My faith in your eyes (bxb) HUN

Surprises (part 39)

...meglepetések

Daegan

Szerettem elrejtőzni egy átlagos élet díszleteti között. Anélkül sétáltam keresztül a parkolón, léptem be az épületbe és gyalogoltam fel a rengeteg lépcsőn, hogy megállított, vagy egyáltalán csak észrevett volna bárki. A kopott linóleum közepét teljesen befedték a sáros tócsák és lábnyomok. A folyosóról nyíló ajtók meglehetősen kis távolságokra helyezkedtek el egymástól, amiből arra következtettem, hogy kifejezetten kicsi lakások lehetnek mögöttük. A 179-es szám elé érve bekopogtam. Hamarosan kattant a zár, és miközben odébb lépve beljebb invitált, Edmond széles mosolya beragyogta a gyéren megvilágított előszobát. 

- Üdv itt nálam - mondta könnyedén, és átvette tőlem a felé nyújtott dobozt. 

- Karamellás kávékrémes, sóskaramellás nugátos és nutellás fehércsokoládés - soroltam fel a kézműves trüffelek típusait, amiket desszert gyanánt hoztam Aiden kedvenc cukrászdájából, ami éppen útbaesett idefelé jövet. 

Edmond azt ígérte, hogy vacsorát készít nekünk, mire ideérek, így ragaszkodtam hozzá, hogy hozzájárulhassak valamivel én is. 

Ámulva vette le a tetőt a dobozról és hosszasan bámulta a nagy gonddal megformált édességeket. 

- Dekadens - mondta ámulva - nem a hanyatlást idéző, hanem inkább a szó erkölcstelenséget sugalló értelmében - vigyorgott rám, miközben várta, hogy végezzek a cipőm levételével és felakasszam a kabátom. 

Az előszoba rettenetesen kicsi volt, éppen csak elfértünk benne ketten. Követtem őt egy nagyon rövid, nagyon szűk folyosón, amiről három további ajtó nyílt. 

- Nos, mielőtt eltévednél ebben a hatalmas erődítményben, ez itt a fürdőszoba - lökte be a bal oldali ajtót, egy annyira apró helyiséget fedve fel, amibe a tulajdonos meg sem próbált egy rendes zuhanyfülkét elhelyezni. 

A lefolyó közvetlenül az enyhén középre lejtő padlóba ágyazva vezette el a vizet, a falon egy miniatűr csap és egy ősréginek tűnő tükör jelentette az összes berendezést. A törölközők az ajtó belsejére szerelt akasztón kaptak helyet. 

- Ez itt a nappali és szoba egyben, ide mindjárt bemegyünk - mutatott a jobb oldali ajtóra -, és ez itt a konyha - lépett be a velünk szemben található helyiségbe. - A mellékhelység pedig az előszobából nyílik. 

Egy bólintással nyugtáztam a rögtönzött bemutatót, miközben a szemem a jobb kort is megélt bútorokat pásztázta. Összességében látszott a lakáson, hogy Edmond mindent megtett azért, hogy a környezetét tisztán és rendben tartsa, de megvoltak a helyzetnek a maga korlátai, és egyes tényezőkkel nem tudott mit kezdeni. A konyha csempéi között a fuga el volt színeződve, a pult olcsó anyagáról repedezve levált a borításként felvitt műanyag, a szekrények ajtajáról néhány helyen hiányoztak a fogantyúk. A beltéri ajtók egykor fehér festéke az idők során megsárgult, a padlót borító járólap az a fajta több évtizedes, cementből öntött fajta volt, ami a legnagyobb mértékű erőfeszítés ellenére is folyamatosan piszkosnak tűnik a felületi kopástól. 

Edmond letette a trüffeles dobozt az alig kétszemélyes étkezőasztalra és türelmesen várta, hogy kinézelődjem magam. Háttal az egyik szekrénynek dőlt, összefonta maga előtt a karjait, és a környezetéhez egyáltalán nem passzoló magabiztossággal nézett rám. 

- Egészen elképedtnek tűnsz - szólalt meg leplezetlen vidámsággal a hangjában. 

Nem szerettem ilyen körülmények között látni. Mégis, azok után, ahogy távoznia kellett otthonról, az, hogy egyáltalán fenn tudta tartani magát és szobatársak nélkül bérelt egy különálló lakást ebben a városban, olyan érdem volt, amit nem vitathattam el tőle. Sarokba szorítva éreztem magam. Fogalmam sem volt, hogyan reagálhatnék őszintén a lakhatási körülményeire anélkül, hogy megbántanám őt a szavaimmal. Eszembe jutott a hazaút, ami alatt végig a leendő közös otthonunkat terveztük, és hirtelen rettenetes túlzásnak tűnt egy csomó kijelentésem, amit ott és akkor mondtam.