Mentsvár (BEFEJEZETT)

HUSZONNEGYEDIK

Carmen

Az éjjel Keatonnal megint egymásnak estünk, éreztem azt a köteléket felé, amit még senki iránt az életemben.
A lassú csókok, ahogy a testem végig simítja, leírhatatlan. Érzem a gyengédséget ami belőle árad. Az erős vállaiba kapaszkodva értem el az extázist. A tengerkék szemeiben láttam a jövőmet, a jővönket.

Dél felé keltem, a gyógyszereim mikor bevettem, támadt az az ötletem hogy mire Daniel haza ér készítek neki olyan paradicsomos tésztát amit a nagyim is főzött nekem.

Mivel nem volt itthon elég hozzávaló gondoltam ha csak a boltba ugrok ki semmi probléma nem lehet.

Felvettem egy fekete pulóvert és farmert. A hajam a nyakamon egy copfban összefogtam, majd a sapkát a fejemre húztam.
Keaton aztmondta bármikor használhatom az autóit ezért a fiókban kutatva egy Porshe kulcsát húztam elő elsőnek.
Amikor a garázsba leérkezett a lift azonnal kerestem az autót. A pittyegésre felfigyeltem és egy piros szinű sportautóhoz vezetett a lábam.
Végig simítottam a motorháztetőt és beültem.
Miután méretre igazítottam mindent elindultam a városba így kora délután.

A forgalom eszméletlen lassú volt.
Miközben várakoztam az egyik kereszteződésnél egy ismerős arc ment el előttem a zebrán. Linda hasára téve a kezét sétált előttem. Kihajoltam és oda kiáltottam neki.
-Linda!
Felém kapta a fejét és meglepődve elindult  hozzám.
Beült az anyós ülésre és nem bírta ki hogy ne szorítson magához.
-Úgy hiányzol Carmen!-nézett rám könnyes szemmel.

Az autók dudáltak mögöttünk és elindultam.

-Kicsit felborítottad a dolgokat otthon.-szólalt meg újra.-Eljöttünk Hankel az egyik belvárosi lakásba hogy kicsit nyugtunk legyen.
-Nem maradhattam ott.
-Tudom.-simította meg a karom.-Ezt meg kellett tenned. Hankel tudtuk hogy eljön ez az idő is. Remélem a keresztanyaságról nem mondasz le, te vagy a lehető legjobb választás a kicsi számára.
-Soha.-rámosolyogtam.

Leparkoltam megint a kereszteződésnél miután mentem egy kört és Linda kiszállt.
-Sok szerencsét kívánok neked Carmen. Oliver kitartó, és bosszúra éhes. Az a liba pedig soha nem léphet a helyedbe.-fogta meg a kezem az ablakon keresztül.-Amint vége ennek az egésznek kezdj új életet. Amiben nekünk is szorítasz helyet.-mosolygott rám szívből. Őszintén.

A közértben megvettem a hozzávalókat és a parkolóba érve már sötétedni kezdett.
Odabennt az üzletben, voltak páran akik felismertek és mutogatni kezdtek felém. Próbáltam figyelmen kívül hagyni.
A napom elment a különböző boltok kutatásával ugyanis házi tojást találni New Yorkban lehetetlen. De nekem sikerült!
Az egyik bio boltban sikerült rálelnem.
Így már csak a szószhoz kellettek az olasz fűszerek.

Kávét iszogatva vezettem tovább a városban. Halkan szűrődött be a zaj a sportautóba. Az utcán zajlott az élet és mindenki sietett valahová.

Kell az a bizonyíték. Csak ezen járt az eszem egész nap.

Mandy miért nem fedi fel Keatont? És Olivert miért nem keres engem?

Tele volt a fejem a sok kérdéssel, agyaltam és gondolkodtam.

Hirtelen felindulásból a WalkerOil felé kanyarodtam.
Nem fáradtam leparkolni. Egyenesen a cég előtt voltam. Keaton azt mondta Brant nevén vannak az autói. Így nem lesz rá vissza vezethető.

A lépcsőn felbaktatva berontottam az előtérbe. Faragott mahagóni bútorok, vajszinű márvány padló és hatalmas freskók voltak a falon, és a plafonon.
A liftbe léptem és megnyomtam a OW gombot.

Kell a bizonyíték, kell az a rohadt bizonyíték!
Remegtem az adrenalintól, határozott voltam mégis tartottam valamitől.
Nem tudtam volna meg mondani mi az.

Christopher ahogy meglátott a folyosón azonnal felém rohant és hatalmas ölelést adott. Jól esett, talán erőt is ad a következő lépésemhez. Rámosolyogtam és határozott léptekkel indultam a  lakkozott ajtóhoz amin Oliver Walker neve csillogott arany szinűen.
-Nincs bennt.-Christopher mellettem termett.-Időpontja volt egy hölgyel, egy magán klinikára.-simította meg a vállam.
-Melyikbe?-halkan kérdeztem.
-Istenem ezért kirúgnak.-fogta a fejét és nagy levegőt vett.-Egy abortusz klinikára.-súgta oda a fülemhez.
-Mi?!
-Sajnos a magzat nem élt már.-szomorúan lehajtott fejjel állt előttem. Christopher mindig jókedvű volt. Furcsa volt a szomorú ábrázata.

Könny szökött a szemembe.
Fájdalom amit nehéz túlélni egy nőnek, ott van a lelkében míg él, soha nem felejti el.
A tetoválásom pont ezért készült. Hogy a fiatalon fogant embriót, amit Abott termékenyített meg soha nem fogom elfelejteni. Nagyon szerettem volna megtartani, mert egy élet ami bennem fejlődik, de ha az apjára gondoltam volna az marcangolt volna szét egy életen át, így hát döntöttünk, én és a szüleim.
Mikor az ultrahangon újra  láttam őt a szivem kihagyott egy ütemet. Teljesen a rabjává tett. Ellenkezni kezdtem a vizsgálóban és az orvos akkor közölte, hogy nem ver már a kicsi szíve.

Hangosan hallgattam a rádiót a kocsiban mikor a lepakoltam Keatonnál.

Lassan kipakoltam a kocsiból és elkezdtem cipelni a szatyraimat a lift felé.

Remélem még Keaton nincs itthon. Nem akarom hogy észrevegye rajtam mennyire fáj minden egyes levegővétel mert a múlt emléke mardos. Lassan nyitottam ki a lakás ajtaját, de nem jöttek be az imáim ide fele jövet. Ahogy haladtam a konyha felé, meg láttam őt.
Félmesztelenül ült a konyha asztalnál nekem háttal és laptopja előtte világította meg nekem a sziluettjét.
Szikár széles háta, izmos vállairól érződött a szexuális vonzalom. Bármelyik, ismétlem; bármelyik nő elé borulna kérdés nélkül, ahogy én is.
Oda mentem hozzá lassan lépkedve, a vállára helyeztem a kezem. A haja még vizes volt. És fekete akár az éjszaka. A szemeit rám emelte ahogy a fejét hátra döntve a mellkasomnak szorult a homloka.
Kék, akár a legszebb és legvilágosabb tenger. Elmerülsz benne de mégis a felszínen tart. Ezek voltunk mi. Egymást tartottuk a felszínen.
-Megjöttél.-súgta karcos férfias hangján amitől a bugyim eldobtam volna már a legelső alkalommal is mikor megláttam.
-Igen.-csókot hintettem az ajkára ami puha volt és menthol illatú.
-Valamit mondanom kell.
-Tudok róla.-simítottam végig a kicsire nyírt borostáján. Felvonnt szemöldökkel nézett rám.-Christopher.
-Gondoltam.-hunyta le a szemeit amit sűrü fekete szempilla keresztezett.

Hírtelen megfordult és a konyhapultra pillantott.
-Főzni fogsz?
-Igen.-ahogy kimondtam fellelkesült. Mielőtt megkédezte volna mit válaszoltam előre.-Titok.
Lekonyult ajkakkal magasodott fölém, tettetett szomorúsággal.

A tészta háromnegyed órát vett igénybe elkészíteni. Szaftos lett és nagyon Olasz. Keaton repdesett a házi koszttól. Madarat lehetett volna fogatni vele.
Mikor a bort fogyasztottuk el amit választottam hozzá, kimentünk a teraszára és míg ő rágyujtott, én elmerengtem.
-Attól tartok Mandy eddig tartja a száját a multunkról.-fújta ki a füstöt.-Van egy érzésem, hogy most fog kitálalni.
-Furcsa volt nekem is, hogy elhallgatja.-a hajam egy gyors mozdulattal a fejem tetejére tettem egy csatt segitségével.
-Ha nekünk lesz valaha..-gondolkodott hangosan.-Bocsánat, lehet nagyon előre mentem az időben.-szabadkozott szomorúan.
-Olyan szép kék szeme kell hogy legyen, mint az apjának. Ebből nem engedek.-néztem magam elé.
-Komolyan?-hökkent meg.
-Halál komolyan.-döltem hátra a széken.
-Komolyan egyszer család leszünk?-ült fel izgatottan, a szemei csillogtak és majdnem elsírta magát, kordában tartotta az érzelmeit de láttam rajta mennyire boldoggá teszik a szavaim.
-Szeretném, igen.-simítottam meg a kezét amit a combomra tett izgalmában.

Hiszen erről álmodoztam. Boldog házasság, gyerekek és fehér kerítéssel körbekerített házikó.

Az Oliverrel folytatott házasságon elején még úgy véltem lehet belőlünk család. De aztán elkezdte a hatalmát gyakorolni felettem. Ki akarna egy olyan férfitól bármit is aki csak keserűséget hoz az életébe? Hogy mindennap fájdalmasan indul mert itt vagy ott erősebben szorították meg.