My faith in your eyes (bxb) HUN

Masters of conflicts (part 46)

A konfliktusok mesterei 

Denis

- Megértem - lépett előrébb Aiden kiskorú pártfogoltjai közül az egyik. 

Hosszú, sötét haját egy határozott mozdulattal a válla mögé dobta, és felszegett állal, gúnyosan elmosolyodott. Karba font kézzel megállt és egyenesen Amyre nézett. 

- Csak tudod, az a baj - mondta vontatottan, - hogy a Delusion nem véletlenül tart ott, ahol tart. Valódi művészekből áll, akik a tehetségükkel emberek ezreit képesek megérinteni. Ha nem másztál volna ennyire közel, egyenesen bele az arcukba, akkor ez a szánalmas, mesterkélt alakítás - nézett végig Amy alakján - mélyen az ingerküszöbük alatt maradt volna. 

Egészen fenyegetőnek tűnt, amikor újra felvette vele a szemkontaktust.

Amy vonásait eltorzította a felháborodás. Hirtelen nem találta a megfelelő szavakat. 

- Úgy látom, az általam használt kifejezések túl bonyolultak neked - folytatta a lány egy sóhaj kíséretében. - Elmondom úgy, hogy te is megértsd. 

Egyenesen Amy elé sétált, és mint egy élő pajzs, teljesen eltakart előle. Kissé előre hajolt, miközben sütött róla a lenézés. 

- Zavarsz - közölte egyszerűen. - Tűnj el innen!

Magamban őszinte elismeréssel adóztam neki. 

- Mégis ki vagy te? - sziszegte Amy dühösen. 

Edmond 

Daegan a közös térbe vezető ajtó kilincsére tette a szabad kezét, majd hirtelen megfeszült. Láttam, ahogy egyre inkább emelkedik a mellkasa, a légzése jól hallható zihálássá gyorsult. A tenyere izzadni kezdett, éreztem, ahogy kicsúszik az enyémből. 

Visszarémlett az az éjszaka, amikor tudatlanul lefogtam a kezét, és rögtön tudtam, mivel állok szemben. 

Ebben az esetben viszont biztosan nem az én érintésem jelentette a problémát. 

- Daegan? - kérdeztem bizonytalanul. 

A válla meggörnyedt, a fejét az ajtónak támasztotta. A testén remegés futott végig, úgy nézett ki, mint aki minden erejével küzd azért, hogy megtartsa önmagát.

Óvatosan a vállára tettem a kezem. 

- Szóljak a többieknek? - kérdeztem halkan. 

Az órám tanúsága szerint alig negyedórájuk volt hátra a kezdésig.

- Ne! - szakadt fel belőle kétségbeesetten. 

A hangja karcos volt és elkínzott, ha nem tudom, hogy tőle származik a kérés, rá sem ismertem volna. 

Küszködve felém fordult és rámarkolt a csuklómra. Egy hosszú életre elég fájdalom eltüntethetetlen nyomait láttam viszont az arcán. Nem hittem, hogy felfogja, mit csinál. A bőre fénylett az izzadtságtól.