Talán együtt (Bucky Barnes ff) /Befejezett/

10. Váratlan vendég

Bucky szemszöge

Mikor újra rá néztem már aludt. Olyan szép volt.

Utoljára akkor láttam így, mikor az autóval ide tartottunk. De akkor azért fohászkodtam, hogy maradjon életben. Most pedig azért, hogy maradjon mellettem.

De ez nem történhet meg. Ez a lány annyival többet érdemel, mint amit én adhatok neki. Olyan kedves még velem is, amit egyáltalán nem érdemlek meg. Segítettem rajta, de nem hátsó szándék nélkül.

Tetszett nekem, erre már akkor rájöttem, amikor egy idő után miatta jártam be abba a budapesti kávézóba. Majd úgy hozta a sors, hogy itt van mellettem. Talán ez lehetne az esélyem, de én inkább nem élek vele. Szeretem, de nem én vagyok számára a tökéletes.

Talán még egy két hét, utána tovább kell mennünk. Én pedig nem oda megyek ahova ő fog.

Elmondtam és megmutattam neki mindent, amire szüksége lehet ahhoz, hogy ne kapják el és talán valamilyen életet élhessen. De nem ezt érdemli.

Teljes életet kellene éljen.

Mikor felébredtem már világos volt. Észre se vettem, hogy elaludtam.

De ami a legjobban meglepett, hogy nem volt rém álmom.

Vivien még mindig aludt én pedig csak néztem.

Sosem fordult elő, hogy úgy aludtam, hogy nem volt rém álmom. Ha újra elaludtam egy álom után, akkor megint álmodtam.

De most nem így volt.

Késésben voltam. Sose állítottam ébresztőt, mert mindig korán fent voltam.

Vállaltam ma egy munkát, így el kell indulnom.

Írtam Viviennek egy üzenetet.

Mikor kiléptem az ajtón még mindig azon agyaltam, hogy valószínűleg azért nem álmodtam semmit, mert ő itt feküdt mellettem. Az én Angyalom.

Vivien szemszöge

Bucky nem volt a lakásban.

Megnéztem a telefont, láttam, hogy hagyott egy üzenetet. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma kell mennie egy munka végett.

A telefont az első napokban vette. Egy egyszerű eldobható, amit azért vett, hogy szükség esetén tudjunk egymással beszélni.

Rendet tettem a lakásban, ebédeltem, majd olvastam. Azt írta vacsira jön. Így vettem valamit.

Éppen a kanapén ültem és olvastam, amikor a szemem sarkában mozgást láttam.

Eléggé megijedtem.

- Mondtam, hogy ne csináld ezt, ha olvasok.

Bucky csak nevetett.

- Én pedig mondtam, hogy ne merülj el ennyire egy könyvben - válaszol angolul.

- Hoztam vacsit. - már szóra sem méltatom, ha piszkál.

- Te már ettél?

- Ühüm.

Bucky szemszöge.

Elvégeztük a szokásos esti rutint. Már tizenegy volt, de még mindig olvasott. Eljutott arra szintre, hogy már nem kérdez szavakat és ez hiányzott.

Ilyenkor nem kérdez semmit és hiányzik, hogy nem beszélünk. A hangja és ahogy rám néz.

Leültem mellé.

- Tudom, tudom. Késő van - sóhajtott.

- Nem mondtam semmit.

- Nem is kell. Már hallom a gondolataid.