Szégyentelenül

45. Végjáték

- Ez fogja felvenni a hangot – mutat a kis szerkezetre – Ez pedig videót rögzít, látunk majd mindent, így akkor is be tudunk menni, ha nem kapunk jelet...

Végig mutatja az összes ketyerét, de agyam auto pilóta módban, körülbelül alig fog fel valamit a körülöttem zajló eseményekből. Csendesen bólogatok mindenre.

- Figyelsz? – ránt vissza a valóságba Chris hangja.

- Igen. Megvan minden – válaszolom kurtán. Még pár pillanatig gyanakvóan vizslat, majd végül rám hagyja a dolgot, amiért hálás vagyok. Már semmivel se akarok foglalkozni, csak legyünk minél előbb túl ezen a hajcihőn, és had menjek haza a srácokhoz, meg Owenhez. Reggel Sergej titkosított vonalán beszéltünk... mármint, ha azt a röpke fél percet annak lehet nevezni. De beavattam, hogy ma lesz az akció, és ha még lehet foglalja le pár órára Jaket és az apját. Annyira kibaszott jó volt hallani a hangját.

- Kész vagy? Mi megvagyunk. Indulhatsz. Ne felejtsd el, ha bármi gebasz van, kihozunk! Nem fog érdekelni mennyi információnk van. Fontosabb, hogy élve kijuss onnan, oké?

Égre emelem tekintetem szavain, de közben meg is értem, és jól is esik a dolog. Azt nem kell tudnia, hogy én onnan addig ki nem jövök, amíg a kis kígyó meg Barbara rács mögött nincs.

- A roham osztag készen áll? – kérdezi a mellette ülő tisztet, aki rádión bejelentkeztet még gyorsan minden egységet, majd zöld utat ad. – Vigyázz magadra! – fordul még felém, mielőtt kilépek a furgonból.

- Úgy lesz, köszönöm!

Körülbelül tíz perc alatt legyaloglom a furgon és az elhagyatott halász dokk közötti távolságot. Mielőtt belépek az épületbe megforgatom az ujjamon lévő gyűrűt. A mikrofon arra került rá. Biztosra akartam menni, ezt pedig legutóbb is látták rajtam. Nem lesz feltűnő. Öltözékembe nem rejthettük el, mert az lesz az első, hogy megmotoznak. Egyébként is csak egy farmer és egy fekete póló van rajtam, lássák nincs rejtegetni valóm.

Az épületben határozott félhomály van, itt-ott ég egy-két vészjelző lámpa, és a kinti szürkület már nem túl sok fényt ad, még kellemesen lehet közlekedni. Felmegyek a harmadikra, ahol a gyár személyzeti része, illetve az irányító szoba van. Felérve egy viszonylag nagy, egybe nyitott helységbe érek. Csak pár asztal foglal helyet, illetve a bal oldalon egy irodának kialakított sarok van. Homlok ráncolva nézek körbe, mert senkit nem látok a helységbe. Felkattintom a biztosítékot. Csak a lámpák fele villan fel, és azok is kín keservesen, de ahogy változik a megvilágosítás meglátom, hogy a helység hátsó részében mozgás van. Elindulok befele, és ahogy közelebb érek realizálom, hogy Barbara kissé csapzottan vergődik egy székhez kötözve. Testőrei pedig a hátsó rész különböző pontjain fekszenek, nagy valószínűséggel holtan. Mi a fasz? Hirtelen nézek körbe a helységben, és az ajtó felől, ahonnan bejöttem, és ami láthatóan az egyedüli kijárata a helységnek, Miló lép elő a sötétből. Sapkáját valahol elhagyta, és laza lezser ruháit is lecserélte. Egy fekete bőrnadrág, fekete pólóval és fekete bőrdzsekivel van rajta. Ahogy beljebb jön, mögüle négy hasonló öltözetű, balta arcú férfi lép ki. Mindegyik oldalán ott virítanak a fegyverek.

- Hiba volt egyedül ide jönnöd Clay.

Felhorkanok kijelentésén. Tudom. Bár bevallom nem erre számítottam, mindig azzal dolgozunk ami van.

- Kötözzétek meg! – utasítja a testőreit, akikből kettő el is indul felém. Egy pillanatig gondolkodom a komoly ellenálláson, de valljuk be kissé erőfölényben vannak, különben is, elsősorban beszédre kell bírnom. Ha golyót röpít ideje korán a fejembe, ez nehezen fog menni. Úgyhogy tényleg annyit tiltakozom csak amennyit szükséges, de természetesen csendben se tűröm, hogy a két benga a Barbara melletti székhez kössön.