Segíts kérlek

~12.~

Aidan szemszöge

Elmeséltem mindent Zacknek. Viszont van egy mondat amit a végére hagytam.
"A szüleim hoztak vissza a halálból"
Amint ezt meghallotta rámkapta a fejét és megindultak a könnyei.

-ssss, ne sírj. Itt vagyok.-

közelebb húzódtam hozzá és magamhoz öleltem. Nagyon nehezen tudtam megnyugtatni.
A még mindig sírdogáló fiút elengedtem és a szemébe néztem.

-mit szólnál ha átmennénk az én szobámba és néznénk valami filmet?- kérdeztem mosolyogva mire elnézett és a földet kezdte el bámulni. A könnyei még mindig megállás nélkül potyogtak, a kezével elkezdte babrálni a takarót.
-mi a baj?- meg akartam simogatni az arcát de elhúzódott.
-meg kellett volna halnom.. semmi értelme hogy életben legyek.- mondta majd még jobban sírni kezdett...

Miket mondhattak neki azok a szemét barmok hogy ilyet mond?? Remélem százszorosan visszakapják az élettől amit ezzel a törékeny lélekkel műveltek.

-Zack kérlek ne mond ezt.- átöleltem, majd az én könnyeim is hullani kezdtek.
Hogyan tudnék segíteni rajta?

Zack szemszöge

Bevillantak a szavak amiket David mondott. Igaza van, nem kellek senkinek és egy szánalmas senki vagyok..

-meg kellett volna halnom.. semmi értelme hogy életben legyek.- mondtam majd örültem sírni kezdtem.
Nem értettem hogy Aidan mit mond de átölelt. Viszonoztam. Nagy szükségem volt egy ölelésre, pontosabban az ő ölelésére. Biztonságban éreztem magam a karjai között és csak arra gondoltam hogy nem akarom őt elveszíteni. Nagyon szeretem őt...

-szeretlek...- suttogtam a fülébe a sírástól akadozó hangon.
Amint ezt meghallotta, szétrebbent az ölelésünkből. Szuper ezt is elszúrtam... most biztosan gyűlöl...
Döbbenten nézett, de nem mertem a szemébe nézni..
-sajnálom...- jött ki halkan a szó a számon, amit egy olyan dolog követett amit álmomba se gondoltam volna...