Jókor Rossz Helyen [BTS - Jungkook]

XXXV. fejezet

Hana

Nem tudom, hogy mennyire volt jóötlet a részemről, hogy végül elhoztam magammal JK-t, de abban reménykedtem, hogy ezzel legalább eltudom terelni a figyelmét. Yuki általában figyelmen kívül hagyja az embereket, amíg ők nem foglalkoznak vele, de ezt JK-nek is elmondtam. És még is izgulok. Hiába nyugodt legtöbbször, nem egyszer borult már ki idegenek miatt.

-Ha még sem szeretnéd, nem muszáj. Nem akartam erőltetni. Megvárlak kint, ha úgy jobb. – megráztam a fejem.

-Nem arról van szó, csak na... nem nagyon hozok ide senkit, és mikor elsőnek Minji találkozott Yukival, Yuki nem reagált jól.

-Ez mit jelent?

-Ki borult valamin, olyan szinten, hogy végül be kellett nyugtatóznom. – rágtam a szám. Bár azóta sokat javult, de azóta még úgy sem találkozott új emberekkel. Amióta sikerült őt bejuttatnom ide, különleges bánásmódban részesül, ami pont hogy az általános, ismétlődő dolgokra épít, hogy kialakítsanak számára egy rutinos életmódot.

-Azzal, hogy itt vagyok ártok neki?

-Passz! – sóhajtottam fel. – De egyszer úgy is meg kell szoknia hogy ismeretlen arcok veszik körül, az orvos pedig engedélyezte a látogatásokat, szóval nem hiszem, hogy nagy gáz.

-De ha mégis...

-Mindegy! – intettem le. – Ha már egyszer rábeszéltél, ne most gondold meg magad. Hello Bora. – léptem oda a recepcióhoz.

-Hana! Szia! Hát ő? – biccentett JK felé aki épp a bámészkodással volt elfoglalva.

-Hoztam egy vendéget.

-Értem. Szeretnék kérni egy nevet és egy igazolványt.

-Oh! Persze! Máris! Ne haragudj! – fordult felénk hirtelen JK és kotorászni kezdett a zsebébe. – Tessék! – nyújtotta át a kért iratot. Bora ahogy elolvasta a nevet, JK-re kapta a fejét, és arcából ítélve fel is ismerte őt.

-Te a BTS egyik tagja vagy, ugye?

-Meglehet! – nevetett JK.

-A lányom nagy rajongótok.

-Titeket tényleg mindenki ismer? – forgattam a szemem, majd miután itt végre bejutottunk még Mari is ’megcsodálta’.

-Végre értem múltkor hogy jutottál be olyan könnyen.

-Hé! Te most azzal vádolsz, hogy visszaélek a hírnevemmel?

-Mert nem?

-Nem! Én csak azt mondtam, hogy ismerlek és közbe szépen mosolyogtam. Arról, hogy felismert, már nem én tehetek! – játszotta a sértődöttet.

-De ha kirúgták volna, arról te tehettél volna.

-Miért rúgták volna ki? – hervadt le az arcáról a mosoly. Úgy tűnik ebbe a kis apróságba eddig bele se gondolt.

-Mert beengedett egy illetéktelent. Ha jelentettem volna az esetet, azonnal kirúgják.

-Mi? Én ezt nem tudtam! Eszembe se jutott... néha annyira hülye tudok lenni. – tördelte a kezét.

-Ebben legalább egyet értünk, de már szerencsére nem számít.

-De igen. Számít. Lehet nem most, de amúgy nagyon is sokat számít. Néha elfelejtem, hogy mennyit is számíthat csak a nevem. Akaratomon kívül is árthatok vele másnak, elég csak nem figyelnem.

-Ez nem jelenti azt, hogy ártasz is vele. Ráadásul ugyan annyi jót is hozhatsz a világba. Attól függ, hogyan használod.

-Néha fárasztó híresnek lenni.