Egy Új Élet Veletek

32.fejezet

Ott tartottam, hogy Atlanata játszott egy olyan U14-es csapat ellen akitől egyszerűen egy hátast dobtam. A Fradi ellen játszottak. És ha még ez nem lenne elég, az unokaöcsém U14-es és a Fradiba játszik. Egyből le is ültem a lelátóra és egyre több ismerős arcot láttam. Köztük azt a srácot is akire, amikor még 5.-es volt vigyáztam. Megnőttek. Amúgy az unokaöcsémet Olinak, a srácot akire vigyáztam meg Nimónak hívják. Amúgy... 3 éve nem láttam, nem lett rossz pasi, de 1 évvel fiatalabb mint én szóval felejtős. Amikor kisebbek voltunk, én már akkor is nővér szerepet játszottam, jóval érettebb voltam a koromnál, Nimó meg éretlen és kicsi kisfiú volt. Oli meg! Ő egy örök gyerek, amúgy ő a Fradi nagy kapus reménysége. Először még a kézit egy iskolának a sportegyesületében kezdtük, aztán meg mindketten a Fradiba játszottunk. A meccset 30-19-re a Fradi nyerte. Amikor vége lett elmentem az öltözőkhöz a cuccomért, de ha már ott vagyok, köszönök az unikaöcsémnek meg a haverjainak. Olyan háromnegyed 8 körül volt amikor kijöttek az öltözőből.

-Sziaaaaa!-kiáltottam és neki futásból Oli nyakába ugrottam.

-Mi a fasz Kitti...-mondta alig kapva levegőt mert hanyatt esett, én meg rajta voltam.

-Te is hiányoztál!-mondtam és átöleltem.

-Te is nekem, de szállj már le rólam!-mondta és leszedetett magáról a haverjaival.

-Szia Nimó! Hogy megnőttél!-mondtam és szinte már felnéztem rá. Van vagy 178 cm, bár nem értem hogyan nőhetett ennyit. Oliba meg benne van a Simon vér, apa, nagyapa, ő, a nagybátyám is olyan magasak, hogy az már fáj.

-Te meg összementél Kitti!-mondta és megölelt és felemelve megpörgetett.

-Rád emlékszem! Te vagy a breakdances csaj!-mondta az egyik srác.

-Azaz!-mondtam büszkén. Az a breakdances sztori csak annyi, hogy az egyik évzáró bulin együtt voltunk és egy-két barátnőmmel nyomtunk egy rögtönzött showt. Mi voltunk a parkett fénypontjában.

-Te miért nem vagy ilyenkor otthon?-kérdezte Oli.

-Edzeni jöttem, de előbb megvártalak titeket! Amúgy, hogy kerültök ide!-kérdeztem a körülöttem álló fiú sereget.

-Atlanta amolyan testvér városa Ferencvárosnak, szóval felajánlották, hogy egy hétig mindennap legyen egy meccs itt!-mondta Andris, amúgy ezt a srácot is csípem, belevaló srác.

-Az komoly! Te meg velem jössz valamelyik nap és köszönsz Julienak!-mondtam és rámutattam Olira.

-Ha az edzők elengednek oké!-mondta vallat vonva.

-Oké, örültem és puszillak titeket!-mondtam és elindultam átöltözni.

Edzettem 10ig utána meg hazamentem kerülő nélkül, így hazaértem 11re, mert olyan lassan öltözök, hogy az fáj, így csak fél 11kor indultam el.

Benyitottam a házba, gyors kivettem a hűtőből valami kaját, aztán meg letusoltam és bebújtam Javon mellé az ágyba, mart Fruzsival nem lehet egy ágyba aludni anélkül, hogy le ne rúgna az ágyról.

-Mit csináltál eddig?-kérdezte a telóját letéve Javon.

-Megnéztem egy meccset, edzettem és találkoztam az unokaöcsémmel!-mondtam mosolyogva.

-Magyar? Ha igen kitalálom... Oli!-mondta a nagy jós gyerek.

-Azzal!-mondtam megforgatva a szememet.

-Hogy kerül ide?-kérdezte értetlen arccal.

-Edzőmeccsre jöttek a csapatával!-mondtam és elfordultam Javontól, hogy rátegyem a telóm a töltőre, de úgy maradtam.