Mentsvár (BEFEJEZETT)

NEGYEDIK

Carmen

A fejem még mindíg lüktet néha az irodai incidens óta. A nyakamon a piros foltok halványodnak. De ha azthinnéd hogy nem lett újabb folt a testemen, tévedsz.

Haza felé tartva a limuzinnal a többiek hangja tölti be az autót. Jókedvűek a sok adomány miatt. Amiből egy kisebb gyermekkórház is épülhetne akár. Oliver keze folyamatosan a combomon időzik amitől kiver a víz.

Miután Keaton gyanakvó tekintete elől elmenekültem belebotlottam a férjembe aki épp a személyzetet szidta. Utána Keaton egész este rám sem nézett. Én is kerültem a társaságát. Ahol ott volt onnan eliszkoltam. Beszélgettem a sok sznob bájgúnárral, csak mondom nektek, ha a vodkacsodám nem lett volna, nem élem túl azt a sok képmutatást.

Elitélem, de énis az vagyok sajnos. Csak hogy én nem a pénzért teszem, a kicseszett életem miatt.

A hallba belépve mindenki a saját szárnya felé veszi az irányt. Oliver szobája kettővel az enyém előtt van. Olyan rohadt idegesség jön rám amikor nem fordul az ajtaja felé  hogy sikítani tudnék. Meg sem lepődök hogy jön utánam.

-Elmennél kérlek?-dobom le a vékony bundám a fotelbe.-Nagyon fáradt vagyok.
-Oh persze.-villant egy féloldalas gúnyos mosolyt amikor ránézek a vállam felett. Közelebb jön. Az kétszárnyas erkély ajtón nézek kifelé. Becsukom a szemem a közelségére. Érzem azt a hideg, kegyetlen aurát.

Rosszul vagyok.

-Gondoltam mielőtt elalszol megfürdetlek.-kipattan a szemem és elönt a pánik.-Elvégre, valaki a mocskos kezeivel hozzád ért ma este.-a vállamnál fogva próbál beterelni a márvánnyal borított fürdőmbe. Próbálok ellenkezni. De olyan erővel lök be az ajtón hogy előre esek és lefejelem a kád peremét. Az orromból ömlik a vér. A fejem hasogat mintha kalapáccsal ütnék.
Elkapja a hajam és maga felé fordítja az arcom.
-Még mindíg kibaszott gyenge vagy.-vigyorog.-És még mindig kibaszott mocskos.- megengedi a hideg vizet a csapnál és egy hírtelen rántás a fejemen majd alá rakja.
-Kérlek, ne csináld ezt Oliver. Ez a te hibád! -könyörgök neki, de a zöld köd elborította az agyát. A víz a fejemen folyik le az arcomba.
Hirtelen elenged. De nem kezdek el örülni ugyanis az övét hallom a földnek csapódni. Próbálok felállni úgy hogy ne essek el, de a szédülés erősebb nálam. Össze esek a hideg kövön és már csak Oliver aggódó tekintete az utolsó amit látok. Majd elsötétül minden.

Daniel

A gimnáziumi éveimre kereken húsz évvel ezelőttre vegyes érzelmekkel szoktam vissza emlékezni. De mindíg befúrja a gondolataimba magát a kislány aki a focicsaptunk orvosa mellett segítkezett. A kis Carmen Rossi. A rövid barna hajú, barna szemű, szemüveges, fogszabályozós Carmen alattam járt egyel. A többiek a csapatból mikor az orvosnál kellett megjelenni előre kitervelték, hogy lehetne kibaszni szegény lánnyal. Direkt húzták az agyát a szexuális utalással kevert poénjaikkal. Hiszen szűz volt. Mindenki tudta.

Én sosem bántottam őt. Csendben végig ültem mindíg a kezelést ha kificamodott a bokám egy szó nélkül tűrtem. Amikor sokadjára léptem be már, látszott rajta a megkönnyebbülés. Az volt a probléma a fiúkkal hogy hiába nem reagált a sok hülyeségre a lány, egyre jobban piszkálták.

A vonzalmam iránta akkor kezdett kibontakozni. De én már régebb óta felfigyeltem rá.

A doktor aki melett volt James Abott. Mindíg árgus szemekkel figyelte Carment aki látszólag szeretett segíteni. Erre volt hivatott. Bírta Brant térdkalács félreugrását, a felszakadt szájakat, és szemöldököket.

Aztán egy nap mikor lesérültem egy rossz passz során már vártam hogy azok a pici kezek kitapogassák a probléma forrását.

Mikor beléptem Abott hírtelen elugrott Carmentől aki kikerekedett szemekkel nézett rá. Utána remegő kezekkel látta el a sérülésem. Zavart volt, zaklatott, és gyönyörű.