~19.~

92 2 0
                                    

Nathan szemszöge

Borzasztóan örültem a hírnek, miszerint Zack előkerült. Pár perc után már ott is voltunk Andrewék háza előtt. Fejvesztve rohantunk mind a hatan a nagy ház ajtaja felé. Beérve a házba Andrew anyukája fogadott minket.

-fiúk nyugi. Zack nagyon nincs jó passzban. Nate szerintem először csak te menj be hozzá, benned bízik a legjobban.- láttam a nő szemében hogy kurva nagy a baj... féltem a kisöcsém látványától..

~.~

Bementem a fiúhoz, aki szép csendben üldögélt a kanapén egy pléddel a hátán.
/Ameddig én Zackel voltam addig a többi fiú a konyhában várakozott./
Lassan közelítettem Zack felé és láttam, hogy csurom víz volt.... Lassacskán melléértem amit észre is vett és felnézett rám.

-Szia Zacky.- rámosolyogtam a fiúra és leguggoltam elé. Ő csak a nyakamba borult és sírni kezdett.
Alapból vékony alkat de ez már sok volt. Az összes létező csontja kilátszott, az arca beesett volt a szemei pedig olyan vörösek voltak mint az ég alja amikor le vagy felkel a nap.
Pár percig ültünk így csendben és gyengéden simogattam a hátát. Egy kicsit megnyugodott így elengedtük egymást és felültem mellé a kanapéra.

-mesélj. Mi történt miután elmentél Scottéktól?-
Zack belekezdett és én csendben hallgattam a sírástól akadozó szavait.
-el.. elfutottam, egészen hazáig. Nagyon rosszul voltam... de csak el akartam tűnni onnan. Amint beléptem a házba összeestem és sírtam.- itt újra elsírta magát. Egyből magamhoz húztam hogy tudja én itt vagyok neki bármikor.
-Aidanről tudsz?- szipogott és könnyes szemekkel nézett fel rám mire bólintottam és halkan hozzátettem hogy tudom is hogy mit miért tett. Kérdőn nézett rám de lerendeztem annyival hogy erről később beszélünk.
-a főnököm semmiről sem tudott és értesíteni se tudtam mert fogalmam sincs hogy hol van a telefonom. És egyszerűen nem volt bennem annyi erő hogy el tudjak menni a kávézóhoz.. 3 napig csak feküdtem és sírtam. Nem tudtam megmozdulni..- itt elakadt a szava és kétségbeesetten nézett rám.
-Nate.. ma jött a faszi akitől bérlem a házat és közölte hogy ki kell költöznöm azonnali hatállyal.. Randy meg üzeni hogy ki vagyok rúgva..- eszméletlenül sírni kezdett.. sok mindent nem értettem. Házat bérel? És a szülei?? Mi a fasz folyik itt?
De arra is rájöttem hogy miért csurom víz. Kidobták.. kint szakad az eső..
A cuccai össz visz 2 nagy sporttáskában voltak benne.
Átöleltem és nyugtatni próbáltam. A hangos zokogásra mindenki felfigyelt aki a konyhában tartózkodott. Csendben bejöttek és csatlakoztak hozzánk. Kivéve Aidant. Ő ott maradt, Andrew anyukája meg idő közben elment.

~.~

Zack szép lassan megnyugodott, ez idő alatt én beavattam a fiúkat.
-Zack.. tudom hogy nem jó időzítés dee..- néztem rá a többi srácra felválva. -de hol vannak a szüleid?-
-miért laksz egyedül?- tette fel rögtön utánam a kérdést Jax.

Zack nem bírt válaszolni, csak a fejét rázogatta. Kapkodta a levegőt. Nagyon megijedtem hogy pánikrohamot fog kapni..

-Aidan tudja a választ?- halkan és félénken hangzott a kérdés Andrew szájából. Zack felnézett ránk és bólintott.
-Aidan itt van a konyhába, megengeded neki hogy elmondja nekünk ezeket?- kérdeztem nyugodt hangon és megsimogattam vizes, kócos haját.
-Zack bólintott majd halkan hozzátette: de.. akkor mondjátok el.. hogy miért tette velem azt amit..-
Folyamatosan elcsuklott a hangja. Tudtam hogy teljes szívéből szereti Aidant.

~.~

Mindent elmondtunk Zacknek amit nekünk is elmondott Aid nővére. Zack ledöbbenten bámult maga elé és csak ennyit kérdezett suttogva..
-akkor mégiscsak szeret?- Zack rám emelte tekintetét és mosolyogva válaszoltam neki.
-jobban mint hinnéd..-

~.~

Felálltunk és válaszokat várva indultunk be a konyhába Aidanhez.
Aidan mindent elmondott. Persze ő is sírt, de mondjuk ő azóta amióta megkaptuk náluk a hírt hogy Zack itt van. Mindannyian teljesen ledöbbentünk..
-hogy az istenbe tudták ezt megtenni vele?- kérdezte egyszerre Teo és Jack feldúltan..
-de.. nekem, ezt miért nem mondta el?- tényleg nem értettem. 2 éve ismerem.. a testvéremnek tekintem és ezt nem mondta el?
-azért nem mondott egyikőtöknek se semmit mert félt a reakciótoktól. Arra hogy meleg.. félt hogy megismétlődik az ami a családjával történt és hogy megint magára marad.- Aidan akadozó, rekedtes hangon adta a választ..
-és mért nem mondta soha hogy hol lakik?- kérdezte értetlenkedve Teo.
-gondolom azért mert akkor attól is félt hogy lenézzük a lakása miatt..- kérdőn néztem Aidanre mire bólintott.
-akkor szerintem itt az ideje hogy kibéküljetek Aidan..- sóhajtottam és megveregettem a fiú vállát majd a többi sráccal a kinti kisház felé vettük az irányt.

Segíts kérlekWhere stories live. Discover now