Jókor Rossz Helyen [BTS - Jungkook]

XXVI. fejezet

Hana

Elég nagy ostobaság volt tőlem átaludni a fél napot, mert most hiába múlt el hajnali fél egy, én még mindig nem tudtam elaludni. Megfordult a fejemben, hogy bekapcsoljam legalább a TV-t, de végül a plafon bámulásánál maradtam.

Jin írt. Elintézte nekem, hogy ugyan azok a feltételek mellett vissza vegyenek, és mint kiderült, nem is kellett sokat győzködnie azt a pápaszemes majmot. Jungkook még nem is tudta, hogy újra a főnökömmé vált. Holnap majd rájön.

Miközben az élet nagy dolgain agyaltam, meghallottam az egyik oldalamról egy elég halk neszezést. Fejemet a hang irányába fordítottam és feltűnt egy emberi körvonal. Nem volt valami világos, de azt még könnyedén ki tudtam venni, hogy egy párnát szorongatva áll és engem figyel. Nem kellett hozzá nagy ész, hogy kitaláljam kihez tartozik a körvonal.

-Mit szeretnél? – vezettem vissza tekintetem a plafonra.

-Én... nem tudtam, hogy még ébren vagy. – válaszolt halkan, bár nem a feltett kérdésre.

-Hát, most már tudod. Szóval? Van valami baj? – fordítottam felé ismét a fejem.

-Öhmm - lépkedett egyik lábáról a másikra. – Csak rosszat álmodtam... és meg akartam nézni, hogy itt vagy e még. – nyomta arcát párnájába. Felsóhajtottam és beljebb másztam a kanapén.

-Ha akarsz, aludhatsz itt... – már úgy is tökmindegy. Fene essen belé. Mire bármi mást is mondhattam volna, éreztem ahogy besüpped az ágy mellettem, és ha még ez nem lett volna elég fura a számomra, JK még a kezemet is lenyúlta, és magához húzva átkarolta végtagom.

-A dormban is gyakran alszom így. Jimin az elején nem szerette, mikor bemásztam mellé, de utána hozzá szokott. – elmosolyodtam, és hallottam a hangján, hogy ő is mosolyog.

-Miért érzem úgy, hogy te most kihasználsz engem.

-Bocsi... – és még csak nem is tagadja. Ez eszméletlen. – Nem szeretek egyedül aludni. Valahogy nem tudok hozzászokni. A bátyámmal mindig közös szobánk volt, aztán mikor gyakornok voltam, se egyedül voltam egy szobába... aztán ott voltak a fiúk a dormban.

-Szóval úgy döntöttél, hogy kapsz a lehetőségen...

-Olyasmi... – araszolt hozzám közelebb.

-Ne hidd, hogy nem vettem észre! – ráncoltam homlokom.

-Mit?

-Lelökjelek?

-Csak még egy picit! – ajkamba haraptam, mert hiába próbáltam lazán kezelni, igen is zavart a közelsége.

-Bocs. – engedett hirtelen el. – Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Vissza megyek a szobámba.

-Várj! – fogtam meg a kezét, mielőtt felállt volna. – Nem baj ha itt vagy... csak adj egy kis időt, míg megszokom. Ez az egész nekem... nagyon fura. És nagyon új...

-Úgy beszélsz mint egy szűz lány, az első előtt. – nevetett fel és vissza feküdt mellém, de most távolabb maradt tőlem.

-Valójában nem voltam ennyire zavarban az első előtt. – nevettem fel kissé fojtottan.

-Az hogy lehet? Azért az mégis csak más... – el telt némi idő, mire végül válaszoltam neki.

-Valóban... az csak szex. – mondtam halkan. - Semmi több. Amikor vége, én haza megyek. – egy pillanatra elhallgattam, majd folytattam. - Nem tudom a férfi nevét, korát, semmit se róla... – egy pár másodpercre ismét megakadtam. - de most... téged ismerlek. Nem csak egy ismeretlen vagy az egyik kocsmából, és hiába küzdök ez ellen, óhatatlanul közelebb kerülök hozzád... hozzátok. És ez valamiért megijeszt. – semmi válasz. – JK! – böktem meg a fiút, de egyenletes szuszogásán kívül, nem hallatszott semmi. – Hogy te egy mekkora... tényleg képes voltál elaludni? – hitetlenkedtem. – Hát ez nem igaz... még egy ilyen figurát.