Jókor Rossz Helyen [BTS - Jungkook]

VII. fejezet

Hana

-Azt hittem már nem is jössz ma! Yuki már nagyon vár.

-Szia Mira. Tudod, hogy szerdánként mindig eljövök, csak közbe jött valami. – mosolyogtam rá az ápolóra. – Hol van Yuki?

-Kint az udvaron, a halastónál.

-Valahogy gondoltam. – mosolyogtam és elindultam a tóhoz. A hídnál Jeonji állt és Yukit figyelte.

-Szia! – köszöntem rá.

-Ah, szia Hana, akkor én most elmegyek. – mosolygott.

-Köszi, hogy vigyáztál rá.

-Ugyan, ez a dolgom. – mosolygott és elment. Táskámból elő vettem egy könyvet és oda sétáltam Yukihoz.

-Mit rajzolsz? – guggoltam le hozzá és szemügyre vettem a papírt. – Ez nagyon szép. Van neve a halacskának? – megrázta a fejét és folytatta a rajzolást. Yuki nagyon szépen rajzolt. Tényleg gyönyörűen. Szerintem Picasso is megirigyelte volna. – Nézd csak mit hoztam neked? – csúsztattam elé a könyvet és szinte azonnal letette a ceruzát. A rajzoláson kívül egy valami érdekli őt jobban. A csillagászat. Elvette a könyvet és nézegetni kezdte azt. Leültem mellé. – Ez micsoda? – mutattam rá az egyik képre.

-Az Orion. A déli égbolton, az egyenlítőn fekszik.

-Azta, és ez micsoda?

-A Messier 78. – felelte tömören és lapozott egyet. Hirtelen elővett egy lapot és rajzolni kezdett.

-Mit találtál? – hajoltam hozzá közelebb. Akkor szokta ezt csinálni, ha valami újat talál. Nem válaszolt, csak tovább rajzolt, ha jól láttam egy csillagképet. Miután befejezte, le tette a papírt és ismét a könyvre fókuszált.

-Nincs kedved sétálni? – megrázta a fejét és lapozott. – Rendben, és mesélsz nekem arról amit lerajzoltál? – nem reagált. Felsóhajtottam, úgy tűnik túlságosan is jó könyvet vettem neki. Megcsörrent a telefonom, de a kijelző ismeretlen számot jelzett. Lenémítottam, majd visszacsúsztattam a zsebembe. Yuki hirtelen felpattant és leszaladt a hídról. Követtem őt.

-Mit csinálsz?

-Az ég! – mutatott fel, majd elkezdte az udvaron lévő kis köveket a járdára rakni szépen, gondosan.

-Ez lenne itt a sarkcsillag? – mutattam rá az egyik kőre.

-A Vénusz. – felelte és tovább rakosgatta a fehér kavicsokat. – Ez itt a Nap, ez pedig a Mars. – magyarázott. – Ez a Messier 7, ez itt pedig a Messier 78.

-Ez itt a Nyilas, ugye? – mutattam rá a csillagképre. Bólintott. Mire észbe kaptam, már az egész járda csillagokkal volt tele. Az égbolt kicsinyített, pontos mása. – És akkor ez itt az Orion. – nem felelt, elő vett egy krétát és rajzolni kezdett. Apró pontokat, a kavicsok közzé. – És ezek mik? Kisebb csillagok? – bólintott. – Mesélsz nekem róluk? – megrázta a fejét. Felsóhajtottam. – Sejtettem.

-Lenne egy perce? – lépett oda hozzám Mira.

-Persze. – emelkedtem fel és a nőre mosolyogtam. – Tudom mit akar mondani és nagyon sajnálom hogy erre kérem, de nem tudna még egy kis haladékot adni?

-Már a múlt hónapi tandíjjal is el van maradva és a főnök egyre türelmetlenebb. Sok gyermek van várólistán.

-Tudom és sajnálom. – hajoltam meg előtte. – Ígérem hónap végére megszerzem a pénzt, szereztem munkát, egész jól fizet és feltettem internetre a TV-met is, már van rá egy vevő. Csak egy kis időre lenne még szükségem...