Szégyentelenül

30. Levetkőzve

A vártnál kipihentebben ébredek Owen karjaiban. Mosolyogva puszilom meg állát, ahogy morogva ébredezik. Mivel érdemeltem én ki ezt az embert?

Sophie szokás szerint egy darab jelképes kopogás után ránk töri az ajtót, de ezúttal egy-két kisgyerek társaságában. Ásítva tolom fel magam, amikor Octaviáék az ágyra vetik magukat. Jesszusom, már a napját se tudom mikor ébredtem utoljára arra, hogy a srácok a fejemen ugrálnak. Bevallom el vagyok szokva tőle. Barátom fejét látva Ő soha nem is szokott hozzá.

- Na, srácok ezt jól megcsináltátok, most Owen egész nap morci lesz – nevetek velük, miközben kimászom az ágyból és leszedek mindenki mást is Mr.Morgóról.

Gyorsan veszek fel egy bordó szabadidőt, meg egy fekete pólót, jó meleg zoknit, illetve a nadrághoz tartozó kapucnis bordó pulóverem.

- Na gyere, Nagyfiú – húzom le róla a takarót, mire kapok egy grimaszt.

- Srácok, mindenki az étkezőbe! - Jelenik meg Jake is. - Sophie téged a nagyi keres, Clay, mi megyünk Rogerhez.

Erre már Owen is felkapja a fejét, és kimászik az ágyból. Magára kap egy fehér szabadidőt, és egy szürke pólót, majd mellettem terem. Gyors csókot lehel ajkaimra, majd jelzi, hogy mehetünk.

- Oh, nem, csak Clay – teszi vállára kezét a kékszemű.

Összehúzott szemöldökkel méregeti nagybátyját, majd engem.

- Ne izgulj, majd sikítok, ha eldurvul a vallatás – poénkodom el. – Legalább nem az egész család előtt ugranak nekem, mint Agnes. Csendes gyilkosság lesz – megforgatja a szemét, de már ott játszik a félmosoly ajkain.

Lábujjhegyre állok, hogy még egy csókot válthassunk, majd elindulok Jake után. Egy igencsak távoli irodába vezet, ami meg kell valljam, nem igazán tetszik.

- Na, itt senki nem hallja majd, ha netán tényleg eltennétek láb alól.

Hangosan felnevet, majd derekamra téve kezét betol a szobába.

- Ne félj, megvédelek.

- Bele halnál, ha nem fogdosnál? – kérdezem kissé felháborodva, szándékosan ignorálva megjegyzését.

- Igen – válaszolja nemes egyszerűséggel, mire vágok egy pofát.

- Ha befejeztétek a mézes mázos enyelgést, akkor a tárgyra térhetünk – szakít minket félbe egy mennydörgő hang.

Ez a helyiség is csodálatos, körbe minden tele van könyves polcokkal, egy kandalló, előtte kanapéval, fotellal, és egy dohányzó asztallal. Az ajtóval szemben egy hatalmas ablak biztosít fényt, és csodás kilátást a tájra.

Balra egy indokolatlanul nagy íróasztal, gyönyörű lakkozott, mint amiket a régi királyi palotákban lát az ember. Az asztalnak támaszkodik, feltehetőleg Roger. Nagyjából olyan magasságban van, mint Jake, haja a családban megszokott fekete helyett szinte teljesen ősz, ennek ellenére nem tűnik idősnek, sőt kifejezetten sármos. Esküszöm ezeknél ez valami családi vonás. Holott otthon van, és épp reggelizni készül, mégis elegáns nadrág van rajta egy fehér inggel. Kezeit karba fonta mellkasa előtt, amitől csak még szigorúbbnak hat, egyébként is komoly kisugárzása.

- Elbűvölő vagy, mint mindig bátyám – szúr vissza epésen Jake. - Ő itt Clayton Stephenson, gondolom már tudod, Owennel érkezett.

- Tudod jól, hogy már nem hatnak meg a fiam kis játékai – néz testvérére. – Csak azért csinálja, hogy bosszantson. Nem vagyok vele hajlandó többé foglalkozni. Mondj egy összeget, megírom a csekket és már mehetsz is haza – néz az utolsó mondatánál rám.