Talán együtt (Bucky Barnes ff) /Befejezett/

17. Szabadság

Bucky szemszöge

Tizenegy hónap után ébresztettek fel. Nem sok hírt tudtak nekem mondani, mert ők sem tudtak semmit.

De Suri kitalált valamit, így azonnal neki kezdtünk. A lényeg annyi volt, hogy maradjak önmagam. Nem volt olyan könnyű, mint ahogy hangzik.

A fejemben lévő programmal játszott.

Hol bekapcsolta, hol ki.

Az elején pár másodperc után le kellett mindent állítani, különben szétvertem volna mindent.

Egy karom van, de így is nagy pusztítást tudok végezni.

Volt, hogy napokon át kísérleteztünk, hogy meddig bírom. De volt, hogy napokig nem tettünk semmit.

De egyre több emlékem tért vissza. Fura emlékek.

Olyan is, amire eddig nem emlékeztem.

Így volt ez egy dologgal, amiről még most sem tudom eldönteni, hogy valóban egy emlék volt, vagy csak egy magam kreálta álom.

Ebben az álomban Vivien volt benne. Fiatalabb volt, mint ahogy én ismertem.

És az álmomban megmentettem őt. Akkor, amikor még a HYDRA hatása alatt álltam.

Olyan sokat gondolkodtam rajta, de nem tudtam mi valóság és mi nem. Tényleg megtörtént?

- Fehér Farkas - szólt hozzám Suri.

Ezt a nevet adták nekem itt.

- Ne haragudj, gondolkodtam.

- Azt látom. Bárcsak így tudnál koncentrálni magadra is. Min járt a fejed?

Sokat beszélgettem Surival. Megakarta érteni, hogy hogyan segíthetne nekem, hogy önmagam legyek.

- Többször láttam már, hogy ilyen fejet vágsz. Mire gondolsz ilyenkor?

Mély levegőt vettem. - Nem mire, hanem kire.

- Csak neeem? - kiáltott rám. - Mi az, amit még nem tudok?

Ekkor meséltem neki róla. Már két hónapja próbálkozunk a programmal, de soha nem bezslltem még róla.

- Szóval szerinted csak egy álom? - kérdezte végül.

- Fogalmam sincs - nem tudtam eldönteni

- Nos, gondolkozz.

Ránézek, mintha mást csinálnék napok óta, akkor sem tudom.

- Segített neked, amikor szerinted először találkoztatok. Nem mondta miért?

- Azt mondta így látta jónak. - amikor ezt mondta eléggé kiakadtam. Hogy láthatja valaki jónak azt, hogy egy gyilkosnak segítsen?

- Hmm. Nem mondott olyat, ami gyanús lehet, hogy talán nem először látott akkor?

Megint ezen agyaltam.

- Egyszer említette, hogy attól, hogy csak a rossz dolgokra emlékszem, az nem jelenti azt, hogy rossz is vagyok.

Suri csak mosolygott, amit nem értettem.

- Számomra teljesen biztos, hogy ez, amit láttál nem egy álom volt. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy neked miért nem szólt róla?

Eljátszottam a gondolattal, hogy valóban egy igazi emlék ez. Ilyenkor mindig oda jutottam, hogy miért nem mondta el?

- Ezt én sem tudom Suri.

Ezek után javultak az értékek. Nem kellett leállítani a programot. Nehezen találtam vissza magamhoz, de nem kezdtem el azonnal bántani valakit. Csak feküdtem és próbáltam visszatalálni.

Ilyenkor azt az emléket játszottam le a fejemben. Az első találkozásunkat, ott Washingtonban. Ahogy rám nézett, ahogy beszélt hozzám. Ehhez pedig társult minden más közös emlékünk is. Leginkább a nevetését. Olyan sokat nevetett velem, de ilyenkor mindig bekúszott az az arca amivel utoljára láttam.

Újabb három hónappal később eljött a végső alkalom.

Az alkalom, amikor felolvassák nekem a szavakat. Az összeset.

Próbálkoztunk már pár szóval és nem volt gond. De az összesel? Még soha.

Sokszor kértem meg Surit, hogy nézzen utána mit tud Vivienről. De nem volt hír. Mióta elhagyta Lipcsét semmi. Remélem azért, mert ügyesen elbújt valahol.

A Dora Milaje pár tagja jött el este ahhoz a part melletti kis kunyhóhoz, amiben éppen éltem.

Minden egyes szóval meg kellett küzdenem. Éreztem, hogy most először sírok, amikor az utolsó szót is felolvasták.

- Szabad vagy - hallottam meg.

És itt már a zokogás tört rám. Megszabadultam tőle. Attól, ami mindig gátolt engem.

Lassan két éve vagyok itt. Mióta nem függők a programtól már senki nem zavar. Segíteni szoktam az itteni embereknek.

Akármennyire lettem szabad az álmok nem múltak. Minden este visszatértek. Néha, néha volt jó pillanat. Akkor is egy emberről álmodtam.

Ma az állatok körül segítettem és éppen visszatértem a házhoz, amikor láttam valaki erre jön.

Azonnal tudtam, hogy gond van. T'Challa jött és ő még sosem járt itt.

Az egyik testőr egy táskát cipelt, amit egy kőre tett és kinyitotta.

Egy vibrániumból készült kar volt.

- Hol a balhé? - kérdeztem. Más miatt nem adtak volna nekem ilyet. Ezek szerint szükség van rám is.

- Közeleg - felelte a király.

Feltettem az új kart. Megmozgattam párszor. Könnyebb, mint a régi volt és sokkal jobban érzek is vele. A másikkal minimálisan éreztem, leginkább a tenyeremen. De most...fogalmam sem volt, hogy ezt hogyan csinálták meg. Kaptam ruhát is, amit felvettem és elindultunk a palota felé.

- Mit lehet tudni? - kérdeztem Challat.

- Egy űrből származó lény a végtelen köveket akarja megszerezni, hogy kiírtsa vele a fél univerzumot.

- Ez nem hangzik valami jól.

- Az egyik kő Vízió fejében van és azért jönnek, hogy megpróbáljuk kiszedni belőle úgy, hogy életben maradjon. Majd a követ el lehet pusztítani.

Amiket hallottam nem éppen a legkedvezőbb dolgok.

Steve és a többiek idetartanak. Ahogyan ez a Thanos nevű lény is.

Bármi lesz is az senkinek nem fog tetszeni, de ha ennek vége akkor megkeresem őt. Lehet látni sem akar, de beszélnünk kell egymással.