Jókor Rossz Helyen [BTS - Jungkook]

XX. fejezet

Úgy döntöttem, győzött a B:)

Hana

Az egész napom egy mérhetetlen nagy káosz volt és másra se vágytam, csak arra, hogy végre láthassam Yukit. Magamhoz akartam ölelni őt és megvédeni a világ elől. Apám elől. És talán magam elől is.

Kár, hogy a legkisebb érintést is utálja.

Az elmúlt 12 év során egyszer ölelt meg, amit azóta se tudtam megérteni, miért.

Bár csak többször lett volna ilyen.

Kinyitottam a szekrény ajtót, hogy összeszedjem azt a pár dolgot, amit kivételesen magammal hoztam, de amint kitártam az ajtót, egy rózsaszín papír esett le elém a földre.

Ezt biztos, hogy nem én hagytam itt.

Felvéve a földről, forgatni kezdtem a borítékot, de nem volt rajta feladó. Ötletem sem volt, mi lehetett ez az egész, de valamelyik fiúra tippeltem volna. A színből kiindulva az első számú gyanúsítottak között Jin szerepelt.

Kinyitottam a borítékot, és ahogy megláttam a tartalmát, rá kellett jönnöm, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Valaki bekopogott, én pedig enyhén szólva is megijedtem.

-Szia! Ne haragudj, nem akartam... az mi nálad?

-Semmi! – rejtettem el sietve hátam mögé kezeimet. Nem akartam, hogy JK is lássa, szinte biztos, hogy kiakadt volna. – Miért vagy itt? – tereltem el a témát.

-Csak bocsánatot akartam kérni... megint.

-Figyelj! Nem kell! Mondtam, hogy nincs baj! Ha csak ennyi megtennéd, hogy magamra hagysz? Sietek!

-Ne haragudj, hogy zavartalak... – szegte le a fejét és kiment. Tudom, hogy nem voltam vele fair, de az ő érdekében voltam bunkó. Még csak azt se tudom, hogy pontosan mi van a borítékban, és ha tovább marad biztos szemet szúrt volna neki, mit rejtegetek. Becsuktam az ajtót, és hogy véletlen se tudjon vissza jönni, leültem az ajtó elé. Elővettem a borítékot és kiszedtem belőle a fotót és a levelet. A fényképen én voltam egy célkereszttel a fejemen, a lakásom előtt. Nem mondanám, hogy meglepődtem, sejtettem, hogy én is hamar rákerülök a céltáblájára, elvégre egy jó párszor már bele köptem a levesébe.

’A nyulat a kopó sem védheti meg, mert a farkas széttépi a kutyát, majd elkapja a nyulat is.

Ha nem akarod így végezni, jobb ha elszaladsz, kutyuska!’

Állt a papíron, a mellette lévő képen pedig, egy kitépett torkú kutya volt fellógatva.

Más nem volt a borítékba, így miután meglátogattam Yukit, a kis fenyegetést én magam vittem el Hyunsunnak. Ennél azért több kell, hogy megijesszen. Elég gyenge próbálkozás volt a részéről.

Az őrsön minimum egy fél órám ment el csak arra, hogy meggyőzzem a recepciós fánkzabálót, hogy én ismerem Hyunsun nyomozót, és hogy ugyan engedjen már be, mert fontos.

Hát nem volt nagy sikerem.

Végül Hyunsun kis nyomozótársa volt az aki felismert, és felajánlotta, hogy felkísér Hyunsunhoz.

-Köszönöm! – hajoltam meg előtte, őszinte hálával. – Legközelebb azért legalább felszólhatna a nyomozó úrnak! – torkoltam le a fánkpofájút.

-Ha lehet, ne ölje meg! – mosolygott a kamuzsaru. Pont annyira lehetett tapasztalt nyomozó, mint amennyire én vagyok hivatásos testőr.

-Hyunsun nyomozó, valószínűleg bent van az irodájában. – magyarázta, miközben beszálltunk a liftbe. – Megtudhatom miért keresi?