Mentsvár (BEFEJEZETT)

HUSZONEGYEDIK

Carmen

Ott állt előttem teljesen sokkoltan a Penthouse lakása folyosóján. Brant ölelgetett és folyton azt mondogatta ő meg mondta hogy felépülök, amin csak mosolyogni tudtam.

Tény hogy cefetül érzem magam és sok minden bevillan arról az éjszakáról, néha elkap a hányinger ha rágondolok hogy mit művelt velem mikor még magamnál voltam. De egyet tudtam ma mikor kinyitottam a szemeim. Soha többet nem akarok egy légtérben lenni Oliver Walkerrel. Ha már megszabadultam Abbottól úgy döntöttem minden olyan embert szeretnék mellőzni aki veszélyt jelent rám. Nem várok Keatonra, hogy lépjen. Sok időbe telik, és nekem nincs több, ami elvesztegetett.

Egy egyszerű melegítőben érkeztem és baseball sapkában hogy ne ismerjenek fel az emberek. A kórházi motyóm az ajtó mellett hevert.
Fű szag volt és pepperóni illat. Megkordult a gyomrom és Brant nevetve beljebb engedett.
-Éhes a doktornőcske! A kórházban szar a kaja mi?
-Az.-Keatonnal szemeztem miközben leültem a kanapéjára. Még mindig az ajtóban állt karba tett kézzel. Brant köztünk kapkodta a tekintetét.
-Akkor én szerintem húzok.-felkapta a cipőjét és mindkettőnket meg ölelve gyorsan elment.

Feszült csend volt és szinte láttam Keaton feje felett a kérdőjeleket.

-Nem engedhetlek vissza.-jelentette ki még mindig az ajtóban állva.
-Ebben reménykedtem.-lágyan rá mosolyogtam.
-Készülsz valamire.
-Úgy van.

Az nap éjjel megvacsoráztunk és összebújva aludtunk el. Keaton egész éjjel magához húzott, simogatott és csókolgatott. Olyan megnyugvást éreztem mint még soha. Mintha a lelkem erre vágyott volna mióta létezem.

Daniel

Carmennel aludni olyan volt mintha hazatérnék. Nem hazudnék ha azt mondanám egész éjjel álló farokkal aludtam, annyira vágytam rá hogy még abban a kis melegítőben is képes volt felizgatni akár egyetlen mozdulattal.
A nyaka íve olyan kecses volt hogy legszivesebben végig nyaltam volna. Az arca makulátlan és csak picit szeplős a hideg beállta miatt. Hosszú szempillája rebegett meg mikor kezdett ébredezni.
-Rezeg a telefonod.-motyogta majd magára húzta a takarót.
-Nem érdekel.-böködtem a takarót rajta, majd elrántotta magáról és ahogy vigyorgott a szemeimbe, hírtelen a fejéhez kapott, a szemeit becsukta és tűrte a fájdalmat.
-Behoznád a gyógyszerem a táskámból? Felírtak pirulákat.
-Azonnal.

Felkeltem az ágyból majd mikor a konyhába értem megtorpanntam. A kapu telefon őrült módjára kezdett csörögni. Sosem tűnnt olyan hangosnak mint ma reggel.
Carmen gyógyszereit bevittem a hálóba a cuccaival eggyütt.
Csak utána mentem felvenni a készüléket.
-Mr Keaton.
-Igen?
-Oliver Walker keresi önnt. Azt mondja sürgős.

Nem akartam kockáztatni. Carmen az ajtóban állt és tisztán hallotta a portás hangját.
Suttogva beszélt hozzám, hogy a fürdőben lesz.
-Uram?
-Engedje fel.

Rendbe szedtem magam gyorsan míg felért a liftel. Egy egyszerű polót vettem fel egy melegítővel.
-Engedj be!-dörömbölt Oliver az ajtómon. Hallottam a hangján mennyire ideges és ha nem nyitom ki az ajtót rám töri.
-Megint eltűnt!
-Ha az akire gondolok, akkor de zsa vűm lesz.-sétáltam beljebb. Követett egészen az étkezőig ahol helyet foglalt az asztalnál.-Kávét?
-Ha jár hozzá egy engedetlen feleség akkor adhatsz az íztelen olcsó szar kávédból.-fujtatott idegesen.
-Figyelj Oliver.-nyugodtan megnyomtam a kávégépem gombját ami azonnal készíteni kezdte nekem a reggeli ébresztőt.-Lehet hogy a főnököm vagy, de az hogy ide jössz korán reggel idegbajosan, és sértegetsz nem vagyok köteles elviselni.
-Neharagudj.-mondta bűnbánóan.-Valakinek el kell mondanom a gondjaim.

Igen. Nos, Oliver Walkernek nem voltak barátai.

-Idd meg.-elé tettem a kávét és elkezdte inni.-Mit mondtál neki tegnap? Biztosan megijedt.