyira dolgozik az agyam, hogy lépést tartson a történésekkel. Tehát a testvére. Nagy kő esik le a szívemről. Ez sok mindent megmagyaráz, és legfőképpen azt jelenti, hogy ez most itt a valóság, és tényleg nem sikerült megerőszakolnia ennek a vadállatnak.

- Takarodj innen, vagy kipróbáljuk az elméletedet! – üvölt rá Owen.

- Te elszórakoztál az én kedvencemmel, én a tiéddel. Nem így működik ez testvérek között?

Komótosan visszaveszi zakóját, meg összegyűjti az övét, amit elhajítottam, majd kurva elégedetten elindul ki a szobából.

Owen végig úgy áll, hogy még véletlenül se engedje közel hozzánk a testvérét.

- Oh, milyen udvariatlan vagyok, be se mutatkoztam. Patrick McGregor vagyok – néz egyenesen a szemembe. – Még találkozunk, Clay.

Megborzongok, ígéretétől. Ahogy becsukódik mögötte a szobaajtó, a szervezetem úgy gondolja ez egy engedély arra, hogy beadhassa a kulcsot.

Erőtlenül a földre roskadok, Leo ereje nem is elég ahhoz, hogy talpon tartson, így magammal húzom.

- Clay – kezdi aggódva. – Te vérzel.

Tarkómhoz nyúl, mire felszisszenek. Ezek szerint sikerült felszakítania a fejbőrömet a kis demonstrációjával. Erre Owen is leguggol elém, kezét arcomra vezeti és próbálja megtartani el-elcsukló fejemet.

- Hé, Hercegnő. Gyerünk nézz rám.

Összerezzenek a szavaktól. Bár a hangnem teljesen más, mégis élesen elmémben van még ahogy nem is olyan rég Patrick olyan hasonló hanggal adta ugyan ezt az utasítást.