Mentsvár (BEFEJEZETT)

HUSZONÖTÖDIK

Daniel

Olyan szép napnak indult a mai. Elmentem dolgozni, de előtte boldogan ébredtem Carmen mellett. A nap felénél kezdett a elromlani minden. Oliver  járkált az irodájában fel és alá. Közben a telefont szorongatta.

Christopher néha beszólt neki valami miatt amit nem értettem a másik helyiségből.

Átjött hozzám, és megtört volt. Lassan foglalt helyet az asztalom előtt, velem szemben.
-Mi a baj?
-Mégsem leszek apa.
-Nem a tiéd a baba?
-Már nincs baba.

Mérhetetlen fájdalom sújthatta őt. Úgy közlekedett a cégnél mint egy szellem. Carmen sem érdekelte ami nagy szó. Mert napi szinten azt hallgatom mennyire aljas nőszemély és sajnálatomra azt is hogy mennyire szereti még ennek ellenére is. De ott a gyereke is aki miatt elérheti a vágyott családi képet a szülei szemében. Kezdtem megismerni őt, vágyta a figyelmet amit a apja és az anyja sosem adtak meg neki. Mindig a legnehezebb munkát vállalja el hogy megmutassa elbír ezzel is.

Fogalmam sincs mit gondolnak a szülei róla, de jót nem az nyilvánvaló.

Carmen volt élete szerelme, amikor részegen hallgattam őt nem is egyszer a kórházi látogatásai után, annyira őszintén beszélt az érzéseiről hogy valahol éreztem az ő helyzetét, de semmiképp sem adott okot arra bármilyen felmerülő probléma, ami miatt kezet emelt a nőre akit szeretek.

Soha nem fogom megbocsájtani hogy ez a puha selymes bőr amit a kezeim közt tartok valaha kék és zöld színben pompázott. Ezért fogom Oliver Walkert megbuktatni a peren, és ezért fogok elégtételt venni tőle.

Carmen miután megfőzte a finom vacsoránkat, borozgattunk és beszélgettünk. A közös zuhany már megszokott lett, azután pedig összebújtunk a kanapémon. Mivel holnap hétvége ezért úgy döntöttünk egy filmel ütjük el az időt.
A film közben Carmen az ölembe tette a fejét, én pedig a selymes hajával játszottam.
Mikor lenéztem rá, észrevettem hogy megint nem itt jár, ezért próbáltam közeledni felé. A masniját cirógattam ami kilógott a poló alól.
-Ezt miatta csináltattad, igaz?-hirtelen felém kapta a fejét.
-Honnan tudsz róla?-húzta össze a szemöldökét.-Brant..
-Igen.
-Miatta, mert soha nem akarom elfelejteni.
-Megértem.

Ezután odabújt hozzám, én pedig szorosan átöleltem. Próbáltam beleadni minden érzést amit jelenleg éreztem, a jövőnkel kapcsolatos érzéseket és a mérhetetlen boldogságot.

Szomorúsággal teli volt a mai nap, de ugyanakkor a jövőnk most van felépülőben. Az otthon érzése megtölti a lelkem ha belépek az ajtón. Nem csak egy használati tárgy minden, hanem ott van Carmen keze nyoma az egész lakásomon. A főztje a tűzhelyemen, a cipői az enyém mellett.

Kora reggel Carmen mobiljára Sms érkezett. Kinyúltam a takaró alól és elolvastam.

Édesanyáddal várunk 10órakor a Walker birtokon, mint felnőtt emberek, meg kell beszélnünk mindent.

Ismeretlen szám

Nicolas Rossi a szememben mindig is jó apa volt. De sosem tudnám elengedni az egyetlen gyerekem egy másik kontinensre. A föld tele van gonoszabbnál gonoszabb emberekkel. Ha nekem valaha gyerekem lesz, óvom majd a leggyengébb széltől is.

Carment felkeltettem, majd miután elolvasta ő is készülődni kezdett.
-Úgy fest a szüleid magánakcióba kezdtek.

Mivel engem nem hívott senki, a telefon mellett szobroztam hogy mikor hív valamelyik Walker.
Oliver volt a szerencsés befutó.

Gyere a házamhoz. Fontos. Ha lehet idefelé jövet vedd fel Mandyt is. Küldöm a címet.

Oliver

-Ha jól sejtem nem együtt megyünk.-sandított a telefonomra Carmen a hátam mögül.
-Szerinted mire számítsunk?
-Az apám nem kedveskedni megy oda. Minimum hogy Oliver képét beveri.-mosolygott.

Carmen fehér nadrágkosztümben állt előttem és magassarkúban. A haját kiengedte és a derekáig lógott a zuhatag.
Én egy sötétkék öltöny mellett döntöttem amihez fekete nyakkendőt húztam, Carmen hátán végig szaladt a kezem ahogy mentünk ki az ajtómon és a fenekébe markoltam.
Felnevetett, és a liftig azt ecsetelte mennyire tetszik neki hogy mindig kimutatom a vonzódásom felé.

A mélygarázsban a Mercedes mellé léptem de felfigyeltem egy kék terepjáróra ami beszáguldott a kapun.
Megállt, majd Brant idióta vigyora fogadott a vezető ülésen.
-Ne vágj ilyen meglepett arcot Keaton!-kiabált oda nekem. Kiszállt az autóból és kinyitotta Carmennek az anyósülést.-Meg kell mutatnom a dokinak mennyire menő vagyok!-oda jött, kezet fogtunk.
-Vigyázz rá.-szugeráltam az autót. Carmen kedvesen mosolygott rám és azt mondta némán; minden rendben lesz.
-A legjobb kezekben van. Ott találkozunk puccoséknál!-vigyorgott és bevágta magát az ülésbe.
A motor hangosan felbőgött és elindultak.
-Éljük túl a mai napot.

***

A címre mentem egyenesen ami egy tömbház volt egy rosszabb környéken.
Itt azon gondolkodtam miért engem küld, elvégre nem őt késelik majd meg egy koszos sikátorban.

Felcsengettem, és kettő perc múlva Mandy előttem állt egy térdig érő ruhában aminek hosszú volt az újja. Fekete volt minden rajta. A smink, a cipő, a füllbevaló is. Sápadt volt. A sok feketétől pedig mégjobban.

Nem mosolygott önelégülten, vagy ravaszan. Úgy nézett ki mint egy ember aki elvesztett valamit és örlődik.

Nem küldött felém kurvás kaján vigyort, vagy dörgölőzött oda hozzám, egyszer végig suhant rajtam a tekintete és beszállt az autómba.

Az oda út csendes volt, bekapcsoltam a rádiót hátha valamit javít a kedélyállapotán.
Mégiscsak sajnáltam őt, sajnálom hogy nem lehetett belőle anya.

-Jól vagy?-meg kellett kérdeznem. Nem bírtam magammal. A levegő a kocsiban nyomott volt.
-Mit lehet válaszolni ilyenkor Daniel?-halkult el a hangja a mondat végére. Majd a hasára szorította a kezeit összeszorított szemmel.
-Esetleg vegyünk gyógyszert vagy valamit?
-Már bevettem.

Megint csend lett. Furdalta a kíváncsiság az agyam.

-Miért nem meséltél Olivernek rólunk?-és nagynehezen de kiböktem.
-Honnan tudod hogy nem így volt?
-Mert ha tudná, biztosan nem dolgoznék már neki.
-Nem tartottam nagy dolognak. Először még igen. De abban nincs semmi hogy régen megmentetted Carment az erőszakos Abottól. Gondoltam ezt nem szükséges elmondanom neki. Hiszen nem szereted már őt igaz?

Nem tudtam felelni neki egyből. Gondolkodtam a válaszon, már felém fordulva várta.
-Igazad van. Tényleg semmiség.
-Az hogy a felesége ellen hangoltam, nos a személyes bosszúm volt, de már látom hogy a karma ellenem dolgozott. Nem szabadott volna olyan kegyetlennek lennem vele soha.-könnyek csordultak ki a szeméből. Gyorsan letörölte egy zsebkendővel.-Gyerekes voltam és hajtott a bosszúvágy. De, nem mondok neki semmit. Nem vágyom most semmire, és senkire. Ezt a találkozót megejtem és vissza költözöm Scrantonba.
-Értem, és sajnálom.