Mentsvár (BEFEJEZETT)

TIZENKETTEDIK

Carmen

Mire feleszméltem, Oliver magán repülőjén ültem és Italy volt a cél. Danielt magunkkal hoztuk, ha baj lenne mert akármikor beüthet a krah, képviseljen és tanuskodhat is akár.

A második pohár fehérbort ittam mikor végre felszállt a gép.
Én a bal oldalon ültem, jobb oldalt Oliver, vele szemben pedig Keaton. Éreztem magamon a pillantását. Néha összetalálkozott a tekintetünk és akkor próbáltam palástolni az izgalmamat, és a bor is valamennyire csillapította a gyomromban lévő pillangókat amik örült módjára verdesték a szárnyaikat a belsőmben.

A kék szeme jelentheti nekem a tökéletesen kék égboltot, amit nézhetek egy életen át mindennap, vagy jelentheti a kék mélységet amiben megfulladhatok, és a vesztemet okozhatja.

Oliver vadul magyarázott Keatonnak és a laptopján mutogatott valamit, annyira nem érdekelt, egyáltalán nem figyeltem a mondandójukra. A bor kezdett beütni és azon kaptam magam hogy megnéztem magamnak Danielt. Sötétszürke méretreszabott öltöny feszült a vélhetően kidolgozott testén. Sűrűn bólogatott Oliver szavaira, de éreztem rajta hogy őt még fele annyira sem érdekli mint engem.

Hirtelen rám kapta a tekintetét majd felszisszent és ijedt lett az arckifejezése.
Oliver követte Daniel figyelmét és ő is engem mustrált.
Oliver felállt szomorú ábrázattal kivett a fali adagolóból egy kendőt és az arcom felé nyúlt vele.
-Megint vérzik.-az orrom megtörölte, majd megcirógatta az arcom a hideg érdes ujjaival. Csak zavartan törölgetten az orrom. Oliver vissza ült a helyére, Keaton még mindig mereven nézett felém. Mintha irigységet látnék a szemeiben, egy cseppnyi dühvel fűszerezve.
-Sűrűn előfordul? -a jobb kezébe vette állát elgondolkodva nézett a férjem felé.
-Csak ha repülünk, gondolom a légnyomás.-legyintett Oliver. -Ohh drágám.-kapta felém a fejét. Felhúzott szemöldökkel néztem rá.-Mivel mindhárman itt vagyunk akikre tartozik a problémánk, kérdeznék egy-két dolgot. Keaton ne zavarjon, diszkrét és ha nem lenne az kirúgnám.-nevetett fel mintha valami őrülten vicceset mondott volna.-Szóval a gimnazista korodban történnt esetnél a megrontód hány éves volt?
-Tessék?-annyira meglepődtem a kérdés hallatán hogy félrenyeltem a bort, majd köhögni kezdtem. Keaton arca az ablak felé irányult és próbált láthatóan uralkodni magán. Oliver úgy kezelte mintha valaki meghúzta volna a hajam az ovodában.

Soha nem értett meg engem.

-Azthiszem harmincas.-válaszoltam suttogva, a hangom picit remegett.-Miért?
-Arra is gondoltam hogy látva a híreket, hogy mennyire tökéletes az életünk és jól mulatunk együtt, nem tetszett neki és egy kicsit próbál bekeverni?
-Az lehetetlen. Börtönben van még a fickó.-Keaton azonnal le reagálta a gondolatmenetet, ami annyira nem is volt hülyeség.-Utána nézek azért ha leszálltunk.-dörzsölte az állát idegesen.-Kezdésnek jó.

Az út további része feszült csendben telt.
Azt hiszem el is szundítottam. De egy halk suttogásra felkeltem, továbbra is úgy tettem mint aki mélyálomban van.
Az ülés levolt hajtva, és az ablak felé fordultam.
-Ki volt az a bombázó a klubban ügyvédkém?-szinte éreztem hogy Oliver vigyorog.-Mit csináltatok mikor magadra hagytalak vele?-
El sem hiszem hogy elvitte magával Danielt a mocskos bűnbarlangjába.
-Semmit. Szokásos duma, gondolom ha új arcot látnak ott, kíváncsiak rá. Elmondta hogy Mandynek hívják. Ha jól emlékszem. Amanda. Festett barna, barna szemekkel. Jó cickók. És volt egy anyajegy a szeme alatt. Azt megjegyeztem.

Ő volt Mandy, az én egykori barátnőm. Keaton, ő bizony felismerte.

El sem hiszem hogy a Dormitoryban futottak össze. Kicsi a világ, szokták mondani.

-Gondoltam hogy festett, műnek tűnnt a csaj.-Oliver felállt, és a hangját halottam közeledni.-Bár ha a barna hajú és szemű nőkre buksz ahogy én, nem leszünk jóban.-végig simitott a hajamon ahogy elhaladt melettem, a mosdó felé mennt.