Mentsvár (BEFEJEZETT)

HETEDIK

Carmen

Nagyjából hat adótól jött újságíró autóját veszem észre a kapunk előtt. A tegnap reggeli műsorban Conny Litvin mindent megtett hogy felhívja magára a figyelmet általam.

Ki sem mozdultam a szobámból mióta hazajöttem, és csak az ételt engedem hogy behozzák.
Oliver folyton hívogat, már mérgemben mikor kikapcsolnám a telefont egy üzenet érkezik Keatontól. Beszélni akar. A gyomrom görcsbe rándul a neve láttám és egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon.
Úgy döntök hogy nem hívom fel mert ha foglaltat jelez Olivernél, képes lenne hazajönni a cégtől és számonkérni, esetleg beletúrkálna az üzeneteimbe.

A baba gondolatára gondolni sem merek. Injekciót veszek fel évek óta, és fogom is továbbra is, nem fogom hagyni hogy maga mellé láncoljon egy babával. Ha őt is bántaná? Vagy engem a szeme láttára? Isten tudja mit tartogatna az a jövő amiben gyerekünk születik.
De akármit megteszek hogy ne jussunk el odáig.

Newyorktól nem messze Scrantonban jártam iskolába. De ott kellett hagynom másodévesen.
Felhívtak nagyjából egy hete hogy meghívjanak az öregdiák Díj átadására. Olivernek elmondtam hogy elszeretnék menni. Azt mondta csakis kísérettel és sofőrrel tegyem.
Nos, azthiszem leszarom már az egészet. Igen kimondtam hogy SZAR. Vagyis gondoltam. Mindegy.
Ma délután van az átadó az iskola tornatermében és lesz egy vacsora a helyi étteremben.
Bele gondolok nem e leszek ott túl feltűnő tekintve a tegnapi híreket, vagy az iskolámban többen összesúgnának. De elgondolkodtam. Ha én nem tudok ezen túljutni, mások miért tennék? Könnyebb ha az ember kimondja és nem törődik a kíváncsi tekintetekkel.

Felöltöztem a nagy elmélkedés közepette, egy citromsárga térdig érő hosszú ujjú ruha mellett döntöttem fekete szandállal. A hajamat besütöttem, és natúr sminket viseltem. A bőrpír és a foltok már gyógyulóban vannak így a kevés alapozótól nem lehet észrevenni. Remélem.

Szépnek éreztem magam.

A garázsba leérve felkaptam a falról a fehér szinű Lamborghini Venero tipusú autóm kulcsát és elindultam a birtokról. Egy smst írtam Olivernek hogy elmentem a díjátadóra.

Viszonylag időben megérkeztem. Az iskola előtti parkolóban alig volt hely. Egy ismerős fekete Mercedes mellé álltam be.
A sofőrjével egyszerre nyitottuk ki az autok ajtaját. Amint jobbra néztem lefagytam.
-Ezt nem mondod komolyan?-förmedtem rá Keatonra.-Komolyan képes utánam küldeni?- fortyogtam mikor bevágtam az autó ajtaját.
Keaton csak fapofával bámult engem.
-Nem tudom miről beszélsz.-sóhajt és a hajába túrva rám emeli a tekintetét.-Nem körülötted forog a világ Carmen. Amint látom rendbe jöttél. Örülök.

Megnyomja a kulcsán a lezárás gombot és otthagy.
Mi a francot keres ez itt?

Az ajtóhoz érve megpillantom az egykori hátvédet Brant Lockwoodot. Meg sem tudom számolni hányszor tettem helyre a térdkalácsát. Vagy húztam össze a szemöldökét.
Lepacsizik Keatonnal és rámnéz.
-Ne bassz.-füttyent.-A kis doktornéni!-jön oda hozzám és egyik karjával magához ölel.
Idegesen tördelem az ujjaim.
-Lockwood.-biccentek, majd sietősen otthagyom őket.
Keaton csúnyán néz rám mikor elmegyek melette. Szinte érzem a sötét auráját. A szája egyvonallá préseli és kinyítja nekem az ajtót.
-Haver ennek meg mi baja?-Lockwood megint hozza a formáját. Ugyan olyan maradt, kivéve hogy elegáns öltönyben feszít Keaton melett.
Biztos barátok, és Keaton csak kísérő.

A torna teremben rengeteg ember özönlik be. A harmadik sorban foglalok helyet. A pódiumnál a mostani és a néhai igazgatónk beszélget.
Alig látok ismerős arcot és akit fel is ismerek családdal érkezett.

Figyelmesen hallgatom a beszédet mikor mindenki elhalkul.
-Szeretném megköszönni hogy eljöttek ma az ünnepségre. Ma egy olyan öreg diák kap díjat ami a nem mindennapi cselekedetekért jár. Sok évvel ezelőtt tragédia történt iskolánkban.-itt nagyot nyeltem, és a tenyerem izzadni kezdett. Keaton fölöttem lévő sorban ült és engem figyelt nem az igazgatót.-Egy fiatal lánynak el kellett hagynia az intézményt egy súlyos bűncselekmény áldozataként.-lehunytam a szemem és megbántam hogy ide eljöttem. Azt éreztem mindenki engem néz és szédülni kezdtem. Mindjárt kidobom a taccsot.
-De volt egy diák! Aki ezután rengeteg nőnek segített! Tramatizált betegeknek, csoportokat látogatott, erőszakmegelőző tanfolyamra kisérte el a betegeket. És a mai napig támogatja az intézményt ami bajba jutott nőket fogad be.-hatalmas ujjongás tört ki, és tapsvihar.-Az egykori foci csapat kapitánya Daniel Keaton! - rámeredtem kikerekedett szemekkel. Ő csak engem nézett. Nem érdekelte a többi ember aki csak őt ünnepli, és ujjong.

Aztán bevillant a fiatal arca, az hogy mindîg megkönnyebbüléssel töltött el a társasága, és a rikitóan kék szemei. Kedves gesztusai. A hirtelen felismeréstől megszédültem.
Daniel felállt engem nézve, és lassan elindult a pódium felé. Átvette a díjat megköszönve.
-Köszönöm. Tudják nem mindennap kap az ember öregdiák díjat! Örömmel tölt el hogy idén rám gondoltak. De amit tettem annak idején, azért tettem mert le kelett vezetnem a fájdalmat és feszültséget amit éreztem. Sokszor belegondolok hogy éltem túl, hogy végig ott volt valami az orrom előtt és nem vettem időben észre. Segíthettem volna. Így a tetteimmel kompenzáltam hogy enyhítsek a fájdalmamon.

Mindenki bólogat a szavaira és a nők többsége olvadozik Keaton látványától.

A szívembe belehasít a fájdalom ahogy feltörnek az emlékeim. Hogy nem emlékeztem rá? Az egyetlen normális fiúra aki tisztességgel bánt velem a focicsapatból.

-De megígértem magamnak.-elhallgat és rám emeli a tekintetét, sokan követik a pillantását és néhányan felémfordulnak.
Én csak bámulom őt és a gyomromban izgatottság lesz úrrá.-Nem hagyom hogy megint megtörténjen, főleg nem az orrom előtt.-mindenki suttogva beszél e mellette ülővel és van akik mutogatnak rám.
-Köszönöm mégegyszer.-feltartja a díjat és a tömeg tapsol. Néhányan fütyülnek is.

Az igazgató bejelenti hogy az étteremben találkozunk később.

Keaton nem néz rám csak Lockwoodot átkarolva mennek ki az ajtón.

Sietve a tömegen keresztül próbálok ki kerülni a teremből. A Mercedes melett beszélgetnek, mikor oda érek elhallgatnak és Lockwood vigyorogva néz rám.
-Szép verda.-simítja meg a motorháztetőt.
Már épp szállnék be mikor Keaton megszólal.
-Nem az övé, a férje fizette.-lesújtó pillantást vetett rám. Ez a büntetésem amiért nem emlékeztem rá!
De nem hagyhatom hogy megalázzon.
-Ahogy téged is.-a tekintetében felvillan valami, Lockwood csak szisszent egyet majd elköszön és itthagy minket.

A saját kocsinkban ülve egymást nézzük megállásnélkül. Némán bocsánatot kérek tőle de félmosolyra húzza a száját.
Int hogy üljek át hozzá.
Ahogy beülök, megérzem a férfias illatát. A hideg kiráz ha belegondolok milyen lenne beszippantani a nyakán ezt az illatot miközben csók csatát vívunk. A gondolatra összeszorítom a combjaim. Olyan rég voltam már testi kapcsolatban valakivel ami jól esik, hogy arra sem emlékszem már milyen.
Daniel kutatva keresi a tekintetem.
-Gyere el hozzám.-a szavaira a szemeim kikerekednek. A szám kiszárad és a levegőt szaporán veszem.-Van itt egy kis lakásom.
Nem válaszolok csak némán nézek rá. Oliver ha ezt megtudja meg öl, után pedig Keatont.
Vagy fordítva.
-Hallgatás, beleeggyezés.-elindítja a motort. Az úton csak az ablakon nézek ki. Félek ha ránéznék mindent elárulna a szemem.
-Nem zavar? -vesz elő egy cigarettát a dobozából lazán. Megrázom a fejem. Majd azt figyelem ahogy meg gyújtja és a szájához emeli. A füst illata megcsap. Lehúzza résnyire az auto ablakát hogy távozhasson. -Mondj már valamit..-az utat figyeli. Jobbra indexel majd bekanyarodik.
-Messze van még?-lemondóan sóhajt egyet a kérdésem hallatán.
-Nem.-ahogy kimondja ezt fékezni kezd. Majd beparkol egy szabad helyre.