Jókor Rossz Helyen [BTS - Jungkook]

XXII. fejezet

Jungkook

Ismét egyedül voltam. Nem volt körülöttem senki, csak a sötétség. A narancssárga fény, bevilágította az utcát, de nem láttam a kopogó hang tulajdonosát. Futottam, de a hang csak egyre közelebb ért és egyre sötétebb lett körülöttem. Befordultam az egyik utcán, ahol csak még sötétebb volt minden. Kimerült voltam, de futnom kellett, mert a hang egyre közelebb ért hozzám.

Aztán hirtelen nem volt hová futnom.

Egy hatalmas fal állt előttem. Pánikba estem.

Tudtam, hogy ennyi volt. Elkapott.

Megfordultam és ekkor minden erő elhagyott.

-Hana... – ejtettem ki a nevét elhaló hangon, mire a gyomromba döfte a kést.

-Sose voltál egy éles eszű, nyuszkia...

Majd lezuhantam.

A hátamba hasító éles fájdalomra keltem, de képtelen voltam megmozdulni. A torkomon akadt a levegő, ami iszonyatosan szorított a mellkasamban. Csak akkor tört ki belőlem az oxigén, mikor rájöttem, hogy ismét csak egy rémálom volt.

Köhögni kezdtem és lihegve kapkodtam a levegőt, amit eddig elzártam magamtól. Fájt mindenem és egész testemben remegtem, de legalább már kaptam levegőt. Sírni akartam, de még ahhoz sem volt erőm. Úgy éreztem, mintha valami belülről fojtogatna.

-Valaki... – hagyta el a szám egy a némaságban elhaló könyörgés, majd eleredtek a könnyeim. Mégis miért nincs itt senki? Nem akarok egyedül lenni! – Valaki... kérlek... – csakhogy nem jött senki. Egyedül voltam a sötétben. Összegömbölyödtem és csak vártam a hajnalt.

Hosszú órák teltek el, mire végre a nap első sugarai besütöttek a szobámba. Össze gyűjtöttem magamban annyi erőt, hogy kimenjek a konyhába és csináljak magamnak egy kávét.

Mostanában mindig ez van, és amióta Hana elment csak még rosszabb. Fáradt voltam, nagyon fáradt, de nem hagyhattam, hogy az álmosság legyőzzön. Délután táncpróba, a fiúk pedig nem sokálra itt lesznek értem. A konyhapulton lévő borítékra meredtem. Egyszer muszáj lesz elvinnem a nyomozónak, ma pedig először úgy is oda megyek.

Amióta múlt héten lehajítottam a pultra, azóta meg se fogtam. Legszívesebben elégettem volna, de ez is bizonyíték... akár Hana ellen.

Miután felöltöztem, össze hajtottam a levelet és zsebre vágtam. Nem akartam ennél jobban foglalkozni vele, csak megakartam tőle szabadulni. Mire le értem, Jinék már ott voltak a parkolóba, én pedig csak csendben beültem az egyik szélső helyre és az ablaknak dőlve hallgattam a többiek bohóckodását.

Elaludtam, de ez elég nagy hiba volt tőlem, mert arra keltem, hogy egy rakat hidegvíz zúdul az arcomra.

-Taehyung! – pattantam fel azonnal és a bűnös után akartam szaladni, de az rám csukta az ajtót és bezárta rám a kocsit. – Hé! – kezdtem el dörömbölni az ablakon, hogy engedjenek ki. Ezt nem hiszem el. Taehyung elindult a bejárat felé, a kulccsal a kezében, a többiek pedig követték őt.

-Eszem megáll! – vergődtem át az üléseken és nagy nehezen kinyitottam bentről az ajtót. Csak vigyázzon, nehogy elkapjam. Ezt még tuti hogy vissza kapja. A fiúk után siettem, de Jin kizavart, hogy zárjam be a kocsit, így én csak utána csatlakoztam hozzájuk. A többiek már bent voltak Hyunsun nyomozó irodájában mikor oda értem. Bekopogtam, majd illedelmesen köszöntem, oda sétáltam a többiekhez, és leültem én is.

-És végre az is itt van akivel a leginkább akarok beszélni. – ráncolta a szemét Hyunsun.

-Van esetleg valami új fejlemény az üggyel kapcsolatban? – birizgáltam meg az orrom idegesen.