Az őrületbe kergettél II. | Part II. COMPLETED ✅

1.rész - ne zaklasd a múltat / Kat

A háborgó szívet békén kell hagyni. Ilyenkor képes úgy viselkedni, mint egy hajó, ami hánykódik a tengeren egyedül vihar idejében. Labilis, kiszámíthatatlan és veszélyes.

9 évvel később....

Ismét egy szar napra ébredtünk.
Utálom a születésnapomat. Pontosabban 9 éve utálom.
A vőlegényemmel Chrissel azt tervezük, hogy elmegyünk vacsorázni. Nem igazán érti, hogy hogyan nem lehet szeretni az embernek a saját szülinapját.

Hát így.

Napra és majdnem percre pontosan 9 évvel ezelőtt fordult meg az életem a lehető legrosszabb irányba. Még visszagondolni is szörnyű.

Az év többi napján nem is szoktam ezen agyalni, de ilyenkor mintha millió kést szúrnának a mára már teljesen kihűlt szívembe.

Ugyanis 9 éve, amikor az autóban csókolóztam Reece-vel megrántott egy kéz, és kihúzott az autóból.
Linda volt az.

Reece valószínűleg tudta, hogy felénk közeledik, ugyanis annyira érzelmesen csókolt, mintha tudta volna, hogy ez lesz az utolsó.

Utána gyorsan pörögtek az események.
Linda megfenyegetett, hogy mindent elmond, amit csak tud az iskolában és így is lett.

Engem és Reece-t kicsaptak az iskolából, és csak azért nem csuktak le minket, mert megfogadtuk, hogy mindketten másik államba költözünk, és többé nem találkozunk.

Életem legnehezbb időszaka volt ez.
Mindenki ellenem fordult.
Adival teljesen megszakadt a kapcsolatunk, az osztálytársaim egy ideig a közösségi médián még zaklattak, aztán eltűntek.

Reece többé nem keresett. Hogy mi történt velük?

Nem tudom. Nem gondolok rá.
A szüleim próbáltak megértőek lenni és támogatni, hisz ők tényleg őszinte szerelemből házasodtak, nem úgy mint Reece Peterson.

Szegényekkel jól kibasztam. Végre megállapodtak egy jó munkahelyen, és nem akartak változtatni, de erre jöttem én.
Ráadásul most a lehető legmesszebb mentünk, egészen Floridáig utaztunk. Volna.

Ez az év volt a legsötétebb időszak. Éppen tartottak hazafelé, és pakoltam volna össze a költözésre, amikor megszólalt a telefonom.
Autóbalesetet szenvedtek, és mindketten életüket veszítették.

Semmim sem maradt én senkim.
A legszörnyűbb dolog volt őket ilyen fiatalon eltemetni. Nem volt már olyan érzelem, ami ne halt volna ki belőlem.

A kórházba amikor mentem beazonosítani őket, akkor ismertem meg Christ.

Egy ideig teljesen természetes, hogy nem is akartam másra gondolni, és a gyász időszakában emberek közé is csak annyiszor mentem, amennyiszer muszáj volt. Undorodtam mindenkitől.

A szüleim halála után 1 évvel Chris felkeresett. Épp eltelt annyi idő, hogy nyissak más felé, és befejezzem a seb nyalogatásomat.

Chris nagyon kitartó és udvarias volt. Nem követelőzött, nem akart mindent minden áron, nem parancsolt nekem, és támogatott. Akkor erre volt szükségem.

Ahogy telt múlt az idő Chrissel egész jól egymásra hangolódtunk. Nem mondanám szerelemnek. Talán azt már sosem fogok érezni, és nem is akarok.
Elég volt egy lecke, hogy egy életre megtanuljam, senkibe ne bízzak.

Végül én Nevadában maradhattam, mivel értesítettek arról, hogy Reece elhagyta az országot. Megkönnyebbülést kellett volna éreznem, de nem így történt.

Elmondtam Chrisnek, hogy túl sok negatív érzelem van itt számomra, és nem szeretnék itt élni.
Megértette. Elfogadta. Ezt szerettem meg benne.
2 évre megismerkedésünk után elköltöztünk Kaliforniába.
Sokkal szebb, mint Nevada.

Dolgoztam egy pár helyen, bár Chris orvosi fizetése elég lett volna arra, hogy eltartson kettőnket, de nekem elegem volt a kiszolgáltatottság. Egy életre.

Új élet, új társ, új város, új külső. Hajamat befestettem sötét barnára, és vágattam is belőle. Sőt, még frufrum is lett. Egész jól állt.

Ami a munkámat illeti, egy ingatlanirodába találtam állást, mint ingatlanközvetítő.
Beszarás, sose hittem volna.

Na de vissza a jelentbe, tehát eltelt 9 év, és most itt vagyok. Viszonylag teljes élettel, mondhatni boldogan. Teljesen egész már nem leszek. Nem jelenthetem ki, hogy MINDEN rendben.

– Édesem, van egy igazán jó ajándékom számodra . – kacérkodott velem Chris, de hálistennek a lánykérésen már túlvoltunk, szóval annyira kínos nem lehet.

– Tudod, hogy nem kértem semmit. Ez is túlszárnyalja az elképzeléseimet... – kedvesen válaszoltam neki.

– Tudom, de ennek örülni fogsz! – mosolyogott rám Chris, majd átnyújtott egy oklevelet.

– Ez mi? – hőköltem hátra, ráncoltam homlokomat,majd izgatottan kinyitottam a levelet.

– Uramisten ezt nem hiszem el. Ez komoly??? – felálltam és Chris nyakába vetettem magam. – de hogyan? Mikor?

– Beadtam a jelentkezésedet egy pár egyetemre, annyit ecseteltél róla, hogy mekkora álmod ez, és legalább ezt szeretném neked teljesíteni – nézett rám elolvadva.

"Gratálunk Ön felvételt nyert a Kaloforniai Egyetem biokémiai mérnök ágazatra, [...]"

Tovább sem olvastam, annyira boldog voltam.
Ezt el sem hiszem. Mi jöhet még?

Mondjuk ezen tényleg elgondolkoztam. Valami szar mindig történik velem sok jó dolog után.
Most nem érdekelt semmi sem. Kiélveztem a pillanatot, hogy egyetemista lehetek, ettünk ittunk és beszélgettünk. Imádtam ezeket a perceket...