Az őrületbe kergettél II. | Part II. COMPLETED ✅

12.rész - tanúlság 🔞‼️‼️‼️‼️ / Kat

Amúgy már nem akartam játszani az elérhetetlent, csupán rájöttem, hogy ilyen vagyok. Szeretem, ha irányítanak, és ha kiszolgáltatott vagyok. Nincsenek bennem gátlások.
Persze ez csak Reece felé van, de ő kiérdemelte. Vagyis nem.
Nála ez természetes, magától értetődő.
Nem kell megjátszanom magam előtte, nem akarok megfelelni neki.

Neki akkor is tökéletes lennék, ha a világ ellenem menne.
Tudom, hogy bármilyen részem,és bármelyik mozzanatom megőrjíti őt. Hisz az sem érdekelte, hogy többször magam alá pisiltem. Még inkább ez felizgatta. Oly természetes neki az orgazmusom, mint embernek az evés.

Ahogy kivette a számból a bugyikat, ami kissé elöntötte a szívemet a melegség érzésével, - hogy ennyi éven át őrizte, mint valami amulettet - felköhögtem, hisz épp időben vette ki, mielőtt megfulladtam volna.

Néztem és ámuldoztam rajta. Próbált higgadt és kiegyensúlyozott maradni, de ahogy támaszkodott felettem láttam, hogy remeg a karja.

Ma nem akartam a préda lenni. Évek óta az vagyok.

Megakartam neki mutatni azt, hogy egyszerűen nem az vagyok, aki 9 éve. Chris nagyon átlagosan szexel. Kínosan átlagosan. Az én ötletem volt egyszer a vibrátor, ami nem mellesleg az elmúlt időszakban a legjobb barátom lett. Én ilyen zavarban még nem láttam férfit. Mintha nem látott volna még farkat. Pedig neki is volt és nem is olyan kicsi, nagyon jó szerszámmal volt megáldva. És ilyen hülyeségekkel elbassza. De ő is egy személyiség. Egy nagyon különleges személyiség, amit imádok kívül belül.

Mondanám, hogy szarul érzem magam, és másnap a tükörbe köpnék magamtól. De nem így van.

Reece száján szétkentem a vért, ami az ő harapásából származott. Megint megakart jelölni. Vérrel.

Rohadtul beindított.
Szándékosan akartam kihozni belőle az állatot. Sosem láttam még őt ilyen eksztázisban, mint aki drog hatása alatt állt, annyira ki voltak tágulva a pupillái, és olyan haragosan nézett rám, úgy vette a levegőt, mintha mázsás súly lenne a mellkasán. Szerintem annyi minden járhatott a fejében, annyi mindent akart bepótolni, hogy azt se tudta mit kéne csinálni. Én meg kedvesen segítettem neki.

Ki voltam feszítve mindenhol, teljesen uralkodó helyzetben kerültem, birtokolta mindenemet, de amikor elkezdett fojtogatni és egyre erősebben csinálta, akkor elértem a tetőpontot. Olyan erőre tettem szert, amiről eddig nem is tudtam, hogy van. Az utolsó csepp a pohárban a vér íze volt.

Megfeszítettem karjaimat és egy hirtelen mozdulattal rántottam egyet azokon magam felé, így a kötél leszakadt a csuklómról. Eléggé megszorította a csuklómat, de szerencsére abszolút nem vágta meg.
Reece mosolygott.

Belekapaszkodtam a hátába, mintha csak egy mentőöv lenne, és belemartam körmeimet. Úgy istenesen.

Reece akkorát sóhajtott, amekkorát még azelőtt soha. Annyira gyönyörű hangja van.
Hátra vetette a fejét, és kapva az alkalmon megcsókoltam a nyakát, gyengéden nyalogattam izzadt felületét és megszívtam. Jó sokáig, hogy minél hosszabb ideig ott legyen a nyomom rajta.

Hirtelen helyzetet váltottunk és azon kaptam magam, hogy rajta ülök.
Úgy beleültem volna a farkába. De várjunk csak. Miért is ne?
Beléhelyeztem magam, és tempósan ugrándoztam rajta fel és le. Ő a derekamba kapaszkodott, és egyre erősebben kezdett el markolni.

– Ne aggódjon tanár úr. Nem hagyom, hogy befejezze amit akar. – leszálltam róla, csak úgy kicuppantam belőle, és a feje fölé tornyosultam.

– Nyalj ki. Ahol csak érsz. – sejtettem, hogy nem akart válaszolni, de ha akart volna is megelőztem, mert hirtelen a puncimat a szájához nyomtam kényszerítve arra, hogy nyaljon.

Istenem, milyen jól csinálta. Megtudtam volna fojtani a puncimmal. Lovagoltam a száját, miközben elölről a csiklómat ingereltem.
– Készen áll tanár úr? – válaszul beleharapott a puncimba, és ezzel párhuzamosan elöntött a meleg és ismét elélveztem. Egyenesen a szájába.

Nem tudom milyen hangokat adhatott ki, nem tudtam beazonosítani, de zene volt füleimnek.
Ez már a sokadik volt ma, és minden porcikám remegett. Kimerítő volt.
Jó azért nem panaszkodom.

A következő pillanatban ismét az ágyon voltam, és Reece feltette a szemkötőt. Semmit nem láttam. Egy ilyet be kell szereznem majd.
– Nem láthatsz. Érezd azt a kínt, amit én évekig. Hogy hiába érzed, hogy a közeledben van a másik, mégsem látod. És nem érintheted meg. – súgta közel az arcomhoz, de nem ért a bőrömhöz.

– Csináld, amit akkor szoktál ha egyedül vagy. Érj úgy magadhoz, ahogy akkor szoktál ha nem lát senki, miközben rám gondolsz. – folytatta.

– Kérlek mutasd meg milyen meggyötört és elhanyagolt vagy nélkülem.

Szavai mélyre hatoltak. Betalált minden egyes szó.
Talán most értettem meg, hogy tényleg mennyire szenvedhetett.

Nem láttam őt, és mégis előttem volt.Nem hallottam, mégis a fejemben csengtek szavai. Nem éreztem, mégis tisztán emlékszem .
Keserves lassúsággal nyúltam a puncimhoz, ami már sajgott az érintés hatására.

– Fáj ugye? A testeden keresztül mutatom meg neked, mit éreztem. – hangja elgyengült és megremegett.

Fájdalmasan nyögök, rám tör a sírás.
Zokogva simogatom magam, mikor megfogja a kezem, felhúzza a szemkötőt, és megcsókol.
Érzékien, lágyan . Utoljára búcsúzásunkkor csókolt meg így. De most ez nem búcsú csók volt.
Ez nem a vége, nem is a kezdete. Ez a jelen, ezek az érzelmek.

Az általa okozz testi sérüléseimen végig simítja kezét.
– Akik közös terhet hordanak a vállukon, azok csak együtt tudják azokat enyhíteni. Két szívet nem forraszt eggyé semmi, csak a fájdalom. –
mélyen a szemembe nézett, én alig láttam a sok könnytől őt.

Lassan, óvatosan derekamat megfogta és lejjebb csúsztatott az ágyon.
Egy ideig még csókoltuk egymást, testünk kimerült volt és vibráló, gyengeségünk eggyé vált.
Csukódott a szemem le, nem az unalom miatt, hanem mert a testem sok- sok év után végre megpihenhetett.

– Ne aludj el Virágom. Nézz a szemembe és mond, hogy szeretsz! Mond ki kié vagy. – tartotta egy kézzel a fejem Reece.

– A tiéd vagyok Reece Peterson. Senki másé. Mindennél jobban szeretlek. – mire kimondtam újra belem hatolt.

De nem mozgott egy ideig, csak élvezte a melegemet.
Hosszú percek múlva kezdett el mozogni bántóan lassan, és a számból már nem erős nyögések voltak hallhatóak, hanem gyengédek, halkak.

– Te vagy a tegnap, a ma és a holnap. A tegnapot már megéltem, a mát most élem, és a holnapot meg fogom élni veled. – csókoltam meg és újra élveztem.

Nem volt intenzív, sőt még fájt is, de ez volt a legcsodálatosabb. Tele érzelemmel, és minden kiadott dühhel.
Ez már a megnyugvás volt...