~2.~

168 4 0
                                    

Az órák hamar elteltek. A 7. (egyben utolsó) órám utolsó 5 percéhez értünk amikor rezegni kezdett a telefonom. A főnököm volt az, tudja hogy suliba vagyok ilyenkor így hamar letette. Amint kicsengettek visszahívtam.

- jónapot, elnézést órán voltam nem tudtam felvenni.- mondtam a főnökömnek sajnálkozva.
- szia Zack semmi gond, amikor kicsengett akkor jöttem rá hogy ilyenkor még suliba vagy.- nevetett. - csak annyit akartam hogy ma mégse kell bejönnöd mert van egy új lány úgyhogy őt tanítom be ma. Holnap vele leszel úgyhogy majd segíts neki ha elakad.-

Mondanom sem kell mennyire boldog voltam hogy nem kell ma bemennem, félre értés ne essék nagyon szeretek ott dolgozni és a főnököm is jófej, ráadásul eleget fizet hogy meg tudjak élni valahogy.

- rendben köszönöm hogy szólt! Természetesen segíteni fogok neki.- mondtam majd elköszöntünk egymástól.

~.~

Szaladni kezdtem az udvarra hogy még utolérjem a srácokat de a tervem kudarcba fulladt. Már rég elmentek.
Tudtam hol lakik Andrew úgyhogy a házuk irányába vettek az irányt. Szerencsére nem sokkal messzebb lakik mint én. Kb fél óra séta után megérkeztem a házhoz és becsengettem. Az anyukája nyitott ajtót.

- szia Zack, Andrew azt mondta nem tudsz ma jönni.- nézett rám kérdő tekintettel
- szia Lynda, igen bocsánat úgy volt de szerencsére mégis tudtam jönni. Bemehetek?- kérdeztem mire be is engedett. Tudtam hol lesznek, a hátsó "kisházba" a medence mögött. Elindultam majd benyitottam és ez fogadott:

Andrew a földön fekszik és úgy röhög hogy nem kap levegőt. Jack, Aidan és Teo a kanapen ültek és ott röhögtek. Jaxon a szoba közepén állt csurom vizesen. Ő volt az egyetlen aki nem nevetett és persze az egyetlen aki észrevette hogy beléptem az ajtón.

- Zack te mit keresel itt nem dolgozol?- kaptam a kérdést Jaxtől.
- de igen úgy volt de utolsó óra után hívott a főnököm hogy ma mégse kell bemennem.- mondtam el majd a többi fiúra néztem akik engem bámultak "mit keresel itt" fejjel.
- miért nem szóltál? Megvártunk volna.- mondta Nate enyhe félmosollyal a száján.
- siettem ki amint mondta hogy nem kell mennem, de már sehol se voltatok felhívni meg nem akartalak úgyhogy sétáltam.- mondtam el egy szuszra mire Nate annyit mondott hogy tiszta hülye vagyok.

Aidan szemszöge

- új srác, új osztálytárs újra szivatások sorozata. Ezekkel a gondolattokkal mentem az új osztályfőnökömmel az új osztályom felé. Nagyon izgultam és féltem is. Az előző sulimba mindenki szekált, én voltam az osztály lúzere.

~.~

Beértünk az osztályba, megtörtént a tipikus kínos bemutatkozás, majd az egyetlen szabadon lévő helyre leültem.
- Aidan - emeltem a kezemet a srácnak.
- Nathan- mondta a padtársam

Elkezdtünk beszélgetni elég sok mindenről majd szünetbe bemutatta a barátait: Jack, Mateo, Andrew, Jaxon. Mutatkoztak be sorra a srácok
Mondták hogy ők így 6-an nagyon jó haverok amire nagyon furcsán néztem ugyanis csak 5-en voltak. Ezt Nathan valószínüleg észrevehette mert így szót:

-van még egy nagyon jó közös barátunk, személy szerint a legjobb haverom. Zack-nek hívják, majd a szünetbe megismered, ő egy évvel alattunk jár.- mondta Nathan mire bólogattam.

~.~

Már a padokon beszélgettünk amikor Teo elkezdett integetni, hátranéztem majd egy már majdnem fekete hajú alacsonyabb srácot láttam közeledni felénk. Láttam rajta hogy nem érti hogy én mit keresek itt, azt meg végképp nem hogy ki vagyok. Bemutatkoztunk, aranyos srácnak tűnt már alig vártam hogy jobban megismerjem.

Megbeszéltük hogy Andrewéknál töltjük a délutánt, szerencsémre engem is meghívtak, aminek nagyon örültem. Elég jó kezdés.
Amíg beszélgettünk éreztem hogy Zack engem néz, nem adtam a tudtára hogy látom mit csinál. Eléggé zavarba jöttem és szerintem el is pirultam egy kicsit amit annyira nem tudtam hova tenni.

Segíts kérlekWhere stories live. Discover now