Segíts kérlek

~68.~

Pár perc múlva mindenki visszajött, a srácok is és a családom is. Elkezdett mindenki mindenkivel beszélgetni amikor is hirtelen kivágódott az ajtó és szinte beestek a barátaim. Ryan, Dean és Anna egyből érzékelték, hogy elég sokan vannak a szobába, de Even semmivel sem törődve rohant hozzám és ölelt meg.

-Istenem Zacky azt hittem már soha nem térsz magadhoz.- itt elengedett, hogy a szemembe tudjon nézni és úgy folytatta. -Kurvára aggódtunk ám. Borzasztóan féltem, hogy elveszítelek.-

-Even nyugi jól.. jól vagyok-

-Ezt majd akkor elhiszem ha újra kiütsz a ringbe- mondta nevetve, amit persze én is viszonoztam. Even még összeborzolta a hajamat, amit persze egy gyilkos pillantás követett a részemről. Ez után Anna és Dean öleltek át egyszerre két oldalról, és mielőtt bármit mondhattak volna, hozzám furakodott Ry és ő is megölelt.

-ne merészelj többet így ránk ijeszteni. Tudom, hogy szeretsz aludni de 2 hetet?- erre a kijelentésére mindenki felnevetett. -ahj hülye idióta, úgy szeretlek gyere ide.- mégegyszer átölelt és még egy gyors puszit nyomott a homlokomra.

-én is titeket- mondtam mosolyogva és hátranéztem a fiúkra. -mi az?-

-Zack ők.. ők kik?-

-ők a barátaim. Ha ők nincsenek lehet, hogy én már rég feladtam volna miután összevesztem veletek.-

-várj. Zack ők azok akikről beszéltél?- Even nagyon meglepődött, de amint bólintottam düh lepte el. -mi a faszt kerestek itt?-

-Even nyugi. Megbeszéltünk már mindent.-

-nem nyugszok le. Tudom, hogy mit tettek veled és soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen szinten padlón voltál amikor megismertelek. ZACK TÖBB ÉJSZAKÁT BŐGTÉL ÁT NÁLUNK MIRE SIKERÜLT ELFELEDTETTEM VELED ŐKET.-

-tudom.. de..-

-nem.. nincs semmi de.-

-EVEN! ELÉG- apát most hallottam először felemelni a hangját. Mind meglepetten fordultunk felé. -Most az a lényeg, hogy Zack rendbe jöjjön. Ezt majd később elintézzük, de egyenlőre Zacket kell előtérbe helyeznünk. És neki most szüksége van rájuk.-

-ja.. Az igazi barátaira van szüksége akik nem hagyják őt cserben.- erre már nem tudtam visszafogni a könnyeimet. Most sem viselem jól ha valaki veszekedik vagy kiabál körülöttem.. és ez már túl sok volt.

-mindenki kifelé.- suttogtam.. többre nem voltam képes.. Mindenki egy emberként fordult felém. Aggódó tekintetek vettek körül de nem érdekelt.

-Zack..-

-azt mondtam kifelé. mindenki- továbbra is könnyeztem, de nem érdekelt. -kicsik ti maradjatok- rámosolyogtam a kistestvéreimre akik mosolyogva futottak vissza hozzám.

~.~

Kb. fél óra telt el, amikor apa nyitott be.

-visszajöhetünk?-

-ha lenyugodtatok akkor igen- apa bólintott, és szólt a többieknek is. Mindenki visszajött én pedig kíváncsian vártam, hogy ki mit reagál.

-Zack bocsi az előbbiért. De tudod jól, hogy olyan mintha az öcsém lennél. Én csak próbáltalak védeni.-

-Tudom Even de tőlük nem kell. Oké?-

-oké.- összemosolyogtunk és felemeltem a kezemet jelzés képpen, hogy jöjjön és öleljen meg. Vette a lapot, mellém szökdellt és átölelt. Ezt persze mindenki kinevette.

...

Estefelé már anyáék hazamentek, illetve Ryanék is. A fiúk még maradnak azt mondták, aminek kifejezetten örültem.

-Zack kérdezhetek valamit?- kezdte Nathan.

-persze.-

-Even átvette a helyemet?- elmosolyodtam a kérdést meghallva.

-Soha nem tud titeket pótolni senki. Csak nekik is rengeteget köszönhetek és ők is a legjobb barátaim lettek-

-örülök neki. Jó fejnek tűnnek és látszik, hogy mindegyiküknek fontos vagy és vigyáznak rád-

-köszi Nate, ez sokat jelent.- Láttam, hogy Aidant bántja valami úgyhogy rákérdeztem.

-Aid mi a baj?-

-semmi csak..-

-csak?-

-van valami közted és Ryan között?- Hatalmas vigyorra húztam a számat ugyanis meglepett a kérdése.

-féltékeny vagy Deny?- a becenevet meghallva az egész feje totál vörösbe borult. A srácok persze kinevették de ő halkan megszólalt.

-hiányzott, hogy így hívj-

-Oké gerlepár, ezt majd megbeszélitek ha Zack felépült.- szúrós tekintettel néztünk rá Andrewra aki egyből összehúzta magát. -akkor nem- mind elnevettük magunkat.                                                  Az este folyamán még sokat beszélgettünk. Épp indulni készültek amikor megszólaltam.

-Aid nem maradsz itt velem?- ő nagyon meglepődött a kérésen de a többiek csak lágyan mosolyogva néztek minket.

-de.. de persze, itt maradok.- visszasétált és visszaült a fotelba.

-akkor mi lépünk. Holnap találkozunk. Sziasztok.- Teo gyorsan elhadarta, a többi fiúnak reagálni nem volt ideje de már tolta ki őket az ajtón. Becsapták az ajtót, mi pedig összenéztünk Aidannel. Amint találkozott a tekintetünk elnevettük magunkat. A nevetés végeztével ismét egymásra néztünk. Mindig is csodáltam a szemeit. Olyan különlegesek és gyönyörűek.. 

Hosszú idő után ismét egybeforrt a tekintetünk és a gyomrom lángolni kezdett. Melegség fogott el és azt akartam, hogy ennek a pillanatnak soha ne legyen vége. Ugyan azt a szeretetet és kötődést éreztem Deny iránt, mint amikor elhagytam Los Angelest. Nem hittem volna..  Minden erőmmel azon voltam, hogy elfelejtsem és kiszeressek belőle, de hogy felejthetném el a fiút aki megváltoztatott? Hogy felejthetném el a fiút akibe szerelmes vagyok?