Mentsvár (BEFEJEZETT)

TIZENHETEDIK

Carmen

-Kérlek Dean! Könyörgöm neked engedj el!-sírtam megállás nélkül mikor már negyedjére zárt be a fürdőszobába. Levette rólam a kötelet és azt mondta ne menjek sehova és ne is próbálkozzak, hát ez nem jött be.

Dean mint kiderült Abott unokaöccse. Az egyetlen élő rokona.
Kilenc éves kora óta nevelte addig a napig míg sittre nem került. Deanben nem látom a vérengző erőszaktevő gyilkost, ahogy beszélt Jamesről mintha muszáj lenne ezt megtennie velem, mert belekényszerül.
Azért próbálok könyörögni hátha megtörik.

Dean résnyire nyitott ajtón át nézett rám, iszonyúan nézhettem ki az arckifejezéséből ítélve.

-Még egyszer kiengedlek. De ha megint szökni próbálsz itt fogod megvárni a nagybátyámat.

A levegőt kifújtam ami eddig a tüdőmbe rekedt. A számat összeszorítva beleegyezően bólintottam.

Kiültünk a nappaliba, ahol a televizióban épp rólam beszéltek.

Helyet foglaltam a kopott bőr garnitúrán és figyelmesen néztem a híreket.

A fiatal olajmágnás felesége, Carmen Walker születési nevén Carmen Rossi a napokban nyoma veszett. A fiatal házaspár épp a házzasságuk mélypontján van, köszönhető ez Daniel Keatonnak aki jogász és ügyvédkénnt dolgozik a családnak. Mint kiderült Carmen Walker szeretője. Az informátorunk azt is megtudta hogy Mrs Walker gyermeket vár alkalmazottjuktól.

A szívem félre vert a sok sületlenség hallatán, a hányinger ami a torkomat már órák óta mardossta most erősödik. A wc felé szaladok, Dean utánam. Segít a hajam fogni, miközben kiadom magamból a reggeli maradványait.

Később elnyomott az álom, az idegességtől, remegett a gyomrom de sikerült valahogy elaludnom.
Arra keltem hogy beszélgetés folytatódik a konyhában.  Lassan felkeltem az ágyból és az ajtó mellé kuporodva hallgatóztam.

-Kösz fiam hogy ezt elintézted nekem. Sokkal tartozom.-szólalt meg egy mély férfi hang.
-Ez a legkevesebb amit tehettem érted, James.
Az arcomból kifutott a vér és a remegés megint urrá lett rajtam. Itt van.
-Nehéz lehetett neked ott az árvák közt. De most itt vagyok neked Dean, és az én Carmenem is. Pakolj össze holnapra, el fogunk innen költözni. -még valamit suttogott neki amire Dean egy aprót nevetett.
-Hol van?
-Az ágyamban. Épp alszik. Nem eszik, és nem hajlandó abba hagyni a szökést. Megterhelő volt ez a nap számomra, lehetne hogy elvonuljak?
-Menj fiam.

Amilyen gyorsan csak tudtam vissza szaladtam az ágyba, nyakig betakaróztam és alvást színleltem.

Ahogy hegyeztem a füleim, az ajtó nyikorgását és léptek zaját hallgattam.

A matrac egyszer csak besüppedt melettem és az orrom ellepte a férfi parfüm illata.
Melegséget éreztem a fejemen amit egy hatamas kéz simogatott.
-Tudom hogy fennt vagy.-ziháltam, a testem remegett és csak arra voltam figyelmes hogy a takarót lejjebb húzta rajtam. Nem fordultam felé, féltem ha megteszem elájulok és talán soha nem ébredek fel. Ki kell bírnom mindent, Daniel miatt! Még el sem kezdődött a kettőnk meséje!-Látni akarlak Carmen! Mennyit változott az az édes kislány tested, és milyen felnőtt nő lett belőled!

Csak becsukott szemmel imádkoztam hogy ezt nem lehet más csak egy álom. Aztán maga felé fordított és szembe találtam magam vele.

James Abott élete felét leélte, ugy ötvenes éveit taposhatja. A szeme mellett ráncok, a haja félig deres, és a szemei fenyegetően sugározzák a gonoszságot.

Csodálatot láttam rajta, ahogy elkezdte simogatni az arcom.
Minden egyes mozdulatánál a félelem volt ami végig hullámzott a testemen.
Oliver ehhez képest amit ez az ember kivált belőlem egy ártatlan nyuszi.
-Gyönyörű lettél drágám! Én drága Carmenem! Tudnod kell, mindennap rád gondoltam a börtön falai közt, az édes ajkaidra, és a finom meleg puncidra.-az ajkam dörzsölte az érdes ujjaival, amitől megint a hányinger kerülgetett, abban a pillanatban  ahogy megmozdultam, azonnal rám vetette magát. A csuklóimat leszorítva feküdt felettem és éhes tekintettel méregetett.
Sikítani akartam de akkora pofont kaptam mielőtt egy hang kijöhetett volna a számon, hogy megszédültem.

Csak zokogtam és könyörögtem h eresszen.

-Ezt a gyermekünkért kapod, akit a szíved alatt hordtál! De megölted őt!-a nyakamra vezette a kezeit és folytogatni kezdett, már a látásom kezdett homályossá válni és a hangját sem halottam tisztán.

Daniel

Az újságírok ellepték a lakásom közelében lévő utcákat, lehetetlen volt átkelni a tömegen.
Kinézve az ablakból észrevettem egy ismerős arcot. A portámra indult.

A telefon szólt az előtérben így oda sétáltam. Nem voltam magamnál, a tegnapi miatt, akár egy élőhalott úgy közlekedtem.
-Igen?
-Egy bizonyos Amanda Finch keresi önt uram. Azt mondja tud segíteni önnek.
-Engedje fel.

Pár perc mulva már kopogtak az ajtómon, aztán amint kinyitottam Mandy nézett vissza rám. Utoljára a Dormitoryban láttuk egymást.
-Mit akarsz?-kédeztem unottan.
-Csak mondani szeretnék valamit.

Beljebb engedtem, eléggé ki volt rittyentve a múltkori kinézetéhez képest. A haja kivasalva, a ruhája igazi kurvás piros volt és a combjáig ért, a dekoltázsát  pedig már kilóméterekről ki lehettett szúrni.

Leültettem a kanapémra a nappaliba, megkínáltam itallal amit persze el is fogadott.
-Miert jöttél?-leültem vele szembe a fotelbe.
-Azért mert halottam, hogy Carmen eltűnt.

Ahogy kimondta ezeket a szavakat feljebb toltam magam az ülőalkalmatosságon, és előre hajolva hallgattam őt.
-Tudsz valamit? -kérdeztem kétségbeesetten, amire az arcára kiült a szomorú ábrázat.
Felállt és elém térdelt, a kezeit összefűzte az enyémekkel.
-Nem tudok Daniel semmit. De segíthetek a figyelmed elterelni róla!
Emelkedett fel, az ölembe akart ülni, de leállítottam.
-Hogy mi?
-Segítek átvészelni ezt az időszakot. Nehéz lehet neked hogy a főnököd felesége eltűnnt. Engedd meg hogy ellazítsalak.-erőszakkal az ölembe férkőzött és nekem dörzsölte magát.
-Szállj le rólam! Mi a fene bajod van neked? Carmen eltűnt te pedig itt kelleted magad!-felálltam ezzel ledobva őt magamról. Ideges lettem mégjobban ettől az idióta picsától.

Amikor felnézett rám fenyegetően villantak a szemei felém.

-Tudod!Egy valamit sosem bánok meg! -felállt és a mellkasomra bökött óriási nagy piros körmeivel. -Hogy a rohadék áruló ribanc eltűnt, részben nekem köszönhető! Miattam mennt tönkre a házassága.-köpte felém a szavait, büszkén kihúzva magát. Az orrlyukam kitágult az idegességtől, és viszketett a tenyerem hogy az első nő akire kezet emelek ez a szörnyeteg lesz.
-Miről beszélsz?
-Elcsábítottam Oliver Walkert. Egy éve a szeretőm, és egy éve érik a gyümölcs amit nevelgetek. Szépen minden alkalommal ellene hangoltam, míg nem sírva borult a nyakamba hogy elcsattant az első pofon.-megfordult és az ajtó felé vette az irányt.-Persze úgy örültem neki mint majom a farkának. Gondolhatod hogy elkönyveltem győzelemnek hogy végre megkeseríthetem az életét. Ahogy ő tette annak idején, halálosan szerelmes voltam beléd Daniel Keaton. Ez az én bosszúm.

-Nem gondoltam volna hogy egy gyerekkori szerelem bosszúja ennyire elvakít majd téged. Azt hittem ennél okosabb vagy Mandy. Carmen soha nem beszélt rólad így ahogy te. Nem tehetett róla hogy belészerettem. -megtorpannt a mondandóm miatt, gonosz vigyorral halgatta végig. Hírtelen elindult felém, a nyakkendőmnél fogva közelhúzott a testéhez, majd a fülembe suttogta.
-Szerinted, a celebhiradó honnan szerzi az információkat? -nyalt bele a fülembe. Amitől rossz értelemben kirázott a hideg.-Mióta a forrásuk vagyok, ott hagytam azt a lepusztult chlamidia barlangot.-döbbenten hallgattam a szavait. El engedett és vissza lökött a fotelba.

Szótlanul néztem rá, a gyomrom összefacsarodott az idegességtől.-Mivel már a gyerek is szóba került a tévében, elmondom neked hogy a ti gyermekáldási híretekkel ellentétben ugyebár ami nem igaz, Oliver apa lesz. -a hasára simította a kezét, és a táskáját felvéve az ajtó felé indult.-Ez a gyerek megpecsételi mindannyiunk sorsát, azt kapja mindenki amit érdemel.-kuncogott, mélyen a szemeimbe nézett.-Én családot, vagyont, te valószinűleg repülsz majd mintha itt sem lettél volna, ezt is elintézhetem. Hiába te vagy a környék legkönyörtelenebb ügyvédje, a karrierednek lőttek ezután. Carmen pedig lehet hogy már réges rég halott.-végszóra becsapta maga mögött az ajtóm.