Jókor Rossz Helyen [BTS - Jungkook]

XLIV. fejezet

Hana

Yoongi mellettem sétált, de nem mert mondani semmit. Tudtam, hogy minden szót értett a beszélgetésből, de nem kérdezett semmit. Láttam a szemében, hogy össze van zavarodva. Semmit sem értett az egészből.

Ő akart velem jönni, most vessen magára.

Kaito is szótlan volt. Ahelyett, hogy kérdezősködött volna, szó nélkül teljesítette a kérésem. Ugyan olyan zavart volt, mint Yoongi. Mondjuk úgy, hogy nem lepődök meg rajta. Egészen eddig halottnak hitt.

És ma lehet ténylegesen az is leszek.

-Ha nem élem túl ezt a napot, - súgtam oda halkan Yoonginak. - Kérlek viseljétek gondját az öcsémnek.

-Mi ez az egész, Hana?

-Hamarosan megérted. - felsóhajtottam és kihúztam magam a széles faajtó előtt. Innen nincs visszaút. Már nem hátrálhatok ki. Kopogás nélkül lenyomtam a súlyos kilincset, és besétáltam az irodába. Az első amivel szembe kerültem, az apám szúrós és jéghideg pillantása volt.

-Mintha azt mondtam volna, hogy ne zavarjatok, Kaito! - nézett rá gyilkosan a mellettem álló férfira.

-Nem az ő hibája volt. - szegtem fel az állam. - Én akartalak látni.

-Téged ismerlek! - mért végig gyanakvóan. - Találkoztunk már... Szöulban.

-Igen, ez igaz... bár nem csak ott. De ne aggódj, - legyintettem. - nem vetem a szemedre amiért nem ismersz fel. Gyerekként alig láttál engem. Mindig lekötött a munka. - láttam ahogy kiszalad az arcából a vér és a fejében átfut a gondolat, ki is állhat előtte. - Hiányoztam? Apa... - villantottam ki fogam fehérjét.

-Nem... az teljesen kizárt! Te... ő...

-Meghaltam? Hát igen... úgy tűnik mégsem. Az embered rossz munkát végzett. Nem volt szíve megölni az unokahúgát... kár hogy neked ez nem okozott volna problémát. - vigyorogtam töretlenül.

-Nem... én nem! Ez lehetetlen! Tényleg te...

-Megkönnyítem a dolgod apám... - ismét félre híztam a pólóm és láttam, hogy minden kétség elpárolog a szeméből. Csak az őszinte döbbenet és értetlenség maradt. - Meglepődtél?

-Yume... - elakadt a szava.

-Látom legalább a nevemre emlékszel.

-Hogyan...?

-Ez egy hosszú történet, amire most nincs időm!

-Én... én sajnálom! Én nem tudtam...

-Nem érdekel! Nem a bocsánatodért vagyok itt. Ha annyira sajnálod, tedd jóvá! Utána azt csinálsz velem amit akarsz, de mentsd meg őt. Mentsd meg JK-t. - közelebb léptem hozzá. - Kérlek! - összeszorítottam a fogam és fejet hajtottam előtte. - Utána ha akarsz, befejezheted amit elkezdtél. Megölhetsz, nem fogok ellenállni, ígérem, de mentsd meg őt! A rendőrség egy rakás szerencsétlenség, nem tudnak segíteni! Talán nem is akarnak... ezért jöttem ide! Könyörgök neked! - letérdeltem elé és az íróasztalára hajtottam a fejem. - Ha valaha is szerettél engem, tedd meg ezt értem. Utána ígérem nem menekülök el. Te rendelkezhetsz felettem. Nem fogok ellenállni!

-Arról a videóról van szó, igaz? - szólalt meg rekedtesen és kifejezéstelenül. Nagyot dobbant a szívem. Segít! Segíteni fog!

-Igen! - emeltem rá újra a tekintetem.

-Mit akarsz, mit tegyek?

-Bármit! Találd meg őt! Kérlek!

-Tudni akarom a részleteket. Hol tűnt el és mikor. Kelleni fognak a biztonságifelvételek. A rendőrség mit tud? Hol lett bejelentve az eltűnés? Kik nyomoznak az ügyben?