My faith in your eyes (bxb) HUN

...what makes a family (part 31)

... ami összeköt egy családot

Dariela

Annyira szürreális volt Daegannal ülni az ebédlőasztalnál és Anne ragulevesét kanalazva nézni, ahogy a családommal beszélget. Amikor tizenhárom voltam, még álmodoztam ilyen dolgokról. Persze azokban az álmodozásokban én voltam a másik főszereplő. Akkor még nem igazán értettem, mit jelent a szexualitás és a vonzalom, a szerelem fogalmával sem voltam egészen tisztában. Az, hogy Daegan a férfiakhoz vonzódik, a fejlődésben lévő tinédzser agyam számára nem tűnt komoly akadálynak. Rajongás volt részemről az egész, nem pedig valós érzelmek. Nem mondom, hogy nyomtalanul elmúlt, mert még most is nehéz volt felfogni, hogy itt ült velem szemben, egy karnyújtásnyira tőlem. Az életem két nagyon más része, két különböző világ folyt egybe lassan a szemem előtt, és efölött még nem tudtam napirendre térni. A legváratlanabb az egészben mégsem Daegan jelenléte volt, hanem az, hogy Edmondot mennyire felszabadultnak és boldognak láttam. Annyit aggódtam miatta az elmúlt években és annyira nagyon féltettem őt, hogy a szívem szinte túlcsordult attól, amit miatta éreztem. Most viszont, mintha az utolsó darab is helyrekattant volna a világában, végre egésznek tűnt. Megérdemelte, hogy ennyire szeressen valakit és ennyire szeressék. Megérdemelte, hogy a partnere egy ennyire lenyűgöző, lélegzetelállító, mély, komplex és ragaszkodó személy legyen. Daegan másképp nem is lett volna méltó hozzá. 

Anne és Vin anekdotákat osztottak meg vele a gyerekkorunkról, Daegan pedig arról mesélt, milyen a zenekarral együtt élni és dolgozni. Néztem, ahogy átszellemült vidámság vibrál Edmond arcáról, a szemei csillognak, miközben a korábbi randijaikról beszél, néztem az egymásra vetett pillantásaikat, az egymásba kulcsolt kezüket az asztalon, és fokozatosan megszállt a nyugalom. Itt voltunk, együtt, azoknak az embereknek a gyűrűjében, akik valóban ismertek és szerettek minket, és ennél többet nem kívánhattam volna magunknak soha. A bátyám végre nem volt annyira elveszett, mint eddig. A szüleinknek minden próbálkozásuk ellenére nem sikerült tönkretenniük őt. Ez valahogy megerősítette bennem a saját jövőmbe vetett bizalmamat. Olyan volt, mintha az univerzum suttogta volna a fülembe, hogy "Látod? Minden rendben lesz!", én pedig hittem neki. 

Ebéd után felajánlottam, hogy elmosogatok, de Anne nem hagyta. Desszertnek természetesen mályvacukrot terveztünk pirítani, így a ház férfijai magunkra hagytak minket, hogy megtegyék az ehhez szükséges előkészületeket a kertben. Amíg Anne az edényekkel küzdött, én a konyhaasztalnál ülve pötyögtem a telefonomon. 

Dariela: 

Remélem, nincs programotok két hét múlva szombaton, ugyanis mindhármunknak jegye van a télnyitó rockfesztivál első napjára. 

Becca: 

Most csak viccelsz. 

Ren: 

Millimos lettél és így akarod elmondani? Csajszi, az a fesztivál másfél órányira lesz innen! És egy vagyonba kerülnek rá az egész napos jegyek! 

Dariela: 

Milliomos nem lettem, de valamit már egy ideje el akartam nektek mondani. Szóval most elmondom. Na kinek a bátyja jött össze a Delusion egyik tagjával? Na kinek? :D

Becca: 

Miiii? Neeee. :O :O A bátyád önmagában kicsinál, ha csak ránézek. Tényleg összejött Aidennel? Láttam, hogy megosztotta a videóját. Úristen, elolvadok, ha elképzelem őket együtt!