Mentsvár (BEFEJEZETT)

HUSZONHATODIK

Daniel

A hatalmas kastélyszerű ház előtt parkoltam le. Brant autója már ott állt.

Mikor bekopogtam a hatalmas kétszárnyú fa ajtón, senki nem nyitotta ki. Amit furcsálltam. Hallkan belöktem. Lassan lépkedve indultam el a nappali felé. Amikor a nyitott ajtón benéztem a vér meghült az ereimben. A gyomrom görcsbe rándult és egy rossz lépés, ami miatt felborítottam egy kissebb asztalt amin virágos váza díszelgett. A víz a lábam körül folyt szét és a drága üveg több felé pattant.

Ahogy mögém ért Mandy hatalmasat sikított, a fülemben dobogott a szívem.
-Mi a franc folyik itt?!-sopánkodott a hátam mögött.

A Rossi házaspár nem volt jelen. Carmen egy székben ült a szoba közepén. A szemeiből könny áradt. Meg sem mert szólalni.
Mögötte állt Oliver, egy pisztollyal a kezében. Tartotta a halántékához erősen. De olyan annyira erősen hogy piros volt a bőre körülötte.
Brant pedig a földön feküdt eszméletlenül, megkötözve. Nem láttam vért vagy mást ami arra utalt volna hogy nem él már. A mellkasa fel és le mozgott egyenletesen. Biztos elájult.
-Foglaljatok helyet.-mutatott Oliver kifejezéstelenül a többi ülőalkalmatosságra.-Beszélgessünk.

Carmen arca meggyötört volt. Próbáltam palástolni az érzelmeim.
-Mi ez az egész?-tértem a lényegre azonnal.
-Tudod Keaton ismerek egy mesét.
-És ez kit érdekel egy kurva pisztoly van a kezedben!- Hirtelen átkarolta alkarjával Carmen nyakát hátulról, mire ő felsikoltott. A fegyvert pedig rámszegezte.
-Meghallgatod akkor is bazdmeg! Leülni!

Az ideg szétfeszítette a testem, de lassan helyet foglaltam.
Mandy mellettem ült riadtan és a körmeit rágcsálta.

-Szóval. Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy király. Aki nagyon gazdag volt. Mikor gyermekei lettek, és azok felnőttek kiházasította őket. A kissebb fiúnak egy gyönyörű barna hajú lányt szántak.-Carmen fejéhez erősen odanyomta a pisztolyt.-Akivel boldogok voltak. Szerették egymást. Őrülten. Ám a kis hercegnek volt három barátja.-ciccegett.-A holló, a kutya és a hattyú. Mindenki tudta hogy a lánynak mennyire tetszenek a madarak és a szabadságot látta a fekete szárnyak alatt. A magasság ahol a holló repült a lányt csábította és ő is szárnyalni akart.
-Mi ez a beteg mese?-Mandy felállt és távozni készült.
-Üllj le Amanda.-a kemény hangra Mandy vissza ült a helyére. Én pedig hallgattam csendben és Carmen szemeibe néztem. Félt, és azt üzente az arckifejezése hogy; kár volt ide jönnöd. Rázta a fejét de Oliver mégerősebben nyomta neki a fegyver csövét.
-Szóóval. A kis holló addig ólálkodott a hercegnő körül, míg az megengedte neki, hogy a vállára szálljon.-méregetett őrült tekintettel. Tombolt.-A holló elárulta a barátját mikor az többé nem volt mellette. Tudta a kis herceg, hogy a holló nem hűséges mint a kutya, vagy a hattyú. De bízott benne. És egy napon.-cirógatta meg Carmen arcát amitől befeszült a testemben minden idegvégződés.-A hercegnő többé nem akart hercegnő lenni. Ő a hollóval akart szárnyalni. A fekete tollak alatt rejtőzni a sok gonosz ember elől. Tudod hogy folytatnám a mesét?-Carmen nemet intett a fejével. Majd a füléhez hajolva bele suttogott valamit. Carmen ijedten rám kapta tekintetét. A száját Oliver szorosan lefogta hogy a sikolya ne hallatszódjon.
Majd felém fordította a fegyvert és egy hangos puffanás után, mérhetetlen fájdalom sugárzott a karomba. Oliver a felkaromba eresztett egy golyót. Mandy hangosan visított és elájult a vér látványától.
Szorosan lefogtam a karom, a kezeimmel próbáltam lenyomni a sérülést hogy megállítsam a vérzést. Összeszorított állkapoccsal fordultam feléjük.
-Miért?!-kiáltottam.
-Mert a feleségem baszod!-ordította.
Carmen rángatózott és zokogott megállás nélkül.-Tegnap elmentem hozzád! Tudod mi fogadott?!
Ráztam a fejem. De alig tudtam koncentrálni arra amit mond. A karom írtózatosan fájt. Szétfeszített a fájdalom.
-Hogy meghitten keféled a tévé előtt!-Carmen fejéhez tartotta a fegyvert megint. Ő csak rázta azt, és Oliver kezeit szorította a nyaka körül. Ami már véresre volt karmolva.-Szeretlek Daniel.-vékony hangon gúnyolódott.-De velem ezt nem tehetitek meg!
-Hogy jutottál be?!-a nyakkendőm levettem és próbáltam elszorítani a vérzést.-Hogy jöttél rá?!
-A magándetektívem érdekes fotókat küldött. Ti ketten sétáltok ki annak az idiótának a lakásából!-mutatott Brantre.
-Kérlek Oliver.-zokogott Carmen.
-Kussolj!-orditott a fülébe eszelősen. Carmen megremegett egész testében.-Aztán csak besétáltam hozzád a pótkulcsoddal amit az asztalodon tartasz, egy kibaszott virágcserép alatt! Carmen biztos élvezte, ugyanis sikongatott közben mint egy kurva!-a haját a kezébe fogta és úgy húzta hátra a fejét.
-Meg fogsz ölni minket igaz?-alig értettem amit Carmen mond, mert néha elment a hangja közben.
-Előtte eljátszadozom veled.
-Hagyd békén!-mikor elindultam volna felé, elém lépett és a pisztoly markolatával fejbe vágott, majd megrogytam előtte és elsötétült előttem minden.