Jókor Rossz Helyen [BTS - Jungkook]

XXIII. fejezet

Hana

A lendülettől, muszáj voltam egyet hátra lépni, hogy ne essek hanyatt. Fel se fogtam mi történt. Még mindig ziháltam a sok futkosás miatt, erre ő meg csak szimplán sokat ivott...

-Ha tudtam volna, hogy részeg vagy, nem rohanok ennyire... – ütögettem meg tétován hátát. - Én komolyan aggódtam... - kijelentésemre, még jobban elsírta magát és olyan szorosan ölelte át nyakam, hogy azt hittem, megfulladok. – Mi a baj? – tettem rá másik kezem finoman fejére.

-Eltévedtem... – szipogott. – Volt pár ARMY én elfutottam, aztán eltévedtem és még a telefonom is elromlott és hiányoznak a többiek, meg hideg is van... éhes vagyok és fázok...

-Jézus... – mint egy 5 éves.

-Hiányzik anya is! – tört ki megint belőle a sírás.

-Jól van, minden rendben. – sóhajtottam fel és vigasztalóan simogatni kezdtem hátát. – Anyukáddal nem szolgálhatok, de haza vinni haza vihetlek.

-Nem! – szorított rá hirtelen nyakamra. Ez mindig ilyen erős volt? – Nem akarok haza menni!

-Hát pedig muszáj lesz... itt nem maradhatsz.

-De! – lökött el magától és leült a padra.

-JK...

-Nem vagyok itt! – csapta el a fejét. Mi van? Az előbb nem azért sírt, mert haza akart menni? Felsóhajtottam és jobb ötlet híján letérdeltem elé.

-Ha nem akarsz haza menni, mit szeretnél csinálni?

-Vigyél el megint magadhoz! – nézett rám boci szemeivel. Istenem, miért ilyen aranyos. Mint egy ázott kiskutya.

-Magamhoz?!

-Igen! Amikor nálad voltam, tudtam aludni.

-Azon a kényelmetlen kanapén? A te ágyad nem kényelmesebb?

-De... – fordította el újra a fejét.

-Na látod. Jobb helyen vagy te a saját otthonodban.

-De nem! – nézett újra rám, majd ismét azt vettem észre, hogy elsírta magát. – Nem akarok haza menni! Ne vigyél haza!

-Oké! Csak nyugi! – adtam meg magam. – Nem vagy te kisfiú. Ha elmondod miért akarsz hozzám jönni, eljöhetsz velem.

-Tényleg? – törölte meg szemeit.

-Tényleg. Szóval? Kérek egy jó okot, hogy miért akarsz a kényelmetlen kanapémon aludni.

-Mert ott tudok... amikor ott aludtam, nem volt rémálmom. Nem akarok egy újabb rémálmot... nálad akarok aludni! Nem akarok haza menni. Kérlek ne vigyél haza!

-El jöhetsz hozzám, csak ne sírj! – fogtam kezeim közé arcát. – Jó? Ha abba hagyod a sírást, aludhatsz nálam.

-Jó! – szorította össze ajkát és megpróbált nem sírni. Nem volt szívem nem azt tenni amire kért. Egy ilyen jelenet után még a legszívtelenebb ember is megsajnálta volna.

-Na! Mindjárt jobb. – borzoltam össze haját.

-Szeretlek! – ugrott a nyakamba, de most nem bírtam megtartani magam és hanyatt estem. Atyaisten! Egyszer a hangulatingadozásaival fog sírba tenni.

-El engedsz? – ütögettem meg a hátát. Megrázta a fejét.

-Nem akarom. Finom az illatod.

-Eressz el! – löktem le magamról zavartan. Azért ami sok, az sok! – Nem messze álltam meg a motorral, ha velem akarsz jönni igyekezz, mert nekem még vissza kell mennem dolgozni is. – hadartam és sietve megindultam a motorom felé, de mikor feltűnt, hogy JK csak néz engem, vissza mentem érte és csuklójánál fogva magam után kezdtem húzni. Szerencsére nem ellenkezett és készségesen tette amit mondtam neki, bár alig akarta elengedni a derekam, mikor megérkeztünk.