Segíts kérlek

~72.~

Olyan jó volt a szeretteimmel eltöltött idő, hogy nagyon hamar elnyomott az álom. Nyugodság ölelte át az egész testemet és biztonságban éreztem magamat. Mindezt elrontotta az, hogy újra átéltem mindent amit Rick tett velem és a családommal, álom formájában. A legrosszabb rémálom.. mert tudod, hogy megtörtént. Ahogy felriadtam egyből felültem és szaporán vettem az életet jelentő oxigént. Teljesen leizzadtam és remegtem. Persze a hirtelen felriadásban összeugrott minden izmom a műtött lábammal együtt. A vállamba és a mellkasomba nyilaló fájdalom semmi volt ahhoz képest amit a lábamban éreztem. Nem realizáltam, hogy valószínűleg hajnali 3-4 körül lehet, de a hirtelen jött fájdalomtól felordítottam. Hamar be is fogtam a számat de ilyenkor ez már semmit sem segít. Visszadőltem az ágyba és mély levegővétellel próbáltam lenyugtatni magamat. A szemeim üvegesen csillogtak a könnyektől, de nem engedtem szabadjára őket. Nem lehetek újra gyenge. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki beront a szobába, pontosabban valakik. Ők pedig Nathan és Jaxon személyében futottak az ágyam mellé aggodalommal teli arcokkal, miközben majdnem elestek egymásban.

-mi a baj? Mi történt?- kezdte Nathan de muszáj voltam elnevetni magam ahogy megjelentek. -mi van? Most min röhögsz? -

-bocsi, de ahogy megérkeztetek ez kurva vicces volt.- Nathan még mindig értetlenül nézett rám, de Jax már elkezdett kuncogni. Miután próbáltam legyőzni, hogy röhögő görcsöt kapjak Nate értetlen fején, a tekintetem elkomorult és komolyra fordítottam a szót. -amúgy jól vagyok csak..- itt megakadtam és elnéztem a szoba másik felébe.

-Zack! Szó szerint felordítottál. Mi történt?- mindketten helyet foglaltak az ágyam szélén és úgy várták a válaszomat. Újra  feléjük néztem, de összeráncolt szemöldökkel méregettem őket. Jax Nate mögé ült és az állát a fiú vállára hajtotta és úgy figyelt engem.

-kérdezhetek valamit?- kérdeztem teljes értetlenséggel a hangomba.

-persze.-

-ti együtt vagytok?- mindkettőjük szeme elkerekedett és Jax azonnal elhajolt. Kétségbeesetten néztek egymásra, de rám még véletlen sem mertek nézni.

-baszki..- suttogta Jax és a tenyerébe fektette az arcát.

-srácok ez nem baj. Én örülök nektek.- a reakciójuk alapján nem tévedtem. Széles mosolyra húztam a számat és egy kisebb felszisszenés kíséretében ülésbe tornáztam magamat. A fiúk a kezeiket tördelve néztek a földre. -Most komolyan? Pont előttem titkolóztok? Kurva régóta ismerlek titeket miért lenne baj ha együtt vagytok?- nem kaptam választ úgyhogy egy halk kuncogás kíséretében folytattam. -nézzetek már rám- Lassan felemelték a fejüket és mindkettőjük szeme könnytől csillogott. -aahw gyertek ide.- széttártam a kezeimet, jelezve hogy meg akarom őket ölelni. Nem tudtam letörölni az arcomról a mosolyt.. ők is elmosolyodtak és miután megtörölték az arcukat közelebb jöttek és megöleltek. -nincs semmi baj. Én tényleg örülök annak ha boldogok vagytok.- simogattam a hátukat és hallgattam ahogy szakadozottan veszik a levegőt a sírás miatt. Muszáj feldobnom őket egy kicsit.. -Sőt ha jobban belegondolok amikor Nathan bemutatott neked Jax, már akkor shippeltelek titeket.- mondtam nevetve, amire végre ők is elengedtek egy halk nevetést. Miután elengedtem őket felváltva néztem a szemükbe. -nagyon örülök nektek. Megérdemlitek. Más tudja?- mindketten rázni kezdték a fejüket, de továbbra sem szólaltak meg. -miért? Teo is együtt van még Jackel nem?- bólintottak -akkor? Nem értem, biztos elfogadnák.-

-igen de..- végre Nate megtalálta a szavakat, de itt megakadt úgyhogy Jax vette át tőle a szót.

-annyi minden történt. Az után jöttünk össze, hogy beszéltünk anyuddal mert szerettünk volna beszélni veled. Senki sem volt olyan állapotba, hogy megosszunk velük egy ilyen hírt..- oldalra döntöttem a fejem, de halványan elmosolyodtam.