Talán együtt (Bucky Barnes ff) /Befejezett/

1. Újra látom

Vivien szemszöge

- Tudtam, hogy ismerős valahonnan. - mondja a kelleténél hangosabban Adél.

Éppen a szokásos közös italt isszuk a barátaimmal. Minden héten többször megfordulunk itt. De most én is felkaptam a fejem.

- Mégis ki ismerős neked? - teszem fel azt a kérdést, ami mindenkit foglalkoztat.

- Az a pasi ott a pultnál. Baseball sapka van rajta.

Sajnos már előre tudtam kire céloz és hetek óta reméltem, hogy nem fogják felismerni.
Három héttel ezelőtt vettem először észre. Azóta pontosan hét alkalommal láttam. Vagyis nyolc, ha a mait is beleszámolom.

- Talán a legutóbbi partnered lenne? - kérdezte Ádám nevetve.

- Hülye. A legutóbbi partnerem szőke volt - csapja meg a karját.

- Akkor miért olyan fontos az a férfi?

- Hát nem látod? - halkítja le a hangját. - Az ott Bucky Barnes, a Tél katonája.

- Te tényleg hülye vagy. Mit keresne itt a Tél katonája? - ezúttal Jázmin szólalt meg.

Mindenki egyszerre kezdett beszélni.

- Nézd meg jobban, tényleg hasonlít rá.

- Dehogy hasonlít.

- De de, igaza van.

- Hát nem tudom, talán tényleg ő az.

Csak én és Netti voltunk csendben. Én azért, mert tudtam, hogy tényleg ő az. Netti pedig azért, mert látta rajtam, hogy valóban a Tél katonájával vagyunk egy helységben.

- Hívnunk kell a rendőrséget - jelentette ki Adél.

- Mi? Miért kellene bármit is tennünk? - most először szólaltam meg.

- Szerinted miért? Ő egy bűnöző és mindenhol keresik.

- Szerintem nem kellene ebbe belefolynunk - érvelek vele szemben.

- Adélnak igaza van. Gyorsan menjünk ki és jelentsük be.

Mindannyian felállunk, közben Nettire nézek segítségként. Ő és Anna tudják, hogy másfél évvel ezelőtt egy utazásunk alkalmával ez a katona, aki mindenki szerint rossz megmentett engem. Nem hagyhatom ezt.

Jelez a fejével, hogy menjek, ő pedig elkezdi sürgetni a többieket ki a kávézóból. Néztem ahogy elindulnak. Majd én is nagy levegőt vettem és elindulok a katona felé és remélem, hogy ő nem ismer meg engem. Úgy tudom nem. Vagyis valami hasonlót hallottam róla.

Bucky szemszöge

Megint itt voltam, pedig nem kellene itt lennem. Lassan két hónapja vagyok itt Budapesten. Eddig egyik helyen sem tudtam három-négy hónapnál tovább lenni. A nagy városokkal próbálkozom. Prága tetszett, de ez a hely sokkal jobb. Az embereket itt Európában nem igazán érdekli ami a tengerentúlon történik. Nekem ez előny.

De újra itt vagyok ebben a kávézóban és ő is itt van. Több, mint egy hónapja járok ide és kevés olyan alkalom volt, hogy ő ne lenne itt. Mindig a barátaival isznak valamit, de ő mindig csak forró csokit, vagy epres turmixot kér. Eléggé megfigyeltem, csak még én sem értem ennek az okát.

Ma öten ülnek az asztalnál és ahogy látom éppen indulni készülnek. Túl sokszor figyelem őket, egyszer észre veszik. Mégha nem is ismernek fel, akkor is gond lenne ebből.

Ha ők indulnak, akkor ideje nekem is mennem. Így jeleztem a pultosnak.

- Szeretnék fizetni.

- Máris, uram.

A felszolgáló éppen a gépbe üt be valamit, amikor valaki a hátam mögé lép. Egyszerűen éreztem, ahogy mögém libben.

- Jobb lesz, ha elmész. A barátaim is felismertek téged és éppen a rendőrséget hívják.

Azonnal felismertem a hangját, sokszor hallottam már, amikor beszél. De miért segít nekem? Mi oka lenne rá?

Érzem, ahogy ellép mögüllem, hátra nézek és az ajtó felé veszi az irányt. Annyiszor láttam már. Tudom a nevét is, de ő honnan tudta meg, hogy ki vagyok. Annyi kérdés van bennem.

Láttam, hogy egy férfi mellé lép, de nem hallottam mit beszélnek. Majd kilökdöste őt az ajtón, ami jó dolog nem lehet. Bassza meg.