Az őrületbe kergettél II. | Part II. COMPLETED ✅

18.rész - meghalnék érted / Kat

Szólni se tudtam semmit, álltam és bámultam.
Hogyan lehet valami ennyire gyönyörű?
– Tetszik Virágom? – kérdezi értetlenkedve.

A világ legszebb menyasszonyi ruhája tárult elém.
Nem is értem, miért az enyém tetszett.
Az szolid volt, és elegáns.

Ez... ez meg olyan volt, mint én.
Mint mi.
Mellrésze bevágott volt, egészem a hasam közepéig be volt metszve, közte testszínű hálós anyag, amit nem lehetett észrevenni. Ujjai hosszúak voltak, az alja tüll anyagú volt, a világ legnagyobb abroncsával. Simán elfért volt alatta valaki. Hátát fűzők keresztezték.

Azonnal odasiettem a ruhához, levettem és magamhoz öleltem.
– Ugye felpróbálhatom? Vagy ezt is levágod utána rólam? – néztem rá szomorúan.

– Menj csak. – mosolygott kedvesen és intett a fejével a szoba felé.

Magamra csuktam az ajtót, és óvatosan megpróbáltam felvenni a ruhát, ugyanis hiába az izgatottság, sajgott mindenem. Néhol észrevettem zúzódásaimat, egyből odakaptam a kezem a sérülésre, mire bejött Reece.
Csak félig volt rajtam a ruha.

Megállt mögöttem pont, ahogy nemrég a mi lakásunban, és akaratlanul is két kezem mellkasom előtt összekulcsoltam. Nem akartam, hogy bántsa ezt is.

– Ne aggódj. Sem téged, sem a ruhádat nem bántom. Nézd! – majd felém tartotta mindkét kezét, bizonyítva hogy nincsen benne semmi.

Reflexszerűen elengedem a karomat, és magam mellé helyezem.
– Ezek felületi sérülések, és figyeltem arra, hogy ne okozzanak gondot. – megsimította a területeket, és folytatta. – Én mondtam, hogy az a ruha nem áll jól. Ez vagy te. Nem egy kis szolid kislány, akivel úgy bánnak, mint egy magányos aranyhallal. Nem, az egyszerű volt és gúnyt űzött belőled. És ezért ragadtam fegyvert rád. Nem azért, mert megakartalak volna ölni. Fogalmam sincsen, hogy honnan jutott eszedbe egyáltalán.

– Ijesztő voltál. Féltem tőled. – lapos szemmel bámultam a tükörből.

– Helyes. Ez is volt a célom. Mielőtt valaki beköti a fejed végleg tudnod kellett, milyen érzés igazán félni. Rengeteg érzelem létezik a világon, amiket naponta tapasztalhatunk.
Létezik szerelem.
Szeretet.
Öröm.
Bánat.
Undor.
Bizalom.
Félelem.
Ezek az alapvető érzések. Most mondj ezek közül akár egyet, amit nem én tanítottam neked meg.
– még mindig csak a tükörből nézett rám.

– Képes voltál megvágni, hogy féljek tőled? –Húztam fel a szemöldökömet a magasba.

– Igen. Hiszen ezeknek az érzelmeknek az interakciói mutatják meg, hogy kik vagyunk. Milyen érzés volt félni, undorodni, és fájdalmat érezni? – mostmár simogatja a karomat.

– Nem tudom. Impulzív.

– És milyen örülni és biztonságba lenni?

– Átlagos. – válaszolok, miközben kezdek rájönni, hogy ez az egész mire kellett.

– Ez az. Most értetted végre meg. Te más vagy. Nem az átlag emberekhez tartozol. Belekóstoltál a másik oldalba, és ne mond, hogy nem figyelmeztettelek. Csak ez fog kelleni. A félelem élteti azt a kurva tüzet, ami miatt sírdogáltál az előbb.

Hátrébb áll mögülem, és megcsodál.

– Azt akarom, hogy ezt viseld. Ezt én láttam először. És menj férjhez annak a tudatában, hogy én vettem neked ezt a ruhát. Jusson eszedbe, hogy késsel vágtam szét azt a ruhát, amit te választottál. És jusson eszedbe, hogy ha bárki hozzáér ahhoz, ami az enyém, azt ugyan úgy fogom szabdalni, mint a ruhádat . – ismét közelebb jött hozzám, és lesegítette az új ruhát rólam. Gondosan elraktam, és visszahelyeztem a szekrénybe.
Segített felöltözni, adott egy pólót, amikor megcsörrent a telefonja.

– Csá haver! Persze beengedlek máris. – bontotta a vonalat.

– Mi? Hülye vagy? Leakarsz buktatni bazdmeg? – éretlenkedtem, kivörösödtem, és készültem elájulni annyira dobogott a szívem.

– Még egy érzelem. A szorongás. Üdvözöllek a világomban Virágom. – megpuszilt, mire én ellöktem magamtól.

– Tényleg ennyire amatőrnek hiszel? Nem emlékszel, hogy azt mondtam, hogy hozzám jöttél mert rosszul lettél? Eszednél legyél. És most feküdj az ágyba, és tettes alvást. Én beengedem.

Hallom ahogy nyílik a bejárati ajtó és szinte egymás nyakába ugranak.
"Férfiak", forgatom meg a szemeimet.

– Kérsz egy sört? – kérdezi Reece.

– Persze haver, írtó nagy szopás volt a kórházba. – sóhajtozik Chris.

– Itt is. – válaszolja nevetve Reece.

Hát ez tényleg hülye.

– Tényleg mi történt? Nem mondtál semmit. Ivott? – érdeklődik Chris, amikor eszébe jut miért is jött ide.

– Aha, elég sokat. Nagyon elázott. Alig tudtam összekaparni a földről. Ágyba dugtam, mielőtt kárt tesz magában. – szabadkozik Reece.

A kurva anyád, hogy kétértelmű vagy komolyan.

– Köszönöm, hogy vigyáztál rá. Sok a stressz az életében. Nagyon nagy a nyomás az esküvő miatt, és az egyetemre is panaszkodik, hogy a tanárja egy igazi faszkalap.

Hupsz, megint elszólta Chris magát. Tök hülye, de ilyenkor megmosolyogtat.
– Valóban? Mesélnél róla? Hátha ismerem. – nevetett Reece.

– Majd máskor elmesélek mindent, most hazaviszem Katet.

– Oké, bent alszik. – hazudta Reece.

...

– Kat ébresztő. Haza kell mennünk. – rázogatott Chris.

– Ébren vagyok, csak ne rázogass, mert lehánylak. Szétszakad a fejem baszki. – csináltam úgy, mint aki most kelt.

Reece nekitámaszkodott hálószobája ajtajának és élvezte a műsort. Halkan kacagott.
Chris kitakart, és meghátrált, amikor meglátta rajtam Reece pólóját.

– Hát ez? Fordult gyanakvóan Reece felé Chris.
– ugyan már haver. Szórakozol? Gondolod beengedném ezt az ágyamba nyakig hányásosan? Viccelsz ugye? – nézett Reece semmit mondóan.

Szemétláda. Gyönyörű szóhasználat.

Tettem a részeget, mintha valami színésznő lennék, és válaszoltam:
– Nem egy tárgy vagyok te köcsög. – elnyújtottan és lassan beszéltem, mint aki még a pia hatása alatt van, mire Reece istenesen felnevetett. Olyan jóízűen, hogy alig bírtam visszatartani én is a nevetésemet.

– Aha. Gondolom. – nevetett tovább.

– Jólvan menjünk, mielőtt egymás torkának esnétek . – vonszolgatott az ajtó elé Chris.

Mi még vetettünk egy sokatmondó pillantást egymásra, és bezárult mögöttünk az ajtó.
Oké ez nagyon vicces volt.

...

– Le kell feküdnöm, sok volt ez a mai nap. – már félig az ágyból hulla fáradtan mondtam Chrisnek.

– Ehiszem. És sajnálom, hogy nem figyeltem rád, hogy ennyire le vagy terhelve. – simogatta meg a fejem Chris.
Ne már. Miért kell ilyen udvariasnak és kedvesnek lennie? Ez annyira megnehezíti a dolgomat.

Egyből elaludtam, és most végre ilyen kellemes fáradság volt rajtam.
De az ördög ott suttogott a fülem mögött....